dr. Ladnyik Edina - X-XVII. kerületi vezető-helyettes ügyész -, és a becsület.

 

Olvasóink többsége számára nem újdonság, hogy szerkesztőnk számítógépeit 2009. október 1-én a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság emberei lefoglalták. Az általuk készített házkutatási és foglalási jegyzőkönyv több tekintetben is hamis közokiratnak bizonyult: valótlanul tüntették fel a jegyzőkönyvben, hogy szerkesztőnk nem volt közreműködő, nem adta át magától a kérteket, amiért ténylegesen kutatniuk kellett. A valóságban szerkesztőnk készségesen átadott nekik mindent, kutatni meg még véletlenül sem kutattak. (Őszintén szólva eleve csak rendőr-aggyal lehet olyasmit kitalálni, hogy egy hatalmas szervergépet a tulajdonos csak úgy eldugna, úgy kellene kutatni utána mondjuk az asztalfiókokban J J J. Persze a rendőraggyal hazudni sem érdemes, mert a hazug rendőrt a sánta kutyánál is könnyebb utolérni. Az ostoba társulat ugyanis informátoruk bemondása alapján rögzítette a lakás helyiségeit a jegyzőkönyvben, és arra nem gondoltak, hogy az informátor - J. Krisztina, aki 5 évvel korábban járt szerkesztőnk lakásán - netán nem emlékszik pontosan a lakás összes helyiségére, azt pedig utólag nehéz lesz megmagyarázni, hogy egy alapos házkutatás során 2 helyiséget sem vettek észre a lakásban a rendőrök. Arra pedig végképp nem gondoltak, hogy szerkesztőnk polgári perbe hívja a rendőrséget, tanúként megidézteti a házkutatáson jelen volt Karácsony József salgótarjáni informatikai szakértőt, a szakértő pedig szerkesztőnk záporozó keresztkérdéseinek tüzében összeomlik, és elmondja az igazat.)

Olvasóink többsége számára az sem újdonság, hogy bár a számítógépeket éppen működés közben foglalták le, és a belépési jelszavakat is kipróbálták, csoda történt: mire a szakértő leért Salgótarjánba a lefoglalt számítógépekkel, a nagy szervergépből szőrén-szálán eltűnt a winchester. Merő véletlenségből az a winchester, amelyen közel 100 órányi DVD minőségű videó anyag volt a rendőrbűnözők rémtetteiről a 2006 őszétől 2008 őszéig terjedő időszakból. (Hogy már itt helyben kilopta valamelyikük a gépből a winchestert, vagy a szakértőre bízták az eltüntetést, ez talán már sosem fog kiderülni. Csak annyi biztos, hogy winchester nem vész el, csak átalakul. Vagy gazdát cserél.)

A házkutatásban egyébként a csepeli rendőrség állományából a következők vettek részt: dr. Pacsi Judit rendőr hadnagy, Svercsics Györgyi rendőr százados, dr. Szmolár-Pradovszky József rendőr-százados, Madarász László rendőr főtörzs zászlós, továbbá jelen volt Karácsony József szakértő, és Szelényi Gábor szaktanácsadó.

Mint tudjuk: 2009 tavaszán a felső rendőri vezetés kiadta az utasítást a fellelhető összes bizonyíték megszerzésére, illetve megsemmisítésére a Gergényi-Tóth-Dobozi nevekkel fémjelzett időszakra nézve. Akkor már az MSZP irányítása alatt álló rendőrbűnözők is pontosan tudták, hogy jön a kormányváltás, felállnak a vizsgáló bizottságok, egyszóval szorul a nyakuk körül a hurok. Szerkesztőnk pedig régóta célkeresztben volt, hiszen a felvételeivel nem kevés magyar hazafiakkal szemben koholt koncepciós eljárást, és nem kevés hamisan tanúzó rendőrbűnözőt buktatott meg.

De vajon hogyan került az ügy Csepelre? A magyarázat egyszerűnek tűnik. A "vörös" proli Csepel mindig hű kiszolgálója volt a bolsevik diktatúrának. Rákosi alatt éppúgy, mint Kádár alatt, majd Horn, végül pedig Gyurcsány alatt. A csepeli kapitányságon pedig már korábban is számos alávaló feladatot hajtottak végre Gergényi, majd Tóth alatt is politikai megrendelésre. Másrészt ahhoz, hogy szerkesztőnk számítógépeit lefoglalhassák, találniuk kellett valamilyen mondvacsinált ürügyet. És aki keres, az talál:

J. Krisztina szerkesztőnk tanítványa volt valaha. 17 éven át járogatott vissza több-kevesebb rendszerességgel a "tanár úrhoz". Idő közben történt egy-két mozzanat az életében, amiről persze hallgatott, ami csak utólag derült ki szerkesztőnk számára. 18 évesen összefeküdt egy roma fiatalemberrel, akitől kislánya született. Azután kiadta a fiatalember útját, az alig fél éves kislányát a dédnagymamára bízta, ő meg odaköltözött a Baross utcai kocsisorra. Onnan viszonylag hamar elűzték a vetélytársak, így a csepeli úton dolgozott tovább. Mint ismeretes, a rendőrök az örömlányokat nem véletlenül hagyják zavartalanul dolgozni. Egyrészt számukra ugye ingyenes a szolgáltatás, másrészt az örömlányok általában alvilági körökben mozognak és így sokszor hasznos információkkal tudják segíteni a nyomozókat. (Persze ez utóbbi ténykedésük nem éppen veszélytelen.) Tény, hogy a csepeli kapitányságon egy időben az a mondás járta: két féle rendőr létezik Csepelen: az egyik, aki már megfordult J. Krisztinában, a másik, pedig, aki majd ezután fog megfordulni benne.

Úgy tűnik, amint felvetődött, hogy szerkesztőnk számítógépeit meg kell szerezni, azonnal megtalálták a megfelelő "felhajtót": J. Krisztina 2009. július 7-én feljelentette szerkesztőnket - egykori tanárát, akihez 17 éven át kitartóan járogatott, amíg végül pár alkalom erejéig sikerült elérnie, amiért ennyi éven strapálta magát -, mégpedig papíron azért, mert szerkesztőnk készített neki még korábban egy IWIW adatlapot, és J. Krisztina egyszer csak felfedezte, hogy az adatlapon olyasmi is van, ami neki nem tetszik. (Érdekes: hosszú ideig nem volt problémája az adatlappal, és soha nem is jelezte szerkesztőnknek, hogy változtatni kellene rajta. Amúgy meg ismerte a belépési adatokat, ő maga is meg tudta volna változtatni, vagy akár meg is szüntethette volna. Aztán egyszer csak egy lázas éjszakán megjelent előtte a nagy égi vajda lángoló rendőrfakabát képében, és így szólott hozzá: "Lányom, holnap szépen feljelentést teszel a tanár úrral szemben a kapitányságon.")

Azonnal el is rendelték a nyomozást a Btk. 300/C. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő számítógéprendszer és adatok elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. Valamivel később pedig váratlanul megjelentek szerkesztőnk lakásán és lefoglalták a hőn áhított számítógépeket. A számukra kínos tartalmú winchester pedig eltűnt a lefoglalt gépek egyikéből.

De nézzük a dolog jogi oldalát.

Btk. 300/C. § (2) Aki a) számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot jogosulatlanul megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz.

 

A Btk. 300/C. §-ban foglalt bűncselekmény esetében az elkövetés helyeként annak a számítógéprendszernek a helye minősül, amelyen az adatokat megváltoztatták, megsemmisítették, vagy hozzáférhetetlenné tették. Az IWIW-ről lévén szó, ez a IX. kerületben van! Márpedig a nyomozó hatóság illetékességét az elkövetés helye határozza meg! Milyen alapon volt tehát akkor a csepeli kapitányság illetékes egyáltalán? Mert az, hogy szinte mindegyikük megfordult már J. Krisztinában, kétségtelenül nyomós motiváció lehet, a hatályos Be. azonban ezt a mai napig sem említi az illetékesség alapjául szolgáló tényezők között.

A másik, hogy mitől is Btk. 300/C. § (2) bekezdés a) pontja egyáltalán?! Mert ugye a csepeliek által hivatkozott jogszabály számítógépes adatok megváltoztatásáról, hozzáférhetetlenné tételéről, vagy törléséről beszél. A J. Krisztina által tett feljelentést viszont még a legelvetemültebb rendőr-aggyal sem lehet egyik kategóriába sem besorolni.  Szerkesztőnk később addig ütötte a vasat, amíg el is ismerték, hogy "tévesen minősítették" a feljelentést, mert az valójában a Btk. 177/A. § szerinti személyes adattal visszaélésként minősíthető:

Btk. 177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel.

 

Vajon csupán a szokvány rendőri hülyeségről volna szó? Nem, dehogy!!! Arról van szó, hogy a személyes adattal visszaélés nélkülözhetetlen kritériuma az úgynevezett "jelentős érdeksérelem", amit ugye még nyögve-nyelve sem lehetett volna kimutatni az eset kapcsán, azaz ezen a jogcímen nem rendelhettek volna el nyomozást. (A jelentős érdeksérelem ugyanakkor nem kritériuma a Btk. 300/C. § szerinti bűncselekményeknek.)  Másrészt viszont személyes adattal visszaélés esetén nem jellemző a számítógépek lefoglalása, az illetékesség pedig egyértelműen az V. kerületieknél lett volna, akik gerincesebbek annál, hogy efféle politikai megbízásokat felvállaljanak.

És itt jön a képbe az ügyészség. Miután szerkesztőnk nem adta egykönnyen a bőrét, előbb a kutyaszorítóba került XIV-XVI. Kerületi Ügyészség szállt ki a balhéból, majd nem sokkal később az V-XIII. Kerületi Ügyészség is menekülőre fogta, amikor a Fővárosi Főügyészség jogsértéseken kapta őket. Így végül a X-XVII. Kerületi Ügyészségre került a nyomozás felügyelete, és a főügyészség elrendelte ráadásul a nyomozás "fokozott" felügyeletét.

Szerkesztőnk azonnal kérte az illetékesség és az elfogultság vizsgálatát dr. Ladnyik Edina vezető-helyettes ügyésztől: kérte, hogy állapítsa meg, miszerint a nyomozást több, mint fél éven át illetéktelen nyomozó hatóság folytatta, másrészt állapítsa meg, hogy egyúttal elfogult is volt a nyomozó hatóság, de a vele szemben fennálló kizárási okot elhallgatta hosszú ideig, holott haladéktalanul köteles lett volna jelezni.

(A csepeliek ugyanis 2010 márciusában bejelentették, hogy elfogultak szerkesztőnkkel szemben, és kérték másik kapitányság kijelölését. A probléma csak ott van, hogy a bejelentésükben egy 2009 október eleji történést jelöltek meg az elfogultságuk okaként, arra viszont nem adtak magyarázatot, hogy miért nem akkor azonnal jelezték az elfogultságot, miért jártak el nyugodt szívvel elfogultan 5 hónapig, és miért csak akkor kérték a sürgős kizárásukat, amikor vissza kellett volna adniuk a számítógépet a szerkesztőnknek, és ugye kiderült volna a winchesterlopás. Később már maga a BRFK is hasonlóan járt el: 2010 decemberében bejelentette, hogy 2009 novemberétől elfogult. Ezt azonban egy teljes éven át elfelejtette bejelenteni! Kormányváltásnak, és a BRFK-n belül vezető váltásnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy "eszükbe jusson" a már egy éve fennálló kizárási ok.)

dr. Ladnyik Edina kutyaszorítóba került: a hatályos Be. szerint a büntető eljárás egyetlen szakaszában sem lehet felhasználni az eljárási törvénnyel ellentétes módon keletkezett adatokat, bizonyítékokat. Ha kiderül, hogy az első perctől kezdve illetéktelenül jártak el, ráadásul bevallottan elfogultak is voltak, akkor nem lehet mást tenni, mint megismételtetni a teljes nyomozást a kezdetektől a valóban illetékes, és persze elfogulatlan nyomozó hatósággal.

dr. Ladnyik Edina először az elfogultság kérdését tussolta le: kijelentette, hogy amíg nem zárják ki a nyomozó hatóságot, addig törvényesen nyomozhat. Ez igaz is, éppen csak ott van a baj, hogy a kizárási ok nem maga a kizáró határozat, hanem az azt megalapozó körülmény. Márpedig a hatályos Be. szerint nem járhat el az a hatóság, amellyel szemben kizárási ok áll fenn. Vagyis ha a kizáró határozat csak egy évvel később születik meg azért, mert a nyomozó hatóságnak addig sikerült elhallgatnia a kizárási okot, akkor ez nem azt jelenti, hogy az egy éven át elfogultan folytatott nyomozás törvényes lett volna. Ha a kizáró határozatból kiderül, hogy a kizárási ok már régóta fennállt, akkor a nyomozást bizony meg kell ismételni onnantól, ahonnan már bizonyítottan elfogultan járt el a hatóság. (Tudja ezt persze dr. Ladnyik Edina is nagyon jól, csak éppen gyáva volt felvállalni azt, hogy kimondja: hazánk rendőrsége éveken át hallgatja el a kizárási okokat, és folytat koncepciós eljárásokat.)

Mindegy, hiába tudjuk, hogy nem így van, dr. Ladnyik Edina itt még hivatkozhat arra, hogy ő így értelmezi a kizárásra vonatkozó szabályokat: szerinte nem gond az, ha a nyomozó hatóság egy éven át elhallgatja a vele szemben fennálló kizárási okot.

Az illetékesség kérdése azonban már keményebb dió, fenn is akadt dr. Ladnyik Edina torkán:

Ugye az nyilvánvaló volt, hogy a nyomozást nem ismételtetheti meg, az túl nagy blamázs lett volna. Ugyanakkor viszont azt mégsem mondhatja, hogy a csepeliek azért voltak illetékesek, mert egykoron a munkaidejük nagyobb részét töltötték J. Krisztina ágyában, mint a kapitányságon. Azt azért mégsem tagadhatja le, hogy az illetékességet az elkövetés helye szerint kell meghatározni, és azt sem, hogy a Btk. 300/C. §-ban tárgyalt ügyek esetében ez a "megtámadott" számítógéprendszer helyét jelenti. Végül pedig ugye mégsem állíthatja, hogy az IWIW számítógéprendszere Csepelen van, amikor tudjuk, hogy a XI. kerületben található.

dr. Ladnyik Edina nyilván hosszasan vakargatta a füle tövét, hogy ebben a helyzetben mit csináljon. Végül a lehető legostobább megoldást választotta: elkezdett hazudni a nyomozati iratok tartalmára nézve:

2011. október 6-án B.X.5348/2011/18-I.sz. elutasításában azt állította, hogy a csepeliek azért voltak illetékesek, mert eredetileg a nyomozás zaklatás miatt is indult, és ugye a zaklatás esetén az elkövetés helye a sértett lakóhelye, J. Krisztina pedig valóban Csepelen lakik.

(Btk. 176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) Aki mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját félelemkeltés céljából személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.)

 

Ezzel az állítással három komoly probléma is van: az egyik, hogy jól látható: zaklatásként még egy elmegyógyintézeti ápolt sem értelmezhetné a J. Krisztina által sérelmezetteket. A másik, hogy az illetékességet az eljárás minden szakkaszában hivatalból vizsgálni kell, így a nyomozás kezdeti szakaszában egy téves beminősítés nem eredményezheti azt, hogy az illetéktelenül kezdett nyomozás "legálissá" váljon: amint kiderül, hogy a helyes minősítés egyúttal az illetékességet is érinti, azonnal át kell tenni az ügyet az illetékes hatósághoz. Van azonban egy harmadik probléma is ezzel az állítással: történetesen az, hogy közönséges, ordas hazugság:

A 2009. július 7-én kelt hivatalos 01210/1402/2009/. számú feljegyzésben egy betű nem sok, annyi sincsen zaklatásra vonatkozóan, a nyomozást csak és kizárólag a Btk. 300/C. § alapján rendelték el. (Azaz egészen nyilvánvalóan illetéktelenül járt el a csepeli kapitányság. dr. Ladnyik Edinát pedig szerkesztőnk könnyebben utolérte, mint ahogy azt a bizonyos sánta kutyát szokás utolérni. Vajon a Harmat utcai ügyész-zseni nem gondolt arra, hogy szerkesztőnk előbb-utóbb jogosult lesz betekinteni a nyomozati iratokba, és akkor vége a játszmának, vége a hazudozásnak, kiderül a böszmeség?! Vagy csupán túlélésre játszott? Mert hogy az utóbbi időkben már nem ő írja alá az ügyben született koncepciós döntéseket.)

A történethez azért hozzá tartozik még egy és más.

2010. június 21-én szerkesztőnket meggyanúsították. Az akkor eljárt nyomozónő maga is közölte: nem tehet mást, erre utasították. 2010. szeptember 29-én vádemelési javaslatot is tettek - akkor adták vissza a szétlopott számítógépet is -, 2010. október 27-én azonban az akkor eljáró V-XIII. Kerületi Ügyészség vádemelésre alkalmatlannak találta a nyomozati anyagot. Utasítást adott arra, hogy első lépésként szerkesztőnek újra hallgassák ki, konkrét kérdésekre nézve nyilatkoztassák meg, és a válaszai függvényében kell majd meghatározni a nyomozás további teendőit.

Azután a nyomozás felügyelete átkerült dr. Ladnyik Edinához. Hogy ő utasította-e a rendőrséget az elődei által előírtak elszabotálására, vagy azok maguktól szabotálták el az előbb részletezett utasítás végrehajtását - dr. Ladnyik Edina pedig csupán "nem vette észre" a szabotálást szerkesztőnk számos jelzése ellenére -, az vélhetően sosem fog kiderülni. Tény, hogy szerkesztőnket ezt követően 1,5 évig nem hallgatták, ki, majd váratlanul 2012. február 23-án beidézték, és újabb - megváltozott - gyanúsítást közöltek vele.

De a lényeg csak most jön: az ügy előadja - a kijelölés folytán eljáró tatabányai kapitányság nyomozója: Perje Tiborné - egyenesen közölte szerkesztőnkkel: a gyanúsítást követően 11 nappal - március 5-én - befejezik a nyomozást!

Szerkesztőnk nem egészen értette a dolgot: a gyanúsítás ellen panasznak van helye, aminek az elbírálására 15 napja van az ügyészségnek, és már ez sem fér bele a jelzett 11 napba. Másrészt szerkesztőnk elképzelései szerint egy jogállamban azért hallgatják meg a gyanúsítottat, hogy előadja a védekezését, majd védekezése alátámasztásául bizonyítékokat jelöljön meg, bizonyítási indítványokat tegyen, állításait pedig nyilván ellenőrzi, a felmerülő ellentmondásokat pedig tisztázza a nyomozó hatóság. A Római Egyezmény 6. Cikkében legalábbis a következőket olvashatjuk:

3. Minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy

a) a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól;

b) rendelkezzék a védekezésének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel;

c) személyesen, vagy az általa választott védő segítségével védekezhessék,

d) kérdéseket intézzen vagy intéztessen a vád tanúihoz és kieszközölhesse, a mentő tanúk megidézését és kihallgatását ugyanolyan feltételek mellett, mint ahogy a vád tanúit megidézik, illetve kihallgatják;

 

Szerkesztőnk egyenesen megkérdezte Perje Tiborné nyomozónőtől: ha előre eldöntötték, hogy gyakorlatilag azonnal lezárják a nyomozást, ha tehát teljesen mindegy, hogy mivel fog védekezni, mit fog indítványozni, ha előre el van döntve, hogy a panaszát nyilván elutasítják, a védekezését nem veszik figyelembe és nyilván minden bizonyítási indítványát zsigerből elutasítják, akkor mégis minek hallgatják ki egyáltalán?!

A sarokba szorított nyomozónő azonnal elkezdte kenni a fekáliát az ügyészségre: közölte, hogy ő dr. Ladnyik Edina - illetve a X-XVII. Kerületi Ügyészség - utasításai alapján jár el, az ügyészség utasította, hogy sürgősen hallgassa ki szerkesztőnket - mert a megváltozott gyanúsítást mindenképpen közölni kötelező -, de azután be kell fejeznie a nyomozást, nem adhat helyt semmiféle védői indítványnak, nem vehet figyelembe semmit, kész, vége.

Hogy valóban dr. Ladnyik Edina utasította-e az egészen nyílt jogtiprásra erre Perje Tibornét, azt nem tudhatjuk, annyi biztos csupán, hogy Perje Tiborné a saját bőrét mentve az ügyészségre kente az ötvenes éveket és Péter Gábort megszégyenítő koncepciós eljárást. (Ezt pedig még letagadni sem tudja már, miután szerkesztőnk szokásához hűen bekapcsolt diktafonnal ment a kihallgatásra, sejtette, hogy érdemes lesz rögzíteni az elhangzottakat. Sőt, szerkesztőnk természetesen tanult a 2009. október 1-i esetből, és a felvételt - sok továbbival együtt - kellő óvatossággal biztonságba helyezte, így most már egy újabb koncepciós házkutatás sem oldaná meg a helyzetet.)

Szerkesztőnk mindenesetre 16 pontból álló bizonyítási indítványt terjesztett elő, amit a tatabányai bányászbékáknál Schorf Ádám rendőr százados még a megérkezése napján érdemi vizsgálat nélkül elutasított egytől egyig azzal, hogy "nem szolgálnák a nyomozás érdekét". (Szerkesztőnk a saját ártatlanságának bizonyítására, valamint többek között az elkövetők kilétének kinyomozására is tett indítványt. Igazán természetes, hogy Tatabányán az ilyesmi "nem szolgálná a nyomozás érdekét". A kérdés legfeljebb az, hogy vajon kinek az érdekét szolgálja annak a Schorf Ádámnak a rendőri munkakörben történő foglalkoztatása, aki szerint egy nyomozásban többek között nem érdek az elkövető kilétének felderítése sem?!)

Szerkesztőnk emiatt panaszt tett az ügyészségen, majd már egyenesen a X-XVII. Kerületi Ügyészségen az iratok tanulmányozását követően 18 bizonyítási indítványt tett részben az ártatlanságának igazolására, részben a valódi elkövető kilétének felderítésére.

Emellett megtette a feljelentést hivatali visszaélés megalapozott gyanúja okán dr. Ladnyik Edinával szemben a fentebb olvasható okirati bizonyítékok alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Pár nappal később - 2012. április 6-án - pedig jött az újabb fiaskó: a Fővárosi Törvényszék a 31.P.26.016/2009.sz. perben első fokon számos - többek között a jelen ügyben is elkövetett - jogsértés miatt elmarasztalta és kártérítés megfizetésére kötelezte szerkesztőnkkel szemben a BRFK-t (300.000Ft + kamat), valamint a Legfőbb Ügyészséget (100.000Ft + kamat)

Mit tesz ezek után a X-XVII. Kerületi Ügyészség?! Lesz-e végre köztük egy valamire való, karakán ügyész, aki beint a gazembereknek, és megszünteti a kutyakomédiát, vagy vérben forgó szemekkel, bosszúért lihegve koholnak egy nyilvánvalóan alaptalan vádiratot szerkesztőnk ellen. (Egyszer korábban már megtették: akkor 15 vádpontot agyaltak ki. A dolog vége egy 10.000EUR-os kártérítés lett a strasbourgi bíróság - EJEB - ítélete által szerkesztőnk javára. Meglátjuk, hogy tanultak-e a leckéből, vagy egy újabb hasonló húzással kívánják-e hosszabb távon megoldani szerkesztőnk anyagi gondjait.)