A minap értesülhettünk arról a felháborító esetről, miszerint a 90 éves Schweitzer József, Széchenyi-díjas nyugalmazott főrabbit állítólag származása miatt inzultálták a nyílt utcán. Valaki odalépett hozzá és azt mondta neki: "Utálok minden zsidót."

Mindenek előtt természetesen a magunk részéről is sajnálatosnak tartjuk, hogy Schweitzer rabbit még 90 éves korában is inzultálhatják hazánkban az utcán. (Bennünket őszintén szólva nem fenyeget hasonló veszély: egészen biztosan nem kell attól tartanunk, hogy hasonló inzultus miatt kell majd panaszkodnunk 90 éves korunkban.)

Az viszont kifejezetten elégedettség érzésével tölt el bennünket, hogy szinte már természetesnek mondhatóan azonnal elkezdett az összes keresztény felekezet meaculpázni az idős rabbi lábainál, sőt még a köztársasági elnök is rögtön megkövette Józsi bácsit.

Félve kérdezzük: nem volt netán kissé korai ez a szorgos meaculpázás a magyarság, illetve a kereszténység nevében? Mert ugye ha jól tudjuk, még nem derült ki, hogy a gyalázatosan viselkedő illető mely nemzet, illetve mely felekezet tagja volt, ugyanakkor emlékezünk még Józsika és Mortimer esetére, amikor Tamás Gáspár Miklós azonnal elkezdett ébredő fasizmusról és rasszizmusról ordítozni a Moszkva téren, amint a roma Józsikát megszúrták, majd nem győzött bujkálni az őt kereső riporterek elől, amikor kiderült, hogy bizony az elkövető még véletlenül sem fasiszta volt, hanem történetesen szintén roma, és ráadásul Józsika kezdte az egészet. De emlékezünk még azokra a zsidó-sírgyalázásokra, amelyek esetében - hasonlóan a mostani inzultus esetéhez - azonnal rasszizmusról, antiszemitizmusról kezdtek regélni, és keltették a magyarság rossz hírét külföldön is, majd egyszer csak hirtelen csend lett, hírzárlat, aminek az okát csak azok tudhatták meg, akiknek valahogy sikerült kifürkészni, hogy mikor és hol lesz a sírgyalázás ügyében a bírósági tárgyalás, és bár természetesen be nem mehettek - zárt tárgyalást rendelt el a bíróság az első pillanatban -, viszont elkaphatták azt a pár másodpercet, amikor az elkövetőket a tárgyalóba kísérték, és így láthatták a hirtelen beállt nagy hallgatás okát: az elkövetők ugyanis nem fasiszták, nem nácik, még csak nem is magyarkodó magyarok, hanem egytől egyig zsidók voltak. (Tudjuk: a legkeményebb antiszemiták, revizionisták, illetve holokauszt tagadók éppen a zsidóság köreiből kerülnek ki. Lásd: David Cole, Israel Shamír, Robert Lenski, Norman Finkelstein és társaik.)

De talán vizsgáljunk meg egy másik kérdést is:

Azt ugye láthatjuk, hogy amint ilyesmi történik hazánkban, egymás tyúkszemére lépve igyekszenek a papjaink, lelkészeink, politikusaink, szinte versengenek, hogy melyikük ér oda előbb buzgón bocsánatért esdekelni a hazai zsidóság vezetőinél.

Lehet, hogy talán nem vagyunk kellően tájékozottak, de nem emlékezünk arra: vajon mikor is rohantak hasonló igyekezettel a magyarság, illetve a hazai keresztény felekezetek vezetőihez meaculpázni a hazai zsidóság prominensei, amikor a soraikból valaki nem egyszerűen inzultált egy magyart, illetve egy keresztényt mondjuk az utcán, hanem egyenesen gyalázta a magyarságot, illetve a kereszténységet, ráadásul többnyire nagy nyilvánosság előtt, a média igénybevételével?!

Nem emlékszünk rá, hogy Schweitzer Józsi bácsi mondjuk elnézést kért volna a magyarságtól, amikor Pető Iván a Szent Koronát micisapkának, a Szent jobbot pedig tetemfoszlánynak titulálta.

Arra sem emlékszünk, hogy valamelyik zsidó vezető elnézést kért volna tőlünk, amikor Landeszmann György akkori budapesti főrabbi azt találta mondani, hogy amennyiben ők innen kivonulnának, nem maradna itt más, mint a fütyülős barack, meg a bőgatya.  (A MAZSIHISZ ugyan eltávolította a posztjáról a fékét vesztett főrabbit, de bocsánatkérésről nem tudunk.)

De arra sem emlékszünk, hogy vajon Józsi bácsi megfeddte volna Salamon Berkowitz-ot, amiért az Új honfoglalók című előadásában nyíltan meghamisítva a történelmünket, azt kezdte híresztelni, hogy ők már a honfoglalás előtt itt voltak, hogy a Kárpát medencében virágzó zsidó birodalom volt, mielőtt Árpád elfoglalta volna.

Bármennyire is erőltetjük az emlékezetünket, nem rémlik, hogy a zsidó vezetés bocsánatot kért volna Esterházy Péter: Így gondozd a magyarodat című nyíltan magyargyalázó, rasszista gyűlölettől fröcsögő produkciójáért, amelyben többek között kutyákként jelölte meg a magyarokat, akiket házi kedvencekként ajánl tartani fajtársai számára:

A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után túrónak használhatjuk...

 

A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. Ki tartson magyart? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart.

 

Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.

 

Olcsó magyarnak híg a leve!

 

A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat piros-fehér-zölddel jeleztük...

 

Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti, legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás 3 óránként. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos... (magyarul: húzzon el innen minden magyar). A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg.

 

 

Emlékszik-e valaki bocsánatkérésre a hazai zsidóság részéről, amikor Spiró György: Jönnek című szemita remekében szemétnek, szarból jövőnek titulálta a magyarokat:

Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,

fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból,

csönd van. Senki se pisszen. Alantról

kevéske hűlt költő csontujja int.

Ó, ha gyilkolni szabadna újra,

csámcsogva, hersegve szívnák a vért -

miért is? ki tudja. Trianonért? -

mered pár utcanév pici csontujja.

Ez olyan klíma: itt folyton beborul,

ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,

hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,

és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,

hogy bebizonyítsuk:

nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

 

Ki kért bocsánatot a magyarságtól, amikor Kertész Ákos író nyíltan rasszista, magyargyűlölettel teli levelet írt az Amerikai Népszava című lapnak?! A Kossuth-díjjal (2008), Magyar Köztársasági Érdemrenddel (2004), Budapest díszpolgára címmel (2002) és József Attila-díjjal (1972, 1984) kitüntetett, Gyurcsány Ferenc lelkes híveként ismert balliberális személyiség többek között a következőket vetette papírra:

"A magyar genetikusan alattvaló. (.) A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire."

 

De talán emlékezzünk meg pár szó erejéig a kiváló Regős Péter magyargyalázó verséről is, hiszen Schweitzer Józsi bácsi mintha ezért is elfelejtett volna annak idején elnézést kérni a magyarságtól:

Hangosak a fasz magyarok,

fajtiszták, mint az olaszok.

Buták, mint az oroszok,

és úgy végzik, mint a karthágó'k.

 

Lesózzák a földjeiket,

felszámolják történelmüket,

eltűnnek majd nem sokára,

elmennek a bús picsába.

 

Úgy rühellem mindnyájukat,

mocskos, gyilkos falkáikat,

s mikor himnuszukat hallom,

felfordul a teli gyomrom.

 

Panaszkodnak, nyavajognak,

ők sehová sem tartoznak,

mindenki az ellenségük,

nincsen nekik kistestvérük.

 

Mindenki utálja őket,

magyar férfiakat, s nőket,

mindegyiküket megvetik,

de egyiküket sem szeretik.

 

Elveszett tekintélyüket féltik,

de mások a nyelvüket sem értik,

nem tartoznak nyelvcsaládba,

csak a tetves, bús picsába.

 

Európába keveredtek,

emberekké nem vedlettek,

ázsiai majmok még ők,

zsivány Trianon-védők.

 

Regős Péter, a zsidó esztétika sajátosan kifinomult nyelvezetét használta, amikor évekkel ezelőtt így írt a Hazánkért elnevezésű magyar portálnak:

"Most kit jelentesz még fel rajtam kívül, az MZSVSZ-t, a MOSZAD-ot, Izrael Államát, a MAZSIHISZ-t és a Menórát? Én meg feljelentelek a jó kurva fasszopó anyádnál, hogy miképpen hozott ilyen végterméket a világra. Nem félünk a farkastól, lotyó. Nincs többé gettó, Auschwitz, Dunapart! Nektek befellegzett, vége! You are out of business! Mi diktáljuk a menüt! S ti eszitek meg! Dr. Regős Péter (New York)"

Az egyik magyar honlapon egy E-mailjében ezt olvastuk tőle:

"Én egyébként nagyon magyarellenes vagyok. Nevezhető ez már rasszizmusnak is. Szerintem a magyar az egy alacsonyabbrendű faj. Ígérem, hogy ahol csak tehetem, életem minden területén ártani fogok és akarok Önöknek."

"... egy jelzőnek 5 fokozata van az Önök anyanyelvén: 1. buta, 2. butább, 3. legbutább, 4. legeslegbutább, 5. magyar."

"1990 és 2002 között kb. 100 alkalommal utaztam járataikon New York és Budapest között újságíróként a magyar írott sajtó egyetlen New York-i tudósítója voltam egy évtizeden át, a Kuríré.1980 óta élek az USA-ban, akkor beleszámítva a családom, feleségem, anyósom, apósom, anyám, húgom, valamint a két fiam útjait is, kb. 200 alkalommal ültünk az Önök [Malév] járatain. Vannak barátaim és rokonaim is Etelközben - ahogy én Vengriát nevezem, de ha engem magyarnak neveznek az én édes hazámban, az Amerikai Egyesült Államokban, azt azonnal kikérem magamnak. ."

Nézzünk pár részletet egy bizonyos "Bélának" írt leveléből:

.nekem eszembe sincs megbékélni azokkal, akik a népem gyilkosai, mészárosai voltak.

Magyarországnak meg kellene újulnia erkölcsileg, szellemileg, kultúrájában, stb, de a magyar nép erre képtelen.

Én például 1951-ben születtem, de a génjeimben hordozom a holokausztot.

Te meg két félről beszélsz, akik nem akarnak megbékélni? Csak egy oldalon kérheted ezt számon, a gyilkos magyar nép oldalán.

Én bátran kimondom - mert én nem egy lehorgasztott fejű, gyáva, szar zsidó vagyok, nekem van vér a pucámban - hogy én úgy utálom a magyar népet, hogy azt csak egy költő tudná megfelelően szavakba foglalni.

Én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom. Azt, hogy annak ellenére, hogy a térképen alig található meg ez a gyűszű méretű ország még nagyítóval is , minden nagyhatalmi vezetőt és nemzetet kioktat, lásd azt a barom Antallt és a még nagyobb állat Orbánt. Nem is fogadták őt Washingtonban, mármint Orbánt, s elárulom: közvetve ehhez nekem is van kissé közöm. Ezért nagyon is büszke vagyok .

Ezt az istenverte népet azonban nemcsak a holokauszt miatt utálom, hanem azért az erkölcsi fertőért is, ami ebben a kis szar országban uralkodik , mindegy hogy a komcsi vagy a náci oldalon vizsgálódunk.

Tisztelettel, dr. Regös Péter"

 

Vajon ki kért bocsánatot a magyarságtól, amikor a Heti Gennyes műsorában Hajós András bemocskolta a Nemzeti dalt?!


Végezetül talán említsük meg Székhelyi József szegedi színigazgató és SZDSZ prominens nemzeti jelkép gyalázását:

Székhelyi József szegedi színigazgató az SZDSZ szegedi tisztújító küldöttgyűlésen mondott 2005. március 19-ei beszédében a Fidesz elnökére célozva, a Himnusz sorait átformálva "Tokaj hímvesszejének" nevezte Orbán Viktort, aki "szétcsepegteti nektárját az országban".

A teátrum legtekintélyesebb, nyugdíjas rendezője, Sándor János bejelentette: mindaddig felfüggeszti színházi örökös tagságát, amíg Székhelyi nem mond le. Sándor nyilatkozatban ítélte el kollégája bökversét, és azt hangsúlyozta, hogy egy kulturális intézmény vezetője nem gyalázhatja meg sem a Himnuszt, sem embertársait.

Révész Máriusz, a Fidesz akkori szóvivője az eset után úgy nyilatkozott, hogy az egész SZDSZ szégyene Székhelyi Józsefnek, a Szegedi Nemzeti Színház direktorának a párt küldöttgyűlésén elhangzott kijelentése, mivel a párt küldöttei között egyetlen egy nem akadt, aki tiltakozott volna emiatt, és felemelte volna a szavát legalább a Himnusz meggyalázása ellen.

Ahogy a zsidóság vezetői között sem akadt egyetlen egy sem, aki elhatárolódott volna ettől a féreg jellemű emberszabású élő organizmustól. Sőt épp ellenkezőleg: még a zsidóság vezetői tettek feljelentést nem régen, amiért ezt a férget persona non grata-nak minősítették és "mocskos SZDSZ-es zsidónak" titulálták tavaly Egerben. (Félve kérdezzük: ebből most akkor melyik nem igaz? Mert, hogy mocskos, az enyhe kifejezés. Hogy SZDSZ-es? Ez ténykérdés. Hogy zsidó? Ebben nincs semmi sértő, ez is ténykérdés. Ha pedig a zsidóságnak nem tetszik, hogy köztük is akadnak "mocskosok" - ahogy egyébként a magyarok, és bármely más nép soraiban is akadnak! -, akkor talán nem feljelentgetniük kellene azokat, akik mocskosnak nevezik a mocskosokat, hanem el kellene határolódniuk azoktól a rasszista, gyűlölködő judeonáciktól, akik rendre lejáratják nem csupán hazánkat, hanem azon belül mindenek előtt éppen a többségükben tisztességes, becsületes zsidóságot is, akik tudatosan provokálják a befogadó népet, szánt szándékkal, célzatosan generálják az antiszemitizmust a sajátjaik kárára, és persze egyben a magyarság kárára, a világ kárára, az egész emberiség kárára.

Zárszóul csak annyit: valóban sajnáljuk, ami az idős, nyugdíjas főrabbival történt, mielőtt azonban kiderülne, hogy valójában kik, és milyen megfontolásból inzultálták Schweitzer Józsefet, nem gondoljuk, hogy kapkodva kellene a lábai elé borulnia az egész nemzetnek, illetve kereszténységnek. Egyvalamiben azonban biztosak vagyunk: amíg lesznek esterházypéterek, spirógyörgyök, regőspéterek, székhelyijózsefek, landeszmannok, petőivánok, és hajósandrások, addig mindig lesznek hasonló inzultusok is.

Mondják: az okozatot nem lehet megszüntetni addig, amíg az ok változatlanul fennáll. Az okot kell megszüntetni, az okozat azután már magától megszűnik.