A PATKÁNYOK ÖSSZETARTANAK.

A minap újabb elképesztő, magyargyalázó ítélet született hazánkban: ezúttal a Siófoki Városi Bíróság elnöke, dr. Kovacsics István bíró igazolta Hofi Géza örökzöld mondását: "A magyar nem érzi jól magát, ha nem szaros a nyelve." (Amennyiben ezt a kritériumot elfogadjuk, mint a jó közérzet zálogát, abban az esetben egészen biztosak lehetünk benne, hogy dr. Kovacsics István bíró közérzete egészen kitűnő kell, hogy legyen. Talán csak azzal lehetne még fokozni, ha a jövőben saját választott hazájában: Izraelben kamatoztathatná nyelvbéli képességeit.)

Történt ugyanis, hogy ez a hazánkat lejárató, magyargyalázó rongy gazember (félreértés ne essék: ez a leghatározottabban politikai vélemény!) kijelentette: A Horthy-szobor vörös festékkel történő leöntése a közismert zsidó provokátor: dr. Dániel Péter részéről "a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt.". (Az ítéletnek aligha nevezhető gyomorforgató seggnyalás indoklásában felmerültek a zsidótörvények és a kormányzó történelmi felelőssége is.)

Ha ezek után valaki mondjuk nyakon öntené Kovacsics urat egy vödör formalinban konzervált fitymával, nyilván az szintén "a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás" lenne, felhívná a figyelmet arra a társadalmilag kifejezetten veszélyes jelenségre, amit a Talmud tanításainak a hazai igazságszolgáltatásban egyre erősebben és egyre gyakrabban érezhető térhódítása jelent.

Úgy ítéljük meg, hogy ezzel az ítéletével dr. Kovacsics István túllépett a bírói hatáskörön, lényegében politikai köszereplővé emelte önmagát, a holokauszt-ipar szolgálatába állt. Ezzel viszont elérte, hogy a vele szembeni véleménnyilvánítás határai akár a gyalázkodás szintjéig is elmehetnek, és vélhetően el is fognak menni. (Mi természetesen igyekszünk visszafogottan fogalmazni, de ahogy Kovacsics úr sem rejtette véka alá hová tartozását, és emberi értékét, úgy mi sem rejtjük véka alá a róla alkotott véleményünket, hanem kérlelhetetlen őszinteséggel a szemébe mondjuk: Rongyember vagy Pista! És ha ezért netán feljelentene benünket, vállaljuk a megmérettetést.)

Szükségtelennek tartjuk elemezni, hogy mennyiben fér össze a bírói hivatással az ítéletekben történő politizálás, politikai véleménnyilvánítás, hiszen ezt már megtette nagyon helyesen dr. Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, ami után joggal remélhetjük, hogy a magyargyalázó gazember bíró utolsó ítélete volt ez a tömény szenny. (Legalábbis hazánkban.)

Ehelyett inkább talán "a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás" kérdésével foglalkozunk a továbbiakban.

Vajon ugyanezt mondta volna Kovacsis úr akkor is, ha valakinek netán eszébe jutott volna festékkel leönteni a dunaparti cipőket, és rájuk írta volna: "19-ben ti lőttetek a Dunába bennünket. Hol vannak a mi cipőink?!" (Mert ugye ez is társadalmilag hasznos figyelemfelhívás lett volna csupán: arra a tudatosan elhallgatott tényre hívta volna fel a figyelmet, hogy a Dunába lövetés nem Szálasival, hanem Kun Bélával és társaival kezdődött: 1919-ben a Cserni József, Szamuely Tibor és Korvin-Klein Ottó által vezetett Lenin-fiúk lövöldözték a Dunába a magyarokat egyszerűen passzióból. Kijárási tilalmat rendeltek el, majd írd és mondd: 1 perccel azután, hogy bemondatták, elkezdték az utcán összefogdosni az "engedetleneket" - akik valami csoda folytán nem értek haza 1 perc alatt -, és belelődözték őket a Dunába a Margithíd és a Lánchíd közötti szakaszon a budai oldalon. (Legismertebb áldozatuk Hollán Sándor államtitkár volt.)

De talán térjünk rá dr. Dániel Péterre, a hivatásos zsidó provokátorra, és mondjuk ki: dr. Dániel Péter Horthy Miklósnak köszönheti, hogy egyáltalán a világra jöhetett. Ha Horthy nincs, Dániel meg sem születhetett volna:

A hazai zsidóság ugyanis térden állva könyörgött a Kormányzónak: lépjen be a háborúba, mentse meg őket! És Horthy - kifejezetten a hazai zsidóság megmentése érdekében! - belépett a háborúba Hitler oldalán. Ezzel pedig elérte, hogy Magyarország egészen 1944. március 19-ig nem csak a hazai zsidóság számára, de a németek által megszállt területekről számolatlanul hozzánk menekülő zsidók számára is a béke szigete lehetett. (Legalábbis a háborús körülményekhez viszonyítva persze.) Könnyű kiszámítani, mi lett volna a sorsuk, ha Horthy nem lép be a háborúba: Hitler stratégiai okból kénytelen lett volna azonnal lerohanni hazánkat is, és természetesen azonnal megkezdődött volna a hazai zsidóság elszállítása. Nem nehéz kiszámítani azt sem, hogy a háború végére mi lett volna az eredmény: 1.) Addigra nem maradt volna talán egyetlen zsidó sem hazánk területén, 2.) Magyarország a háborúból a győztesek oldalán került volna ki.

Mindezt persze nagyon is jól tudja dr. Dániel Péter! De még mennyire, hogy tudja! Ahogy azt is tudja, hogy miközben hazánkban Péter Gábor hóhérai kereken 600 háborús bűnöst üldöztek - holott Nürnbergben csupán mintegy két tucat német háborús bűnöst vontak felelősségre -, éppen Horthy Miklóst eszükbe sem jutott bármivel is megvádolni, pedig ahogy a németeknél Adolf Hitlert tették meg első számú felelősként, úgy nálunk Horthy lett volna értelemszerűen az első számú felelős. Hogy ez mégsem így alakult, hogy nálunk előbb lehetett a katonáknak katonadalokat éneklő Fedák Sárit elítélni háborús bűnösként, mint a Kormányzót, annak éppen az a nyilvánvaló oka, hogy Horthy elévülhetetlen érdemeket szerzett a zsidóság védelmében.

De talán vizsgáljuk meg a kérdést a nem csak aljas, de tanulatlan, alulművelt, és teljesen hülye bíró hivatkozásai vonatkozásában is:

"Horthy szerepének értékelése nem feladata a bíróságnak, de megállapítható, hogy közvetett módon, a kárpótlási törvényeken keresztül az állam elismerte történelmi felelősségét az 1939-89 közötti korszak bűneiért. A kárpótlási törvényekkel elismert jogsértések közé tartozik az az időszak is, amikor Magyarország kormányzójaként Horthy Miklós mint legfőbb közjogi méltóság nem élt halasztó jellegű vétójogával, és aláírásával szentesítette a zsidótörvényeket. E tények a kárpótlási törvényeken keresztül, a jog által is deklaráltan, megkerülhetetlenül rámutatnak Horthy Miklós és mindazok történelmi felelősségére, akik a jogalkotásban és ezek végrehajtásában részt vettek."

Horthy értékelése valóban nem feladata egy bírónak, különösen nem egy alulművelt, tanulatlan, a történelmet érintőlegesen sem ismerő "mezei fiskális" bírónak, és főleg nem egy ítéletben. A kérdés csak az, hogy ha ezzel Kovacsics úr maga is tisztában volt, akkor miért kezdte el mégis ezt a gyalázatos magyargyalázást? Vállveregetést várt valahonnan? Vagy csak - hogy Hofi Géza fentebb idézett meglátására utaljunk - nem volt jó a közérzete.?

De talán nézzük meg közelebbről mindezt. Horthy aláírta a zsidótörvényeket. Igaz. Kérdezzük azonban Kovacsics urat: hol nem írták alá őket az akkori európában? Másrészt ennyi erővel akkor II. András királyunkat is elkezdhetné köpködni, miután az viszont aláírta az Aranybullát, amely jóval keményebb megszorításokat tartalmazott az izraelitákra (igaz: az izmaelitákra is), mint a Horthy időszak zsidó törvényei. Másrészt talán nem árt azt is megjegyezni, hogy a Horthy által aláírt zsidótörvények az Európában akkortájt keletkezett zsidótörvények legszelídebbjének számítottak, miután tudatosan építettek beléjük szinte minden ponton nagy mennyiségű kivételt, hogy valójában a nagy részüket ki lehessen játszani. Ugyanakkor viszont Horthy - mint tudjuk - majdnem a teljes hazai ipart néhány zsidó család kezébe adta, ami homlokegyenest ellentétes volt a papírra lefektetett zsidó törvények szellemiségével: kifejezetten zsidóbarát döntés volt. Ennek később komoly következményei lettek: a 39 legismertebb és leggazdagabb zsidó család - Weiss Manfréddal az élükön - gyakorlatilag a teljes magyar ipart átadta a Gestapó Zsidó Ügyek Osztálya vezetőjének: az egyébként szintén zsidó származású Adolf Eichmannak, aki cserébe szabad eltávozást, és amiről nem szokás beszélni: ezen felül még évi egybillió márkát is biztosított nekik. (Mert ha már az ember mentheti a bőrét, nem árt ha némi pénzmagot is kap hozzá, hogy legalább jól is érezhesse magát a megmentett bőrében.) Ennek köszönhetjük, hogy a háború után az oroszok hadizsákmányként elvitték az egész iparunkat. (Ugyanis a magyar vagyon nem minősíttetett szabadon elvihető hadizsákmánynak, a német viszont igen.)

Végezetül talán említsük meg: a zsidó törvények alól rengeteg zsidót mentesített Horthy. Többek között azt a Sebestyén Aladárt is, akit később még Szálasi is megvédett a németektől. Sebestyén Aladárt végül a sajátjai - Rákosi Mátyás, és Apró Antal - intézték el, miután Apró (Klein) Antalnak megtetszett a villája a Szemlőhegy utcában.

Ma ebben a villában dőzsöl hazánk első - és remélhetőleg utolsó - elmebeteg miniszterelnöke egy Pápa-ellenes terrorista lányával, és az Apró-klán, élén Klein Tóni lányával: Apró Piroskával.

Érdekes: egyiküket sem találta még szükségesnek vörös festékkel leönteni a zsidó provokátor. Pedig lám, ez ugyancsak a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás lehetett volna: dr. Dániel Péter felhívhatta volna ezzel a társadalom figyelmét arra, hogy a zsidó kárpótlások a mai napig sem teljesültek maradéktalanul: vannak olyan zsidók, akik bár elkötelezetten harcoltak valaha hazánkért, a mai napig nem kapták vissza az államtól a vagyonukat, amit nem a nácik, és nem is a nyilasok, hanem saját fajtársaik raboltak el tőlük!