Gyalázat Tatabányán - dr. Bencsik Attila mélyrepülése

A kérdés megértéséhez menjünk vissza jó néhány évet az időben. Kuzma Mihály rendőr százados bejelenti, hogy szenzációs - politikusokat, magas beosztású ügyészeket, sőt bírókat is érintő - leleplezésre készül. Pár nappal később holtan találják meg a dolgozószobájában. Az eset kivizsgálásával megbízzák az akkor még jobbára senki által nem ismert Gergényi Pétert, aki kétséget kizáró bizonyossággal kizárja az idegenkezűséget: megállapítja, hogy a kisgyermekes családapa nyilván a rá nehezedő felelősséget felismerve - annak súlya alatt hirtelen összeroppanva - önkezével vetett véget az életének. Alig valamivel ezután a maoista, korábban büntetett Demszky Gábor felismeri Gergényi Péter páratlan tehetségét, és egyből Budapest főkapitánya lesz az addig alig ismert, ennek a pozíciónak a betöltéséhez megfelelő szakmai végzettséggel sem rendelkező Gergényi Péterből, aki azonnal megkezdi a magyarellenes ószövetségi ámokfutását: előbb csupán békés gyülekezéseket oszlattat fel, 60-80 éves tüntetőkre küld kardokkal felszerelt lovas rendőröket, majd pár évvel később megkezdi a szemkilövetést, a fogdákban történő kínzatást, és más emberiesség elleni bűncselekményeket, amiért fajtársa - Demszky Gábor - Budapest díszpolgárává nevezi ki, miközben egész Európában azon sajnálkoznak Gergényi Péter rémtetteit látva, hogy nincs már halálbüntetés. (Igaz, Gergényi Péter azért nem került teljesen idegen társaságba: egy másik fajtársa, az apai ágon kazáriai eredetű zsidó - Sztálin - ugyanis szintén fővárosunk díszpolgára - a mai napig is! -, márpedig a jó öreg Djugashvili - magyarra fordítva: zsidófia - bizony mindenki máson - azaz tehát Gergényi Péteren is - túltett: ő az, aki a világtörténelem során eddig saját maga a legtöbb - mintegy 40 millió - ember halálát okozta közvetlenül!)

2003 végén, illetve 2004 elején Gergényi egyik végrehajtó emberét, néhai Hamar Károly rendőr alezredest kellett volna felelősségre vonnia az ügyészségnek hivatali visszaélésért, közokirat-hamisításért, és más bűncselekményekért. Amikor az akkor még Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal néven működő szerecsenmosdató társulat (ma: Budapesti Nyomozó Ügyészség) már sokadjára igyekezett eltussolni a kiváló alezredes által 2003. december 1-én elkövetett bűncselekményt, szerkesztőnk viszont nem adta fel, és panaszok sorával bombázta a díszes társulatot, az ügyben eljárt nyomozó ügyésznő végül egyenesen közölte szerkesztőnkkel: meg van kötve a kezük, Hamar Károlyt nem gyanúsíthatják meg, mert a főkaptány úr személyes jó barátja. Szerkesztőnk - akkor még! - nem értette a dolgot: mi az, hogy a független önálló hatalmi ágnak számító ügyészség keze meg van kötve?! Mi az, hogy az ügyészség nem járhat el egy rendőr "barátjával" szemben?!

Ekkor magyarázták el szerkesztőnknek az ügyészségen, hogy mi is történt. Hogy amikor egy magasabb beosztású rendőrt meg akartak gyanúsítani, egyszer csak felkerült az internetre egy kompromittáló fénykép - vélhetően abból az anyagból, amit Kuzma Mihály már nem tudott nyilvánosságra hozni -, és bár a képen az arcok el voltak mosva, azok, akik a képen szerepeltek, nyilván magukra ismertek, azzal pedig tisztában kellett lenniük, hogy valakiknek az érdekeit nyilván megsérthették, ha pedig ezt újból megteszik, legközelebb esetleg a kép már az arcok elhomályosítása nélkül kerül fel a világhálóra. Egy nappal később leállították az illető rendőr elleni ügyészi vizsgálatot, ahogy azután a néhai Hamar Károly elleni vizsgálatot is.

Ma már köztudott, hogy létrejött egy nem hivatalos Gergényi-Kovács paktum, aminek az értelmében Gergényi hozzájárulása nélkül az ügyészség nem nyúlhatott egyetlen rendőrhöz sem, bármit is követett el az illető. Az ügyészség tehát lényegében feltétel nélkül kapitulált Gergényi Péter előtt. Innentől kezdve pedig a farok csóválta a kutyát: a főrendőr mondta meg, hogy az ügyészség mikor, miben és meddig mehet el, holott ennek elvben fordítva kell működnie. Mint tudjuk: nem is vontak felelősségre írd és mondd: egyetlen egy rendőrt sem a 2006 őszi vérengzésekért éppúgy, mint az azt követő szervezett rendőri hamis tanúzásokért, tömeges hamis vádakért sem: az akkor már dr. Falvai Zsolt által vezetett ügyészségi nyomozók még a csillagot is lehazudták az égről.

Amikor a gazemberek érezték, hogy közeleg a kormányváltás, és már tudták, hogy fel fognak állni a vizsgáló bizottságok, a Tóth-Dobozi kettős szervezett bizonyítékmegsemmisítésbe kezdett: előbb a rendőrségen belül - első sorban a REBISZ-nél - található, a rendőrségre nézve terhelő bizonyítékokat semmisítették meg, majd utasítást adtak arra is, hogy bármi áron meg kell szerezni az általuk ismert azon civilek kezében lévő bizonyítékokat is, akik köztudomásúan folyamatosan tudósítottak, fényképeket és video felvételeket készítettek a rendőr-terroristák 2006-2008 közti időszakban elkövetett, emberiesség elleni rémtetteiről.

Ennek jegyében koholtattak koncepciós eljárást egy egykori rendőrspicli prostituálttal szerkesztőnkkel szemben, amire hivatkozva házkutatást rendelhettek el. 2009. október 1-én 4 csepeli rendőr, és 2 szakértő jelent meg házkutatási paranccsal szerkesztőnk lakásán. Karácsony József informatikai szakértő alaposan megvizsgálta szerkesztőnk éppen bekapcsolt állapotban lévő számítógépét, megnézte, hogy a gép merevlemezén mik találhatók, jelezte a rendőröknek, hogy "Ez az!" (ezen vannak a rendőrbűnözésről készült, DVD minőségű video felvételek), majd kikapcsoltatták a számítógépet, és átvitték szerkesztőnk dolgozó szobájából a nappaliba. Ezután szerkesztőnket a nyomozást vezető dr. Pacsi Judit visszacsalta a dolgozószobába, ahol Karácsony Józseffel hármasban hosszasan nézegették szerkesztőnk több ezer adathordozóját, miközben a többiek a nappaliban foglalatoskodtak a számítógéppel. Úgy negyed óra múltán dr. Pacsi Judit némi tanakodás után közölte a szakértővel, hogy hagyják a fenébe a DVD-ket, végül is "Amit kerestünk, az már megvan." , és végül kijelentette a sok DVD tekintetében: "Vegyük úgy, hogy ezeket nem láttuk!" - annak ellenére, hogy a házkutatási parancs szerint minden adathordozót le kellett volna foglalniuk! -, majd visszamentek szerkesztőnkkel együtt a nappaliba, ahol addigra már a többiek összecsomagoltak mindent. A lefoglalást tökéletesen szabálytalanul végezték: egyedi azonosításra alkalmatlan módon, tételes felsorolás nélkül, az érték- és állapot megállapítást is mellőzve.

A számítógépet a kapu előtt azonnal átadták Karácsony Józsefnek, aki betette a kocsijába, és elindult vele Salgótarjánba, ahol a szakértést végzi. Másnap - 2009. október 2-án, egy pénteki napon - elővette a számítógépet, és nagy buzgalommal nekilátott (volna) a vizsgálatnak, hogy megválaszolja a rendőrség által neki feltett kérdéseket. És jött a hidegzuhany: a számítógép kiírta, hogy nem találja a rendszerpartíciót! Karácsony József levette az oldallapokat, és tátva maradt a szája: a számítógépből hiányzott a rendszerwinchester, ami a foglaláskor még benne volt, aminek a tartalmát előző nap ő maga nézegette, vizsgálgatta.

Normális esetben ilyenkor megindul a vizsgálat: hová tűnt a winchester, ami nélkül amúgy garantáltan nem lehet eredményes a nyomozás sem?! Itt azonban semmi nem történt: a csepelieknek eszük ágában nem volt vizsgálni a kérdést - a fentebb elmondottakból ugyanis következik, hogy közülük lopta ki valamelyik a gépből a winchestert, mialatt szerkesztőnk a nyomozás vezetőjével és a szakértővel a másik szobában nézegette a DVD-ket! -, inkább azon törték a fejüket, hogy hogyan simítsák el az adathordozó eltűnését.

Az ügyészség az első perctől alájuk játszott: először dr. Füzesi Mónika (XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség) adta nekik a tanácsokat, és az egyik határozatával direktben is igyekezett segíteni a dolog elsimítását, ami után aztán jobbnak is látta megszabadulni a kínossá vált ügytől. Itt, az V. kerületben azonnal érezték, hogy velük akarják elvitetni a balhét a csepeli tolvajok, és visszadobták az ügyet a csepelieknek, akik gyorsan beismerték az akkor már 5 hónapja fennálló - korábban elhallgatott - elfogultságukat, hogy tovább passzolhassák a labdát. Az ügy előbb Pesterzsébetre került, majd a BRFK velejéig lealjasult vezetésének menesztését követően az új vezetés sem vállalta már gazember elődei szennyesét, így előbb Dunakeszire, majd végül Tatabányára került a koncepciós ügy. (Pesterzsébeten derült ki hivatalosan is a winchesterlopás: a lefoglalás megszüntetését követően a visszaadásról készített jegyzőkönyvben a rendőrség elismerte, hogy a szerkesztőnktől működőképes állapotban lefoglalt számítógépet működésképtelenül adták vissza, a belőle hiányzó winchesterről pedig nem tudnak semmit, továbbá elismerték még egy mobilrack mobil részének az ellopását, valamint a belső részének a megrongálását is. Ennek okán kártérítési per is indult a Fővárosi Törvényszéken, amely során a rendőrség mindvégig saját mulasztásából akart előnyt kovácsolni: mivel nem rögzítették a szabályoknak megfelelően pontosan, hogy mit tartalmazott a lefoglalt számítógép, kijelentették: nem bizonyított, hogy egyáltalán valóban elvitték a winchestert, amit első fokon a félelmetes logikai képességekkel megáldott dr. Istenes Attila bíró úr el is fogadott, hiába mondta neki szerkesztőnk, hogy amennyiben egy száguldozó autót a rendőr megállít, majd lefoglal, nemigen fogadható el, ha utóbb motor nélkül adja vissza, és azt állítja, hogy nem bizonyított, miszerint egyáltalán volt motor az autóban. dr. Istenes Attila minden bizonnyal ezt is elfogadta volna. Bár ki tudja?! Számítógépet - fiatalember létére - még nem látott, de autóban minden bizonnyal ült már.)

A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2010-ben formálisan ugyan elrendelte a nyomozást a winchesterlopás ügyében, viszont kereken 1,5 éven át nem csinált érdemben semmit, majd jelezte, hogy ésszerű időn belül nem tudja a nyomozást lefolytatni. Ezért a Legfőbb Ügyészség praktikusan a Tatabányai Nyomozó Ügyészséget jelölte ki - már 2012-ben! - az eljárás lefolytatására, hiszen a foglalásban maradt, még vissza nem adott eszközök, és az egész nyomozati anyag is Tatabányán volt ekkor már.

És most jön az, amit még a mára már egyes latin-amerikai, fekete-afrikai, illetve távol-keleti banánköztársaságok ügyészségeinek erkölcsi és szakmai szintjére süllyedt hazai ügyészségünkben sem igen lehetett elképzelni eddig:

A tatabányai körökben sokak által csak "csókosként" becézett dr. Bencsik Attila Ny.82/2012. számon alapos és körültekintő nyomozás eredményeként meglepő felfedezésre jutott: kijelentette, hogy a winchester el sem tűnt, az megvan, a rendőrség bűnjelként kezeli! (A rendőrségen többen ijedten néztek egymásra: "Szent Jehova! Gergényi elvtárs! Előkerült volna, amit elloptunk?! Nem arról volt szó, hogy meg kell semmisíteni?!")

Hamarosan kiderült azonban, hogy dr. Bencsik Attila egyszerűen a hasára ütött, gondolta, megszabadul az ügytől, és miután 2 db. winchester valóban foglalásban maradt, kézenfekvőnek tűnt a lehetőség, hogy ezekre hivatkozzon, hogy "elkerülje a figyelmét" az: nem 2, hanem 3 winchestert foglaltak le.

Előbb a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség is helyben hagyta a nyilvánvaló hazugságot, szerkesztőnk Legfőbb Ügyészséghez címzett ismételt panasza után azonban belátták, hogy őket is félrevezette dr. Bencsik Attila, és elrendelték a nyomozás folytatását. (Vélhetően ezt a főügyészséget elfelejtették "beavatni", előttük nem volt ismeretes, hogy ezt az ügyet felsőbb érdekből el kell tussolni. Az idő ugye múlik, és ennyi év után már szaporodnak a kisebb hibák, a feledékenységek.)

dr. Bencsik Attila nem esett kétségbe: másodszor is leírta ugyanazt a hazugságot! Ráadásul - állítása szerint! - bekérte a fentebb már hivatkozott kártérítési per anyagát is, márpedig ennek a pernek az anyagát ismerő ember - legalábbis józanul, szellemi erőinek birtokában - semmiképp sem juthatott arra a következtetésre, hogy a winchester megvan, foglalásban van a Tatabányai Rendőrkapitányságon! Ami azonban ennél is súlyosabb probléma: ezt már 2012.október 12-én csinálta, miközben a winchester-lopás 2012. október 1-én elévült! (2009. október 1-én történt a bűncselekmény, az elévülési ideje pedig 3 év.)

Szerkesztőnk ekkor már nagyon keményen lépett fel, így a megszeppent Bencsik már meg sem várta, amíg a főügyészségtől kapja meg ismét a magáét, ahelyett azonban, hogy a nyomozás megszüntetésének jogcímét elévülésre változtatta volna, és töredelmesen bocsánatot kért volna azért, hogy elévültette az esetet, megpróbált "megfeledkezni" az elévülésről: most már saját hatáskörben rendelte el a nyomozás folytatását, ezt pedig azzal indokolta: a nyomozás során eddig még nem vizsgálták meg azt a kérdést, hogy 2009. október 1-én valamelyik rendőr esetleg ellopta-e a kérdéses winchestert!!!

Kétségtelen, hogy a jogi karon nem főtantárgy a matematika - sőt, talán mintha egyáltalán nem lenne tantárgy -, ettől függetlenül azonban egy nyomozó ügyészség vezetőjétől talán mégis elvárható lenne, hogy 3-ig el tudjon számolni, hogy észrevegye: 2009. október 1-hez képest 2012. október 1-én letelt a 3 év, és azt követően már semmilyen érdemi határozatot nem irkáljon, és főleg ne folytasson nyomozást egy elévült cselekmény vonatkozásában.

De ha már itt tartunk, tegyük félre Bencsik úr matematikai affinitását, illetve az elévüléssel kapcsolatos jogi ismereteit, és vizsgáljuk talán meg érdemben is ezt a produkciót:

Bencsik úr ugye először megállapítja: a winchester megvan, azt senki nem lopta el, ma is foglalásban van. Na már most joggal feltételezhetnénk, hogy ezt valamilyen nyomozás eredményeként állapította meg, azaz legalábbis megmutatták neki a winchestert, és nem csupán habokra írta le mindezt, hiszen havi 391.600Ft alapilletményért (+ vezetői pótlékok, stb.) egy vezető ügyész nyilván alapos körültekintéssel kell, hogy eljárjon, nem handabandázhat a levegőbe össze-vissza mindent. De legyünk jóindulatúak: tételezzük fel, hogy becsapták szegényt a winchesterek számát illetően, ő meg mindentelhisznagymamaként felült a rendőrség galád ármányának. (Az iratok között megtalálható szakértői véleményben világosan rögzített tény pedig - miszerint már a szakértő sem találta a gépben a winchestert! - elkerülte a figyelmét, tételezzük fel, hogy a megromlott látása okán.)

Viszont amikor a nyomozás folytatást először rendelte el még a főügyészség, utalva arra, hogy a számok nem stimmelnek: 3 winchester volt, nem 2 (!), akkor már mindenképpen fel kell tételeznünk, hogy az a dr. Bencsik Attila, aki majdnem 400.000-et visz haza havonta az adófizető állampolgárok keservesen leadott adóforintjaiból, most már garantáltan kéri a kis kacsóiba a még foglalásban maradt winchestereket, mielőtt bármit leír. Ha pedig - amint állította végül - még a polgári per iratait is beszerezte, akkor meg aztán végképp nincs ép ésszel található magyarázat arra, hogy mégis hogyan írhatta le másodszor is azt a hazugságot, hogy igenis megvan a winchester, ott van Tatabányán foglalásban, bűnjelként kezelik. (Mert az ugye világos, hogy el kell tussolnia a rendőrök által elkövetett bűncselekményt, no de azért legalább a látszatra mégis adhatott volna valamit: kitalálhatott volna valami szórakoztatóbb színjátékot, valami kevésbé elképesztő magyarázkodást is.)

Az elévülés után persze már minden mindegy: akkor már azt is el lehet játszani, hogy juj de nagyon törjük magunkat, mindent megteszünk a történtek kiderítéséért. Ekkor már nyugodtan csinálhat akármit dr. Bencsik Attila. Eljátszhatja nekünk a hattyú halálát: megjátszhatja, hogy nem veszi észre az elévülést és elrendeli a nyomozás folytatását, mert ő aztán tisztességesen akar eljárni, hiszen most már semmi sem drága neki. Kelt egy kis látszatot, majd egyszer csak meglepődve észleli majd: "Hű, az áldóját, hát nem elvült az a fránya ügy?! Én meg nem vettem észre! Hű, de sajnálom, pedig most akartam csak igazán belemélyülni a nyomozásba!"

De talán nézzük meg kissé alaposabban a most már elévülésen túl elrendelt nyomozás indoklását is, tanuljunk dr. Bencsik Attilától egy kis haladó szellemű reform-logikát:

dr. Bencsik Attila tehát korábban kétszer is megállapította, hogy a szerkesztőnk által hiányolt winchester e pillanatban is megvan, azt nem lopta el senki, foglalásban van a Tatabányai Rendőrkapitányságon!

Erre most elrendeli a nyomozás folytatását azzal: korábban nem vizsgálták meg azt, hogy több, mint 3 évvel ezelőtt a winchestert ellopta-e valamelyik rendőr még mielőtt a számítógépet átadták volna a szakértőnek!

Tetszenek érteni a bencsiki logikát?! A winchester megvan, ma is ott van Tatabányán, nem tűnt el, de azért el kell rendelni a nyomozást, mert eddig nem vizsgálták meg, hogy 3 évvel ezelőtt ellopták-e azt, ami állítólag megvan, ott van a kezükben!

Félelmetes! Mert ugye ez az ember először is elvégezte az általános iskolát, azaz megszerezte az alapműveltséget. Azután elvégezte a középiskolát, megszerezte az érettségit. Azután pedig legalább 5 évet töltött el a jogi karon, és felsőfokú végzettséget - sőt vele együtt ugye még kisdoktori címet is - szerzett! Aztán még valamiféle előmenetelt is produkálnia kellett, hiszen nyilván nem egyből nevezték ki a Tatabányai Nyomozó Ügyészség vezetőjévé.

És ez az ember elévülés után nyomozást rendel el annak kiderítésére, hogy vajon ellopták-e 2009. október 1-én szerkesztőnk lakásán a számítógépből azt a winchestert, amiről kétszer is megállapította, hogy megvan, ott van a tatabányai eljárásban kezelt bűnjelek, tárgyi bizonyítékok között.

Mert ugye - és ezt már nem a normális logika mentén gondolkozó olvasóinknak, hanem dr. Bencsik, Attilának magyarázzuk, hiszen tudomásunk szerint ő is olvassa a publikációinkat -, ha egy winchester megvan, ott van a kezünkben, akkor az egyenes logika szerint nem lopták el, azaz nincs miért megvizsgálni a lopás lehetőségének kérdését!

Ha viszont valóban szükséges megvizsgálni, hogy nem lopták-e el a winchestert több, mint 3 évvel ezelőtt, akkor a winchester nyilvánvalóan nem lehet meg, nem lehet a kezünkben, nem lehet ma is foglalásban Tatabányán!

Ez utóbbi esetben viszont kérdezzük az általunk szeretve tisztelt Bencsik urat: mégis minek az alapján jelentette ki felelősséggel korábban kétszer is, hogy a winchester megvan?! Hogy ott van a nyomozati anyagban?!

Végezetül feltennénk a kérdést dr. Bencsik Attilának: szerinte megér-e az állampolgároknak havi 391.600Ft-ot az, amit és ahogyan ő - a fentiekből látóan - művel felelős vezető ügyészi beosztásban.

Csupán zárójelben jegyezzük meg: Tatabányán bányászok dolgoznak a föld alatt, nyomorúságos körülmények között tisztességgel és nagy felelősséggel ennek az összegnek talán ha a feléért. Közben a föld felett az ő verejtékükből eltartott jogászok létrehozták hazánk "hatósági mocsarát" - a tatabányai fertőt - amiben következmények nélkül lehet elmerülni.

Tatabányán még annak sem lettek következményei, amikor kiderült, hogy a bűnügyi osztályvezető felesége történetesen a nyomozás felügyeletét végző ügyészség vezetője, ami ugye nem csupán jó erkölcsbe ütközik, de egyértelműen összeférhetetlenségnek is minősül.

Ahogy Tatabányán annak sem lett következménye, amikor egy bíró saját rendőrismerőse - mondhatni barátja - kérésére tárgyalás nélkül ítélt el valakit anélkül, hogy akárcsak beleolvasott volna a nyomozati iratokba, vagy a vádlott védekezésébe, majd amikor a vádlott tárgyalást és védőt kért, az emberi pofátlanság határait nem ismerve, felmentette a vádlott korábbi - a vádlottól néhány utcára lakó - védőjét, és a vádlottnak a lakhelyétől 70 km-re lakó ügyvédet rendelt ki, miközben tudta, hogy a vádlott anyagi helyzetéből adódóan ki sem tudja tenni a lábát a lakóhelyéről.

Tatabányán tehát mindent lehet. A bányászok által megtermelt valódi értékből futja az efféle emberek és efféle hatóságok hizlalására.

Legalábbis addig, amíg a bányászok egyszer csak csákányt nem ragadnak! No nem a mélyben, hanem a felszínen.