A TATABÁNYAI MOCSÁR -
SÓGORSÁG-KOMASÁG, ÖSSZEFONÓDÁSOK A HATALMI ÁGAK KÖZÖTT
- AZ ARANYCSAPAT: A KODAJ LÁSZLÓ, KODAJNÉ TAKÁCS ANDREA PÁROS, A
HUFNÁGEL-SCHORF PÁROS, ORBÁN FERENC, MADARÁSZ ISTVÁN ÉS A TÖBBIEK.
Kodajné Takács Andrea a Tatabányai Ügyészség
vezetője. Botrányaitól visszhangzik az írott és az elektronikus média egyaránt:
ő az, aki a nyomozások felügyeletéért felelős vezető ügyész létére az ugyanezen
nyomozásokért felelős rendőrtiszt - Kodaj László bűnügyi
osztályvezető - felesége, ami finoman szólva is összeférhetetlennek tűnik. (Tatabányán azonban az ilyen apróságra nem
adnak.)
Szerkesztőnk ügyeiben rendre az történt, hogy a normálistól
eltérő mértékben sértődékeny - ennél
fogva a rendőri pályára megítélésünk szerint nem való - tatabányai jómadarak
(Hufnágel Ákos és Schorf
Ádám) megkeresték Kodaj László barátjukat azzal, hogy
kellene egy kis leckéztetés. És mit ad Isten? Másnap a felesége - Kodajné Takács Andrea ügyész - elrendelte
szerkesztőnkkel szemben a nyomozást egészen elképesztő, jobbára teljesen
abnormális vádakkal, amelyek közlésével rendre a Dorogi Rendőrkapitányságot
bízták meg. A dorogiak azután megkeresték az V.
Kerületi Rendőrkapitányságot, hogy azok közöljék szerkesztőnkkel az esetenként
leginkább a bolondok házába illő gyanúsításokat.
Az első esetben a gyanúsítás aljas indokból elkövetett rágalmazásra vonatkozott Hufnágel Ákos sérelmére. Ezt állítólag egy hivatalos
feljelentésben követte volna el szerkesztőnk, amit a Központi Nyomozó
Főügyészségnek írt. (Mint tudjuk:
feljelentésben lehet hamisan vádaskodni, de rágalmazni garantáltan nem lehet!)
Miután az itteniek nem tudták megmondani, hogy mégis mi a
gyanúsítás konkrét tartalma, helyben felhívták a dorogiakat, akik közölték,
hogy ők sem tudják: őket Kodajné arra utasította,
hogy közöljék ezt a gyanúsítást minden konkrétum nélkül, csupán annyit
mondjanak, hogy az ominózus feljelentésben követte el szerkesztőnk aljas
indokból a rágalmazást, de hogy konkrétan mi lett volna az aljas indok, és
konkrétan mely állítás lenne rágalmazó, azt ő sem tudta és nem is akarta
elárulni. Erre az itteniek megállapították, hogy "legközelebb szórakoztassák a tatabányaiak a jó
édesanyjukat", és hazaküldték szerkesztőnket azzal, hogy őket erre
kérték, ők elmondták, ők sem értik, de többet az ügyben nem tehetnek. (A dorogi
ügyszám: 761/2011.bü.,
az tatabányai ügyészségi ügyszám: B.3959/2011.)
Kb. 6 órával később felhívták telefonon szerkesztőnket, hogy
menjen be ismét, mert megváltozott a gyanúsítás: telefonon kivették belőle az
aljas indokot, maradt sima mezei rágalmazás. Azt viszont továbbra sem tudták
megmondani, hogy konkrétan mi által.
Végül szerkesztőnk panaszát Kodajné
elutasította azzal, hogy mi tagadás, nem csupán az aljas indok volt marhaság,
hanem a rágalmazás is - amúgy mindkettőt
ő maga találta ki a dorogiak szerint! -, ugyanakkor a rágalmazással szembeni panasz mégis alaptalan, mert ha rágalmazás
nem is, becsületsértés viszont - legalábbis Kodajné
szerint - megállapítható.
Az ember esze megáll: a
Kodajné féle logika szerint
ha tehát valakit meggyanúsítanak mondjuk emberöléssel, és panaszt tesz, mert
nem ölt embert, akkor még véletlenül sem megalapozott az emberöléssel szembeni
panasza, mert ha nem is ölt embert, de mondjuk lopott tyúkot! (Mintha csak a bolondok házában lennénk!)
Na már most a kérdés az, hogy ez egy
mocskos trükk Kodajné részéről, amivel tudatosan
játssza ki a gyanúsított panaszjogát - és
akkor hivatali visszaélésnek minősül ez a trükk -, vagy egyszerűen az a
probléma, hogy Kodajné gondolkodása a normálistól
nagy mértékben eltér. (Igyekeztünk
árnyaltan fogalmazni.)
Ténylegesen ugyanis az történik, hogy utasítja a rendőrséget
egy baromság közlésére gyanúsításként, majd miután a baromsággal szemben a
gyanúsított maximálisan megalapozottan panaszt tesz, a jogos panaszt elutasítja
azzal, hogy a gyanúsításban foglaltak ugyan valóban baromságok, viszont valami
egészen más tartalmú gyanúsítás megalapozott.
Azaz tulajdonképpen Kodajné a
tényleges, az igazi gyanúsítást - amit
eredetileg kellett volna közölni! - a "kamu-gyanúsítással" szembeni
panaszt elutasító határozatában közli, így
viszont a gyanúsított elesik attól az alapvető jogától, hogy a tényleges
gyanúsítással szemben tehessen panaszt. Vagyis a gyanúsított
panaszlehetőségét úgymond "ellöveti" egy kamu-gyanúsítással szemben, majd az igazi gyanúsítással szemben már nem
ad lehetőséget a panasz megtételére, holott ha az igazi gyanúsítást közlik
a gyanúsítottal elsőre, akkor nyilván azzal szemben is lehettek volna nyomós
érvei, amelyek - ha figyelembe kellett
volna venni őket - az igazi gyanúsítással szemben is megalapozottak
lehettek volna!
Ennél is nagyobb probléma, hogy a "bűn és hatósági métely városaként" ismert Tatabányán
ennek nincs következménye, mivel a bíróság sem különb: ott is
sógorságon-komaságon alapuló összefonódások sora mutatható ki, Kodajné pedig ráadásul kifejezetten jóban van két bíróval
is, akik gyakorlatilag elolvasás nélkül meghozzák az általa kért ítéleteket,
többnyire tárgyalás mellőzésével. Szerkesztőnket például úgy akarta
elmarasztalni dr. Orbán Ferenc bíró tárgyalás nélkül 10.Bk.144/2012/2. számon, hogy az
ítéletéből ordítóan látszik: fogalma nem
volt az iratok tartalmáról, egy-az-egyben lemásolta
az Kodajné féle vádiratot ítélet gyanánt. Elmarasztalta szerkesztőnket becsületsértésért tárgyalás
mellőzésével, holott a mellékelt iratokból látnia kellett volna, hogy az
állítólag becsületsértő írást kifejezetten magának a sértettnek küldte el
szerkesztőnk, és bár állítólag azt nem ő, hanem a másik jómadár - Schorf Ádám - kapta meg, tényszerűen
bizonyított, hogy maga a sértett adta
meg szerkesztőnknek a saját e-mail címeként a hasonszőrű cimborája e-mail címét,
vagyis semmiképp sem róható fel szerkesztőnknek, hogy az egyik jómadárnak szánt
e-mail a másik jómadár kezében landolt. Persze azt is megkérdezhetnénk:
vajon miért olvasta el Schorf Ádám a címzésből is
láthatóan nem neki szóló küldeményt? vagy lehet, hogy
el sem olvasta, csak éppen ezt kellett mondania ahhoz, mert ha bevallja, hogy
nem olvasta el, akkor hiányzik a becsületsértés alapvető tényállási eleme: a
"harmadik személy", aki előtt sérült Hufnágel
úr állítólag létező a becsülete. (Ha
viszont magának a sértettnek küldik az esetlegesen sértő e-mailt, akkor éppen
ezért eleve nem valósulhat meg becsületsértés vétsége, mivel ahhoz a Btk. 180.
§ szerint minimum egy harmadik személy is kell, aki előtt sérül a becsület.)
Szerkesztőnk persze nem fogadta el ezt az ÁVH-s dítlusú,
tárgyalás nélküli statáriális elmarasztalást: tárgyalás tartását, tisztességes
kivizsgálást kért. Erre dr. Orbán Ferenc bíró úr felmentette szerkesztőnk
kirendelt budapesti védőjét, és helyette Környéről rendelte ki az egyik barátját, pontosan tudva azt,
hogy az innen 70 km távolságra lévő ügyvéddel szerkesztőnk érdemben nem tud
majd tárgyalni, ami - amennyiben a
célzatossága bizonyítható - kifejezetten hátrányokozás célzatával
elkövetett hivatali visszaélésnek
minősül. dr. Madarász István bíró pedig - miután
Orbán urat kizárták - többszöri hivatalos kérelem ellenére úgy tesz, mintha
meg sem kapná a kérelmeket: nem
hajlandó eleget tenni a hivatali kötelezettségének: nem hajlandó
alakszerűen szabályos határozattal elbírálni a szerkesztőnk
beadványaiban foglaltakat. Lényegében segédkezet nyújt az elődje elképesztő
húzásához, illetve azt folytatja tovább szerkesztőnk védekezése
ellehetetlenítésének, a védőhöz való joga kiüresítésének célzatával. Másrészt
arra a kérelemre sem hajlandó válaszolni, illetve azt alakszerűen szabályos
határozattal elbírálni, hogy a pert itt tárgyalják le Budapesten, vagy
függesszék fel, mert szerkesztőnk idős, beteg édesanyja orvosilag igazoltan
állandó, fokozott ápolásra szorul, szerkesztőnk így nem hagyhatja magára
maximálisan 1,5-2 óránál hosszabb időre, azaz nem tud leutazni Tatabányára,
amíg ez a helyzet. Márpedig ez szerkesztőnk édesanyja életében már nem fog megváltozni.
(A bírósági ügyszám jelenleg: B.265/2012.)
dr. Madarász István bíró úr
érzékelhetően máig sem olvasta el az iratokat, fogalma nincs arról, hogy az ügy
miről szól, mennyire bonyolult. Ezt bizonyítja az, hogy az idézéseiben
egyszerűen hasra ütésre jelöli meg a tárgyalás várhatóan szükséges időtartamát.
Hol azt írja, hogy 1 óra, hol azt, hogy 2,5 óra, hol meg azt, hogy 0,5 óra! De
az iratok ismeretének hiányára utal az is, hogy dr. Madarász István bíró
többszöri felszólítás ellenére nem bírálja el az előterjesztett kérelmeket, nem
továbbítja a nála megtett feljelentést, és nem is tesz eleget a szignalizációs kötelezettségének. (A feljelentési
kötelezettség elmulasztása - szándékosság esetén - bűncselekménynek is
minősülhet. Márpedig dr. Madarász Istvánnak a rendelkezésére álló iratokból
észlelnie kellett, hogy a Hufnágel-Schorf páros
elhallgatta azt az igen lényeges - adott
esetben szerkesztőnk büntethetőségét kizáró! - körülményt, hogy Hufnágel maga adta meg Schorf
e-mail címét a saját elérhetőségeként szerkesztőnknek, aki így nem tudhatta,
hogy nem a címzett kapja meg a rá nézve állítólagosan sértő tartalmú beadványt.
Ennek elhallgatása viszont alkalmas lehet hamis vád, vagy hamis tanúzás
tényállásának megállapítására attól függően, hogy a feljelentésben, vagy később
tanú meghallgatás során történt. dr. Madarász
Istvánnak tehát kutya kötelessége lenne szignalizálni:
a törvény a földijeire, a baráti körére éppúgy vonatkozik, mint az általa utált
budapestiekre.)
A legszebb húzása azonban most történt, alig pár nappal
ezelőtt a bírói testület eme kiválóságának: dr. Madarász István bíró egy borítékban egyszerre 3 idézést
küldött szerkesztőnknek, amit eredetben is megtekinthetnek tisztelt
olvasóink. (A kis képekre kattintva ki
lehet nagyítani az adott idéző végzést.)
Nem csalás, nem ámítás: dr. Madarász István bíró pontosan ugyanazon iratszámon 3
különböző végzést postázott szerkesztőnknek, ami nyilvánvaló anomália:
egy iratszámon csak egy irat létezhet az egyértelmű azonosíthatóság okán. (Képzeljük el, mi lenne, ha ilyen madarászok
madarászgathatnának Tatabányán kívül mondjuk máshol
is: ha valaki ügyiratszám szerint akarna hivatkozni valamely iratra, rendre
kiderülne, hogy azon a számon van vagy 2-3-4 irat. Aztán találja ki az ember,
hogy melyikről van szó! Szabad a tánc! Lehet választani! És ezt dr. Madarász
István havi 391.600Ft alapilletményért megengedheti magának Tatabányán! Ha mondjuk a Zsil-völgyben próbálkozna ilyesmivel, az ottani
bányászok már régen csákányt ragadtak volna, és elzavarták volna melegebb
éghajlatra.)
Amúgy pedig ezeken az idézéseken is össze-vissza, találomra
vannak feltüntetve a várható tárgyalási időtartamok: kettőn 1-1 óra, míg a
harmadikon 2 óra, ami ismét csak arra utal, hogy máig bele se bagózott a
tisztelt bíró úr az iratanyagba, ezért fogalma sincs arról, hogy ténylegesen
mennyi időt igényel a letárgyalása. Végezetül viszont talán azt is kérdezzük
talán meg a bírók eme gyöngyétől: mégis az egészet - hogy egy borítékban 3 különböző idézést küld - hogyan kell
értelmezni?! (Figyelemmel arra is, hogy az eset - jellegéből adódóan - egy tárgyalásnál
többet nyilvánvalóan nem igényel!) Szerkesztőnk netán válasszon a három közül?! (Mert olyasmi
önmagában nem elképzelhetetlen, hogy egy hosszas, bonyolult ügyben előre
meghatároz a bíró egymás után több tárgyalási időpontot is, de egyrészt nem
azonos ügyiratszámmal, másrészt nyilván nem tyúkperekben, amelyeket maximum 1
óra alatt le lehet és le is kell zárni.)
De térjünk vissza Kodajné Takács
Andreára:
Kodajné legújabb húzása sem mindennapi:
állítólag megint csak ő kötelezte a dorogiakat, hogy közöljenek szerkesztőnkkel
egy újabb gyanúsítást, ezúttal Schorf Ádám
megrágalmazása, és zaklatása miatt, amelyet a gyanúsítás szerint egy Schorf Ádámnak címzett, és kizárólag általa elolvasott e-mailben követett volna el
szerkesztőnk. Az e-mailt egyébként nem szerkesztőnk adta fel, de ez a vád
koncepciós jellegének, hamisságának a tényén nem változtat, hiszen az elkövető
személyétől függetlenül maga a vád is olyan elképesztő, amihez képest a
legelvetemültebb ÁVH-s vádirat is a törvényesség magasiskolásának számított. (A
dorogi ügyszám: 11020-135/2013.bü., az előadója: Schummel Zsolt r.hdgy.) Ki kell mondani: Schorf Ádám bosszút akar állni, megüti a guta, hogy
szerkesztőnkkel szemben tett mindkét vádemelési javaslata megbukott:
az elsőt visszadobta a budapesti
ügyészség, a másodikat pedig már nem dobhatta vissza még egyszer a
végső határidő lejárta miatt, így pontot tett a gazemberség végére:
megszüntette az eljárást szerkesztőnkkel szemben. (Majdnem 4 év után!) A Schorf Ádám által
bosszúból követelt újabb koncepciós gyanúsítást ezúttal is az V.
Kerületi Rendőrkapitányság közölte szerkesztőnkkel a dorogiak kérésére. (az
itteni ügyszám: 01050-100/2013. megk.) Szerkesztőnk azon kérdésére, hogy mégis hogyan lehet rágalmazást
elkövetni "négyszemközt" - hogy
mégis ki előtt sérült Schorf úr állítólag létező
becsülete, ha csak ő olvasta a neki küldött e-mailt -, természetesen nem
tudtak válaszolni, és mint kiderült, ezúttal is az a helyzet, hogy a dorogiak
sem tudnak erre magyarázattal szolgálni, ezúttal is cérnaszálon rángatta őket a
Kodajné által vezetett Tatabányai Ügyészség: tőlük
kapták az utasítást ennek a tömény elmebajnak a gyanúsításként történő
közlésére.
Viszont a dolog zaklatásra vonatkozó
része is vagy egészen aljas, koncepciós eljárásra, vagy tömény elmebajra utal:
Az e-mailben van egy olyan kitétel,
hogy amennyiben Schorf úr még egyszer elkövet egy
bizonyos durva jogsértést, akkor az lesz
az utolsó húzása a rendőrség állományán belül, továbbá van még benne
egy olyan kijelentés is, hogy ha szerkesztőnk édesanyja netán meghalna Schorf úr elvetemült, kifejezetten visszaélés-szerű,
éjszakai zaklató tevékenysége miatt - éjfélkor
hozatta ki az idézést az itteni rendőrökkel, szerkesztőnk 84 éves édesanyja
pedig frászt kapott az éjjeli csengőfrásztól, mivel egykoron az ÁVH elvitte
hasonló éjszakai akcióban -, akkor szerkesztőnk azt már tudja, hogy vele mi lesz.
Erről Schorf Ádám és a barátja
felesége - Kodajné
- egyaránt azt állítják: azt a látszatot kelti, miszerint Schorf
Ádám életét, illetve testi épségét
súlyosan veszélyeztető cselekmény fog bekövetkezni.
Na már most itt vagy arról van szó, hogy
mindketten egészen aljas, az egykori ávósokon is túltevő koncepciós eljárást
koholnak szerkesztőnkkel szemben szemben egymással bűnszövetségben, vagy arról,
hogy mindketten megbetegedek: egyfajta munkahelyi ártalomként a paranoid üldözési mánia nyilvánvalóan
patológiás szintre emelkedett náluk. (Mondjuk
ki a legkisebb sértő szándék nélkül: aki komolyan gondolja, hogy az említett
kijelentések nem hogy élet kioltására, de akár a legcsekélyebb erőszakra is
utalnának, az teljesen egyértelműen beteg, azt azonnal le kell százalékolni, és
persze a kiemelt közérdekre tekintettel el kell távolítani haladéktalanul
mindenfajta felelősséggel járó döntéshozói munkakörből.)
Ennek okán szerkesztőnk a hivatali visszaélés megalapozott
gyanúja okán tett feljelentésében kérte ellenőriztetni azt is - különös tekintettel a 33/1998. (VI. 24.)
NM rendelet 16. §-ában rögzített munkavégzést kizáró
kógens rendelkezésre -, hogy Kodajné Takács
Andrea ügyész, illetve Schorf Ádám rendőr-őrnagy az
elmúlt évben, illetve azt megelőzően részt vettek-e az 1993. évi XCIII.
törvény, a 33/1998. (VI.24.) NM rendelet 6. § (1) bekezdése, és a 57/2009. (X.30.) IREM-ÖM-PTNM együttes rendelet alapján a
munkavégzés feltételeként megszabott, évente kötelező szűrő vizsgálaton - ennek keretén belül mentálhigiéniás
szűrésen is! -, illetve ha részt vettek, akkor a vizsgálaton munkakörük
betöltésére mentálisan alkalmasnak találták-e őket.
Válasz a kérdésre idáig nem érkezett.
(Amerikában közel egy
évszázada kötelező már ez effajta szűrés a magas beosztású rendőrprefektusoknál,
államügyészeknél, büntető bíróknál, aminek nagyon is érthető oka van: aki
ilyesmivel foglalkozik huzamosabb időn át, az fokozottan ki van téve egyfajta
szenzitív paranoid élményfeldolgozás, paranoid túlértékelés, illetve paranoid
előítélet kialakulásának, ami ilyen pozícióban a szó szoros értelmében
életveszélyes lehet, és ezért nyilvánvalóan megengedhetetlen. Az ilyen
beosztásban dolgozóknál ez pontosan ugyanolyan munkahelyi ártalom, mint mondjuk
a repülőtéren a nagyothallás, vagy a hegesztőknél a látászavar kialakulása.
Nincs benne semmi szégyellni való. Viszont azonnal ki kell szűrni!)
................................................
Cikkünk publikálását követően a mai napon érdekes fejlemény
született: a Tatabányai Járási Ügyészség - miután
tudomásukra jutott, hogy szerkesztőnk feljelentést tett a gazemberség miatt!
- lóhalálában sietett valamennyit enyhíteni a gazemberségen: Dr. Stoller Katalin ügyész Fk.461/2013/6-I.sz.
határozatában hatályon kívül helyezte az idült
elmebajra (paranoiára) utaló gyanúsítás életveszélyes fenyegetés révén
megvalósult zaklatásra vonatkozó részét, megállapítva, hogy az inkriminált
e-mailben szereplő egyetlen egy mondat sem tartalmaz fenyegetést.
Arra a fogas kérdésre persze nem adott választ, hogy akkor
mégis kinek az elmebeteg agyában fogant
meg ez a gyanúsítás, ki fog miatta kényszergyógykezelésre menni, illetve
kit fognak miatta azonnal felfüggeszteni az állásából. Azaz
ki a felelős a történtekért: Schorf Ádám, Kodajné, vagy netán Schummel
Zsolt. Mert hogy hármuk közül legalábbis valamelyikük
nem normális, az egészen biztos!
Dr. Stoller Katalin másrészt azt is
megállapította, hogy persze a rágalmazás is marhaság, nem csak a zaklatás.
Vagyis mondjuk ki: az
egész gyanúsítás egy elmebeteg agyából pattant ki, abban nincs egyetlen
mondat, ami megállná a helyét.
Viszont Dr. Stoller Katalin
ugyanazt a disznóságot csinálta, amit a főnöke szokott: végeredményben magát a
gyanúsítást megalapozottnak
minősítette a már ismert indoklással: igaz ugyan, hogy se zaklatás, se
rágalmazás, se semmi, amit a gyanúsításban közöltek, viszont becsületsértés megállapíthatónak látszik
Schorf Ádám sérelmére.
Dr. Stoller Katalin ugyan legalább
5 éven át melegedett a jogi karon, a jog rejtelmeiben azonban úgy tűnik, mégsem
sikerült eligazodnia:
A Római Egyezmény 6. Cikk 3. bekezdésének a) pontja szerint minden bűncselekménnyel gyanúsított
személynek joga van - legalább - arra, hogy a legrövidebb időn belül
tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és
indokairól.
Ennek figyelembe vételével amennyiben egy már közölt
gyanúsítás módosul, illetve a lényegét illetően megváltozik, akkor a gyanúsítottal közölni kell a
módosított, illetve megváltozott gyanúsítást, amivel szemben természetesen
ugyanúgy panasszal élhet, és ugyanúgy előterjesztheti a védekezését,
mint a korábbi - megalapozatlannak
bizonyult - gyanúsítással szemben.
A jelen esetben amennyiben becsületsértéssel gyanúsították
volna meg szerkesztőnket, értelemszerűen a korábbiak fenntartása mellett azzal
védekezett volna, hogy a becsületsértés nem valósulhat meg négyszemközt - illetve ha négyszemközt történik, akkor
nem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősül! -, amennyiben pedig
nem kifejezetten a sértett munkakörének ellátásával kapcsolatos, hanem mondjuk
a sértett általános emberi tulajdonságaira vonatkozik - a jelen esetben ez a helyzet -, akkor ráadásul kifejezetten nagy nyilvánosság előtt valósulhat csak
meg. És persze hivatkozott volna a sértett kiemelt közhatalom-gyakorló, illetve
közszereplő voltára, aminek ismeretében neki bizony sokkal keményebb
véleményeket is tűrnie kell.
Az Tatabányai Járási Ügyészség ezzel a mocskos trükkel tehát rendszeresen,
és most már biztosan kimondhatjuk: célzatosan
megfosztja a gyanúsítottakat a valódi gyanúsítással szembeni panasz
megtételének jogától, illetve a valódi gyanúsítással szembeni védekezés
lehetőségétől. Végül pedig úgy
emel vádat - mindig a Tatabányai
Bíróságon, ahol Kodajné két bíróval is olyan jó
barátságban van, hogy azok általában tárgyalás nélkül elítélik az általa megvádoltakat
egy-az-egyben lemásolva a vádiratot az ítéletben -,
hogy ténylegesen nem került sor a
valódi gyanúsítás hivatalos közlésére a gyanúsítottal!
De talán térjünk vissza az állítólagos becsületsértésre: kérdezzük
talán meg Dr. Stoller Katalint: hol olvasott olyasmit
a magyar jogszabályok között, hogy e-mailben, négyszemközt el lehet követni a
becsületsértés vétségét?!
Rágalmazás
Btk. 179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület
csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül
utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő
szabadságvesztéssel büntetendő.
Becsületsértés
(vétség)
Btk. 180. § (1) Aki a 179. § esetén
kívül mással szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával,
közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
a becsület csorbítására
alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség
miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Becsületsértés
(szabálysértés)
Szabs. 180. § (1) Aki mással szemben a becsület csorbítására alkalmas
kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, szabálysértést követ
el. (2) Becsületsértés miatt szabálysértési
eljárásnak csak magánindítványra van helye.
Dr. Stoller
Katalinnak nyilván nem sikerült rájönnie, hogy mi a különbség a becsületsértés vétségi
és szabálysértési alakzata között: nem vette észre, hogy bár a Btk. sem említi
a 180. paragrafusban azt, hogy "más előtt", azonban visszautal a rágalmazás tényállására, amelyben bizony egyértelműen
ott van, hogy "más előtt". (Igaz, miért
is kellene ezt tudnia egy csóri kis ügyésznek épp
Tatabányán? Hiszen csak 391.600Ft havi alapilletményt kap, ennyiért igazán ne
várjon az ember csodát manapság.)
Szerkesztőségünk egy
jogász munkatársában felmerült a gyanú - a
Schorf Ádám, illetve Dr. Stoller
Katalin neveket hallva -, hogy vajon nem a Talmudból vehette-e ezt a sajátos jogértelmezést az ügyésznő.
Utána néztünk: egészen
biztosan nem. Ilyesmi nem csupán a hazai jogban, de a Talmudban sem szerepel. (Másrészt úgy gondoljuk, hogy egyfelől Schorf Ádámra is pontosan ugyanazok a magyar törvények
vonatkoznak, mint bárki másra ebben az országban, másfelől Dr. Stoller Katalinnak is pontosan ugyanazokat a magyar jogszabályokat
kell alkalmaznia magyar ügyészként, mint bármely más ügyésznek.)
Bízunk benne, hogy ezt
ők is így látják.