DR. WALTNER ROLLAND - A GENETIKAILAG KÓDOLTAN MAGAS ZSIDÓ INTELLIGENCIA ÚJABB EKLATÁNS BIZONYÍTÉKA

 

Számos tanulmányt olvashattunk az elmúlt évszázadban - döntően zsidó szerzők tollából - arról, hogy mivel magyarázható az a tapasztalati tény, miszerint a Nobel-díjasok között éppúgy kiemelkedően magas a zsidó nép fiainak száma, mint az Oscar-díjasok, illetve más különféle elismerések birtokosai között.

Alantas antiszemita nézetek szerint persze ennek az a magyarázata, hogy az ilyen elismeréseket évről évre kiosztó bizottságokban ugyancsak meglehetősen magas - 70-80% körül van - a zsidó származásúak aránya.

Ez azonban nyilván nem lehet így, hiszen köztudomású, hogy a zsidó nem csupán átlagon felül intelligens, de maximálisan tárgyilagos, és objektív is döntéseinek meghozatalában.

A zsidó szerzők jobbára genetikailag meghatározottnak tartják a zsidó intelligenciát, ami - szerintük legalábbis - örökletes, és arra vezethető vissza, hogy az évezredek során a zsidóság általában mindig a magasabb intelligenciát igénylő foglalkozásokból kényszerült megélni, ez pedig úgymond kicsiszolta az elméjét, mint az ékszerész a gyémántot. (Tény, hogy valamivel gyakrabban találkozhatunk a zsidó nép fiaival a jó matematikai képességeket igénylő bankszakmában, mint mondjuk az egészen más képességeket igénylő kohászatban, bányászatban.) A részben eleve öröklött, majd tovább fejlesztett intelligenciát aztán a következő utód ismét csak örökli, és így - feltételezve, hogy mindegyik szülő valamennyit még fejleszt is az általa öröklött, amúgy is igen magas (!) intelligenciáján - nemzedékről nemzedékre egyre jobban kimagaslik a zsidó IQ másokéhoz képest.

Hazánkban a rendszerváltás (gengszterváltás, gengszterszaporulat) óta mi is gyakorta tapasztalhattuk a hazai zsidóság kiemelkedő észbeli képességeit, amelyeknek köszönhetően szerencsére levették a vállunkról az ország irányításának terhét, és az élet szinte minden meghatározó területén - pénzvilág, igazságszolgáltatás, törvényhozás, stb. - magukra vállalták ezt a nem könnyű, és hatalmas felelősséggel járó feladatot. (Természetesen önzetlenül, sőt kifejezetten öneláldozóan, a mi javunkat akarva vállalták/vállalják mindezt.)

Mint tudjuk, például az ügyészség összetételének gyökeres átalakítása is sikertörténetnek mondható: amíg a rosszemlékű Györgyi-Bócz érában átlagosan három ügyészségi döntéssel szembeni panaszból kettő megalapozottnak bizonyult, ma 100 panaszból talán ha 1-nek adnak helyt, ami nyilván azzal magyarázható, hogy korunk ügyészei szinte már tökélyre vitték a szakmaiságot, a jogi ismereteik egyszerűen felülmúlhatatlanokká váltak.

Igaz, vannak persze olyanok, akik ennek az eredményességi rátának a magyarázatát egészen másban látják: azt állítják, hogy amíg a Györgyi-Bócz időszakban elolvasták a panaszokat, és érdemben ki is vizsgálták őket, addig manapság a panaszok elolvasása, és bennük foglaltak tényleges vizsgálata nélkül születnek az elutasítások. Ennek legalizálását vélik felfedezni abban az első látásra valóban elgondolkoztató tényben, hogy az ügyészség nem rég kitalált új jogértelmezése szerint ma már a bűncselekmények egy jelentős hányadában - éppen az ügyészek, rendőrök, bírók által elkövetett bűncselekmények többségének esetében!  - eleve nincs is többé panaszjoga a feljelentőnek, illetve a károsultnak! Ez azonban nyilván rosszindulatú - sok esetben ráadásul kódoltan, vagy kódolatlanul antiszemita - feltételezés, amit nem szabad komolyan venni. (Ezek a galád, felforgató elemek, anarchisták általában azt használják ki, hogy ugye a lónak is négy lába van, mégis megbotlik: a legjobb ügyésszel is megesik néha, hogy talán túlzottan is elmélyül a panaszok lelkiismeretes kivizsgálásában, így időzavarba kerül, és esetenként arra hivatkozva utasít el egy-egy panaszt - lásd: dr. Ihász Sándor, dr. Ott István, stb. -, hogy az abban foglaltakat már jogerősen elbírálták korábban: történetesen akkor, amikor még meg sem történtek. Az ilyesmi azonban nyilván csupán a szabályt erősítő kivétel, nüansznyi részlet, a részletek között pedig nem szabad elveszni.)

Ügyészeink igenis a csúcson vannak. Ennek újabb bizonyítéka az egykori katonai ügyész, a főtiszti rendfokozattal rendelkező dr. Waltner Rolland, aki kimagasló intelligenciája, és kikezdhetetlen felkészültsége, hibátlan jogi tudása révén mára már megbízott főügyész-helyettessé küzdötte fel magát.

Hogy ne csak üres szavakkal dobálózzunk, álljon itt egy önmagáért beszélő, igazi Waltner-produktum, ami a maga nemében egyedülálló, egyszeri és megismételhetetlen, egyszerűen zseniális, mint maga dr. Waltner Rolland. Egy feljelentés elutasításának szakszerű, precíz, egy megbízott főügyészhelyetteshez méltó indoklása:

A megkérdőjelezhetetlenül öröklötten magas IQ, és a kifogástalan jogi szaktudás eme akár kőbe is véshető fúziója után ugyan kinek jutna eszébe panaszt tenni?! (Igaz, az 1.Nyom.1109/2012/1-V. számú határozat itt nem közölt eleje egyébként eleve azzal kezdődik, hogy ellene panasznak nincs helye, mivel történetesen ebben az esetben is éppen egy bíró volt a feljelentett.) Hogy azonban ne csupán mi, de látogatóink is meggyőződhessenek arról, hogy dr. Waltner Rolland méltán jutott a jelenlegi pozíciójába, zárszóul idézzük talán magát a jogalkotót, illetve az indoklásban hivatkozott jogszabályhelyet:

 

1952. évi III. törvény (Pp.) a polgári perrendtartásról

3. § (3) A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni.

 

 

No comment.

 

ÚJ FEJLEMÉNY AZ ÜGYBEN!

dr. Waltner Rolland 2013. január 2-án saját hatáskörben helyt adott szerkesztőnk panaszának, és elrendelte a nyomozást bíró által elkövetett közokirat hamisítás bűntettének gyanúja miatt annak ellenére, hogy korábbi elutasító határozatában egyértelműen kijelentette: szerkesztőnk nem élhet panasszal az elutasítással szemben. (Ezt mindenképpen a megbízott főügyész-helyettes javára kell írni. Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy a fentebb idézett sajátos értelmezése a Pp. 3. § (3) bekezdésének nem a közokirat-hamisítás, hanem a hivatali visszaélés vonatkozásában bír relevanciával, a hivatalos tájékoztatás szerint viszont a nyomozás elrendelése csak a közokirat-hamisítás vonatkozásában történt meg. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt, hogy a későbbiekben vizsgálni lehessen a bírói kötelességszegés révén megvalósult hivatali visszaélés kérdését is.)

 

Egy mérnök-alezredes látogatónk az alábbiakat fűzte az általunk publikáltakhoz:

Ezt a Waltnert többnyire nagyképű, mitugrász alaknak tartják. Személyesen nem ismerem, annyit tudok róla, hogy feltétel nélkül kiszolgálta az összes kormányzatot, bármilyen színezetűek voltak. Mostanában tudomásom szerint Hende Csaba környékén sürög-forog. Hende régóta vadászgat különféle általa vélelmezett korrupt katonai dolgokra, mindmáig a nullával azonos eredménnyel.

Szerkesztőségünk ehhez annyit tart szükségesnek hozzátenni, hogy miután katonáról van szó, az, hogy dr. Waltner Rolland feltétel nélkül kiszolgálta mindegyik vezetést, önmagában nem tekinthető negatívumnak, hiszen a katonának ez a dolga. (Igaz, például Nürnbergben ezt egészen másként látták...) A problémát inkább abban látjuk, hogy Polt Péter zseniális ötlenének következtében összevonták a polgári és a katonai ügyészséget, és ezzel rászabadították a vaskalapos, merev gondolkodású, csőlátású katonai ügyészeket a polgári igazságszolgáltatásra, akik számára a civil világ, a civil gondolkodás, a civil logika, sőt sokszor még a civil terminológia is idegen, ismeretelen. Így nem meglepő, hogy dr. Waltner Rolland nincs tisztában azzal, hogy mit jelentenek a polgári perrendtartásban olyan számunkra mindennap használatos, közismert fogalmak, mint a "köteles", illetve a "tájékoztatni"... (És persze ettől még felveszi a 391.600Ft havi alapilletményt az ilyen prouktumok után.)