TISZTELT EGYKORI FELPERES TÁRSAIM, A 199 CIVIL VS GYURCSÁNY ÉS VERES PER FELPERESEI!

 

A perünket annak idején - vélhetően politikai nyomásra - a Fővárosi Bíróság húzta, mint a rétestésztát. A per végül jóval Gyurcsány és az MSZP bukását követően fejeződött be okafogyottság miatt elállással.

Az időhúzás miatt bepereltem a Fővárosi Bíróságot még 2008-ban. Ezt a pert ugyancsak húzták alaposan, végül azonban idén januárban jogerősen is megnyertem: a Fővárosi Törvényszéknek az időhúzás miatt 332.000Ft sérelem díjat kellett fizetnie nekem. (Amit azonnal meg is fizettek, amint a jogerős ítéletet megkapták.)

Ugyanez az összeg értelemszerűen minden olyan felperes társamat megilleti, aki a per végéig kitartott, azaz a per folyamán nem állt el a keresetétől. (161 felperessel zárult a per, 38-an álltak el idő közben a keresetüktől. Ez utóbbiak most bánhatják, hogy nem tartottak ki!)

Megkerestem a Fővárosi Törvényszék elnökét - Dr. Fazekas Sándort - azzal kapcsolatban, hogy hajlandó-e peren kívül fizetni azoknak, akik jelentkeznek ezért a 332.000Ft-ért a felperesek közül. Az Elnök Úr azt válaszolta, hogy még gondolkozik rajta - elvben nem zárta ki ezt a lehetőséget -, azonban azóta nem adott határozott választ, márpedig ennek már lassan 2 hónapja.

Ezért úgy tűnik, marad a peres út: a tisztelt egykori felperes társaimnak semmi mást nem kell tenniük ahhoz, hogy megkaphassák ezt a 332.000Ft-ot, mint hogy letöltik

INNEN

az általam megfogalmazott rövid keresetlevelet, beírják a nevüket és a címüket, aláírják, végül az aláírásukat 2 tanúval hitelesíttetik - a 2 tanúnak elég csak a nevét, és a címét feltüntetni (persze olvasható legyen az aláírásuk, vagy ha nem az, akkor ki kell írni nyomtatott betűvel is) -, végül személyesen, vagy postai úton eljuttatják a Fővárosi Törvényszék címére (1055. Budapest, V. Markó u. 27.) 4 példányban, amiből egyet visszakapnak lepecsételve a benyújtás igazolásaként.

 

Tisztelt egykori felperes társaim!

 

A szkeptikuson azt mondogatták mindvégig nekünk: semmi értelme, hiábavaló az egész.

Tévedtek: nem volt hiába!

 

harcostársi üdvözlettel:    Kalmár László