A TATABÁNYAI MOCSÁR - SÓGORSÁG-KOMASÁG, ÖSSZEFONÓDÁSOK A HATALMI ÁGAK KÖZÖTT - AZ ARANYCSAPAT: A KODAJ LÁSZLÓ, KODAJNÉ TAKÁCS ANDREA PÁROS, A HUFNÁGEL-SCHORF PÁROS, ORBÁN FERENC, MADARÁSZ ISTVÁN ÉS A TÖBBIEK.

 

Kodajné Takács Andrea a Tatabányai Ügyészség vezetője. Botrányaitól visszhangzik az írott és az elektronikus média egyaránt: ő az, aki a nyomozások felügyeletéért felelős vezető ügyész létére az ugyanezen nyomozásokért felelős rendőrtiszt - Kodaj László bűnügyi osztályvezető - felesége, ami finoman szólva is összeférhetetlennek tűnik. (Tatabányán azonban az ilyen apróságra nem adnak.) 

Szerkesztőnk ügyeiben rendre az történt, hogy a normálistól eltérő mértékben sértődékeny - ennél fogva a rendőri pályára megítélésünk szerint nem való - tatabányai jómadarak (Hufnágel Ákos és Schorf Ádám) megkeresték Kodaj László barátjukat azzal, hogy kellene egy kis leckéztetés. És mit ad Isten? Másnap a felesége - Kodajné Takács Andrea ügyész - elrendelte szerkesztőnkkel szemben a nyomozást egészen elképesztő, jobbára teljesen abnormális vádakkal, amelyek közlésével rendre a Dorogi Rendőrkapitányságot bízták meg. A dorogiak azután megkeresték az V. Kerületi Rendőrkapitányságot, hogy azok közöljék szerkesztőnkkel az esetenként leginkább a bolondok házába illő gyanúsításokat.

Az első esetben a gyanúsítás aljas indokból elkövetett rágalmazásra vonatkozott Hufnágel Ákos sérelmére. Ezt állítólag egy hivatalos feljelentésben követte volna el szerkesztőnk, amit a Központi Nyomozó Főügyészségnek írt. (Mint tudjuk: feljelentésben lehet hamisan vádaskodni, de rágalmazni garantáltan nem lehet!) Miután az itteniek nem tudták megmondani, hogy mégis mi a gyanúsítás konkrét tartalma, helyben felhívták a dorogiakat, akik közölték, hogy ők sem tudják: őket Kodajné arra utasította, hogy közöljék ezt a gyanúsítást minden konkrétum nélkül, csupán annyit mondjanak, hogy az ominózus feljelentésben követte el szerkesztőnk aljas indokból a rágalmazást, de hogy konkrétan mi lett volna az aljas indok, és konkrétan mely állítás lenne rágalmazó, azt ő sem tudta és nem is akarta elárulni. Erre az itteniek megállapították, hogy "legközelebb szórakoztassák a tatabányaiak a jó édesanyjukat", és hazaküldték szerkesztőnket azzal, hogy őket erre kérték, ők elmondták, ők sem értik, de többet az ügyben nem tehetnek. (A dorogi ügyszám: 761/2011.bü., az tatabányai ügyészségi ügyszám: B.3959/2011.)

Kb. 6 órával később felhívták telefonon szerkesztőnket, hogy menjen be ismét, mert megváltozott a gyanúsítás: telefonon kivették belőle az aljas indokot, maradt sima mezei rágalmazás. Azt viszont továbbra sem tudták megmondani, hogy konkrétan mi által.

Végül szerkesztőnk panaszát Kodajné elutasította azzal, hogy mi tagadás, nem csupán az aljas indok volt marhaság, hanem a rágalmazás is - amúgy mindkettőt ő maga találta ki a dorogiak szerint! -, ugyanakkor a rágalmazással szembeni panasz mégis alaptalan, mert ha rágalmazás nem is, becsületsértés viszont - legalábbis Kodajné szerint - megállapítható.

Az ember esze megáll: a Kodajné féle logika szerint ha tehát valakit meggyanúsítanak mondjuk emberöléssel, és panaszt tesz, mert nem ölt embert, akkor még véletlenül sem megalapozott az emberöléssel szembeni panasza, mert ha nem is ölt embert, de mondjuk lopott tyúkot! (Mintha csak a bolondok házában lennénk!)

Na már most a kérdés az, hogy ez egy mocskos trükk Kodajné részéről, amivel tudatosan játssza ki a gyanúsított panaszjogát - és akkor hivatali visszaélésnek minősül ez a trükk -, vagy egyszerűen az a probléma, hogy Kodajné gondolkodása a normálistól nagy mértékben eltér. (Igyekeztünk árnyaltan fogalmazni.)

Ténylegesen ugyanis az történik, hogy utasítja a rendőrséget egy baromság közlésére gyanúsításként, majd miután a baromsággal szemben a gyanúsított maximálisan megalapozottan panaszt tesz, a jogos panaszt elutasítja azzal, hogy a gyanúsításban foglaltak ugyan valóban baromságok, viszont valami egészen más tartalmú gyanúsítás megalapozott.

Azaz tulajdonképpen Kodajné a tényleges, az igazi gyanúsítást - amit eredetileg kellett volna közölni! - a "kamu-gyanúsítással" szembeni panaszt elutasító határozatában közli, így viszont a gyanúsított elesik attól az alapvető jogától, hogy a tényleges gyanúsítással szemben tehessen panaszt. Vagyis a gyanúsított panaszlehetőségét úgymond "ellöveti" egy kamu-gyanúsítással szemben, majd az igazi gyanúsítással szemben már nem ad lehetőséget a panasz megtételére, holott ha az igazi gyanúsítást közlik a gyanúsítottal elsőre, akkor nyilván azzal szemben is lehettek volna nyomós érvei, amelyek - ha figyelembe kellett volna venni őket - az igazi gyanúsítással szemben is megalapozottak lehettek volna!  

Ennél is nagyobb probléma, hogy a "bűn és hatósági métely városaként" ismert Tatabányán ennek nincs következménye, mivel a bíróság sem különb: ott is sógorságon-komaságon alapuló összefonódások sora mutatható ki, Kodajné pedig ráadásul kifejezetten jóban van két bíróval is, akik gyakorlatilag elolvasás nélkül meghozzák az általa kért ítéleteket, többnyire tárgyalás mellőzésével. Szerkesztőnket például úgy akarta elmarasztalni dr. Orbán Ferenc bíró tárgyalás nélkül 10.Bk.144/2012/2. számon, hogy az ítéletéből ordítóan látszik: fogalma nem volt az iratok tartalmáról, egy-az-egyben lemásolta az Kodajné féle vádiratot ítélet gyanánt. Elmarasztalta szerkesztőnket becsületsértésért tárgyalás mellőzésével, holott a mellékelt iratokból látnia kellett volna, hogy az állítólag becsületsértő írást kifejezetten magának a sértettnek küldte el szerkesztőnk, és bár állítólag azt nem ő, hanem a másik jómadár - Schorf Ádám - kapta meg, tényszerűen bizonyított, hogy maga a sértett adta meg szerkesztőnknek a saját e-mail címeként a hasonszőrű cimborája e-mail címét, vagyis semmiképp sem róható fel szerkesztőnknek, hogy az egyik jómadárnak szánt e-mail a másik jómadár kezében landolt. Persze azt is megkérdezhetnénk: vajon miért olvasta el Schorf Ádám a címzésből is láthatóan nem neki szóló küldeményt? vagy lehet, hogy el sem olvasta, csak éppen ezt kellett mondania ahhoz, mert ha bevallja, hogy nem olvasta el, akkor hiányzik a becsületsértés alapvető tényállási eleme: a "harmadik személy", aki előtt sérült Hufnágel úr állítólag létező a becsülete. (Ha viszont magának a sértettnek küldik az esetlegesen sértő e-mailt, akkor éppen ezért eleve nem valósulhat meg becsületsértés vétsége, mivel ahhoz a Btk. 180. § szerint minimum egy harmadik személy is kell, aki előtt sérül a becsület.) Szerkesztőnk persze nem fogadta el ezt az ÁVH-s dítlusú, tárgyalás nélküli statáriális elmarasztalást: tárgyalás tartását, tisztességes kivizsgálást kért. Erre dr. Orbán Ferenc bíró úr felmentette szerkesztőnk kirendelt budapesti védőjét, és helyette Környéről rendelte ki az egyik barátját, pontosan tudva azt, hogy az innen 70 km távolságra lévő ügyvéddel szerkesztőnk érdemben nem tud majd tárgyalni, ami - amennyiben a célzatossága bizonyítható - kifejezetten hátrányokozás célzatával elkövetett  hivatali visszaélésnek minősül. dr. Madarász István bíró pedig - miután Orbán urat kizárták - többszöri hivatalos kérelem ellenére úgy tesz, mintha meg sem kapná a kérelmeket: nem hajlandó eleget tenni a hivatali kötelezettségének: nem hajlandó alakszerűen szabályos határozattal elbírálni a szerkesztőnk beadványaiban foglaltakat. Lényegében segédkezet nyújt az elődje elképesztő húzásához, illetve azt folytatja tovább szerkesztőnk védekezése ellehetetlenítésének, a védőhöz való joga kiüresítésének célzatával. Másrészt arra a kérelemre sem hajlandó válaszolni, illetve azt alakszerűen szabályos határozattal elbírálni, hogy a pert itt tárgyalják le Budapesten, vagy függesszék fel, mert szerkesztőnk idős, beteg édesanyja orvosilag igazoltan állandó, fokozott ápolásra szorul, szerkesztőnk így nem hagyhatja magára maximálisan 1,5-2 óránál hosszabb időre, azaz nem tud leutazni Tatabányára, amíg ez a helyzet. Márpedig ez szerkesztőnk édesanyja életében már nem fog megváltozni. (A bírósági ügyszám jelenleg: B.265/2012.)

dr. Madarász István bíró úr érzékelhetően máig sem olvasta el az iratokat, fogalma nincs arról, hogy az ügy miről szól, mennyire bonyolult. Ezt bizonyítja az, hogy az idézéseiben egyszerűen hasra ütésre jelöli meg a tárgyalás várhatóan szükséges időtartamát. Hol azt írja, hogy 1 óra, hol azt, hogy 2,5 óra, hol meg azt, hogy 0,5 óra! De az iratok ismeretének hiányára utal az is, hogy dr. Madarász István bíró többszöri felszólítás ellenére nem bírálja el az előterjesztett kérelmeket, nem továbbítja a nála megtett feljelentést, és nem is tesz eleget a szignalizációs kötelezettségének. (A feljelentési kötelezettség elmulasztása - szándékosság esetén - bűncselekménynek is minősülhet. Márpedig dr. Madarász Istvánnak a rendelkezésére álló iratokból észlelnie kellett, hogy a Hufnágel-Schorf páros elhallgatta azt az igen lényeges - adott esetben szerkesztőnk büntethetőségét kizáró! - körülményt, hogy Hufnágel maga adta meg Schorf e-mail címét a saját elérhetőségeként szerkesztőnknek, aki így nem tudhatta, hogy nem a címzett kapja meg a rá nézve állítólagosan sértő tartalmú beadványt. Ennek elhallgatása viszont alkalmas lehet hamis vád, vagy hamis tanúzás tényállásának megállapítására attól függően, hogy a feljelentésben, vagy később tanú meghallgatás során történt. dr. Madarász Istvánnak tehát kutya kötelessége lenne szignalizálni: a törvény a földijeire, a baráti körére éppúgy vonatkozik, mint az általa utált budapestiekre.)

A legszebb húzása azonban most történt, alig pár nappal ezelőtt a bírói testület eme kiválóságának: dr. Madarász István bíró egy borítékban egyszerre 3 idézést küldött szerkesztőnknek, amit eredetben is megtekinthetnek tisztelt olvasóink. (A kis képekre kattintva ki lehet nagyítani az adott idéző végzést.)

Nem csalás, nem ámítás: dr. Madarász István bíró pontosan ugyanazon iratszámon 3 különböző végzést postázott szerkesztőnknek, ami nyilvánvaló anomália: egy iratszámon csak egy irat létezhet az egyértelmű azonosíthatóság okán. (Képzeljük el, mi lenne, ha ilyen madarászok madarászgathatnának Tatabányán kívül mondjuk máshol is: ha valaki ügyiratszám szerint akarna hivatkozni valamely iratra, rendre kiderülne, hogy azon a számon van vagy 2-3-4 irat. Aztán találja ki az ember, hogy melyikről van szó! Szabad a tánc! Lehet választani! És ezt dr. Madarász István havi 391.600Ft alapilletményért megengedheti magának Tatabányán! Ha mondjuk a Zsil-völgyben próbálkozna ilyesmivel, az ottani bányászok már régen csákányt ragadtak volna, és elzavarták volna melegebb éghajlatra.)

Amúgy pedig ezeken az idézéseken is össze-vissza, találomra vannak feltüntetve a várható tárgyalási időtartamok: kettőn 1-1 óra, míg a harmadikon 2 óra, ami ismét csak arra utal, hogy máig bele se bagózott a tisztelt bíró úr az iratanyagba, ezért fogalma sincs arról, hogy ténylegesen mennyi időt igényel a letárgyalása. Végezetül viszont talán azt is kérdezzük talán meg a bírók eme gyöngyétől: mégis az egészet - hogy egy borítékban 3 különböző idézést küld - hogyan kell értelmezni?! (Figyelemmel arra is, hogy az eset - jellegéből adódóan - egy tárgyalásnál többet nyilvánvalóan nem igényel!) Szerkesztőnk netán válasszon a három közül?! (Mert olyasmi önmagában nem elképzelhetetlen, hogy egy hosszas, bonyolult ügyben előre meghatároz a bíró egymás után több tárgyalási időpontot is, de egyrészt nem azonos ügyiratszámmal, másrészt nyilván nem tyúkperekben, amelyeket maximum 1 óra alatt le lehet és le is kell zárni.)

De térjünk vissza Kodajné Takács Andreára:

Kodajné legújabb húzása sem mindennapi: állítólag megint csak ő kötelezte a dorogiakat, hogy közöljenek szerkesztőnkkel egy újabb gyanúsítást, ezúttal Schorf Ádám megrágalmazása, és zaklatása miatt, amelyet a gyanúsítás szerint egy Schorf Ádámnak címzett, és kizárólag általa elolvasott e-mailben követett volna el szerkesztőnk. Az e-mailt egyébként nem szerkesztőnk adta fel, de ez a vád koncepciós jellegének, hamisságának a tényén nem változtat, hiszen az elkövető személyétől függetlenül maga a vád is olyan elképesztő, amihez képest a legelvetemültebb ÁVH-s vádirat is a törvényesség magasiskolásának számított. (A dorogi ügyszám: 11020-135/2013.bü., az előadója: Schummel Zsolt r.hdgy.) Ki kell mondani: Schorf Ádám bosszút akar állni, megüti a guta, hogy szerkesztőnkkel szemben tett mindkét vádemelési javaslata megbukott: az elsőt visszadobta a budapesti ügyészség, a másodikat pedig már nem dobhatta vissza még egyszer a végső határidő lejárta miatt, így pontot tett a gazemberség végére: megszüntette az eljárást szerkesztőnkkel szemben. (Majdnem 4 év után!) A Schorf Ádám által bosszúból követelt újabb koncepciós gyanúsítást ezúttal is az V. Kerületi Rendőrkapitányság közölte szerkesztőnkkel a dorogiak kérésére. (az itteni ügyszám: 01050-100/2013. megk.) Szerkesztőnk azon kérdésére, hogy mégis hogyan lehet rágalmazást elkövetni "négyszemközt" - hogy mégis ki előtt sérült Schorf úr állítólag létező becsülete, ha csak ő olvasta a neki küldött e-mailt -, természetesen nem tudtak válaszolni, és mint kiderült, ezúttal is az a helyzet, hogy a dorogiak sem tudnak erre magyarázattal szolgálni, ezúttal is cérnaszálon rángatta őket a Kodajné által vezetett Tatabányai Ügyészség: tőlük kapták az utasítást ennek a tömény elmebajnak a gyanúsításként történő közlésére.     

Viszont a dolog zaklatásra vonatkozó része is vagy egészen aljas, koncepciós eljárásra, vagy tömény elmebajra utal:

Az e-mailben van egy olyan kitétel, hogy amennyiben Schorf úr még egyszer elkövet egy bizonyos durva jogsértést, akkor az lesz az utolsó húzása a rendőrség állományán belül, továbbá van még benne egy olyan kijelentés is, hogy ha szerkesztőnk édesanyja netán meghalna Schorf úr elvetemült, kifejezetten visszaélés-szerű, éjszakai zaklató tevékenysége miatt - éjfélkor hozatta ki az idézést az itteni rendőrökkel, szerkesztőnk 84 éves édesanyja pedig frászt kapott az éjjeli csengőfrásztól, mivel egykoron az ÁVH elvitte hasonló éjszakai akcióban -, akkor szerkesztőnk azt már tudja, hogy vele mi lesz.

Erről Schorf Ádám és a barátja felesége - Kodajné - egyaránt azt állítják: azt a látszatot kelti, miszerint Schorf Ádám életét, illetve testi épségét súlyosan veszélyeztető cselekmény fog bekövetkezni.

Na már most itt vagy arról van szó, hogy mindketten egészen aljas, az egykori ávósokon is túltevő koncepciós eljárást koholnak szerkesztőnkkel szemben szemben egymással bűnszövetségben, vagy arról, hogy mindketten megbetegedek: egyfajta munkahelyi ártalomként a paranoid üldözési mánia nyilvánvalóan patológiás szintre emelkedett náluk. (Mondjuk ki a legkisebb sértő szándék nélkül: aki komolyan gondolja, hogy az említett kijelentések nem hogy élet kioltására, de akár a legcsekélyebb erőszakra is utalnának, az teljesen egyértelműen beteg, azt azonnal le kell százalékolni, és persze a kiemelt közérdekre tekintettel el kell távolítani haladéktalanul mindenfajta felelősséggel járó döntéshozói munkakörből.)

Ennek okán szerkesztőnk a hivatali visszaélés megalapozott gyanúja okán tett feljelentésében kérte ellenőriztetni azt is - különös tekintettel a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 16. §-ában rögzített munkavégzést kizáró kógens rendelkezésre -, hogy Kodajné Takács Andrea ügyész, illetve Schorf Ádám rendőr-őrnagy az elmúlt évben, illetve azt megelőzően részt vettek-e az 1993. évi XCIII. törvény, a 33/1998. (VI.24.) NM rendelet 6. § (1) bekezdése, és a 57/2009. (X.30.) IREM-ÖM-PTNM együttes rendelet alapján a munkavégzés feltételeként megszabott, évente kötelező szűrő vizsgálaton - ennek keretén belül mentálhigiéniás szűrésen is! -, illetve ha részt vettek, akkor a vizsgálaton munkakörük betöltésére mentálisan alkalmasnak találták-e őket.

Válasz a kérdésre idáig nem érkezett.

(Amerikában közel egy évszázada kötelező már ez effajta szűrés a magas beosztású rendőrprefektusoknál, államügyészeknél, büntető bíróknál, aminek nagyon is érthető oka van: aki ilyesmivel foglalkozik huzamosabb időn át, az fokozottan ki van téve egyfajta szenzitív paranoid élményfeldolgozás, paranoid túlértékelés, illetve paranoid előítélet kialakulásának, ami ilyen pozícióban a szó szoros értelmében életveszélyes lehet, és ezért nyilvánvalóan megengedhetetlen. Az ilyen beosztásban dolgozóknál ez pontosan ugyanolyan munkahelyi ártalom, mint mondjuk a repülőtéren a nagyothallás, vagy a hegesztőknél a látászavar kialakulása. Nincs benne semmi szégyellni való. Viszont azonnal ki kell szűrni!)

................................................

Cikkünk publikálását követően a mai napon érdekes fejlemény született: a Tatabányai Járási Ügyészség - miután tudomásukra jutott, hogy szerkesztőnk feljelentést tett a gazemberség miatt! - lóhalálában sietett valamennyit enyhíteni a gazemberségen: Dr. Stoller Katalin ügyész Fk.461/2013/6-I.sz. határozatában hatályon kívül helyezte az idült elmebajra (paranoiára) utaló gyanúsítás életveszélyes fenyegetés révén megvalósult zaklatásra vonatkozó részét, megállapítva, hogy az inkriminált e-mailben szereplő egyetlen egy mondat sem tartalmaz fenyegetést.

Arra a fogas kérdésre persze nem adott választ, hogy akkor mégis kinek az elmebeteg agyában fogant meg ez a gyanúsítás, ki fog miatta kényszergyógykezelésre menni, illetve kit fognak miatta azonnal felfüggeszteni az állásából. Azaz ki a felelős a történtekért: Schorf Ádám, Kodajné, vagy netán Schummel Zsolt. Mert hogy hármuk közül legalábbis valamelyikük nem normális, az egészen biztos!

Dr. Stoller Katalin másrészt azt is megállapította, hogy persze a rágalmazás is marhaság, nem csak a zaklatás.

Vagyis mondjuk ki: az egész gyanúsítás egy elmebeteg agyából pattant ki, abban nincs egyetlen mondat, ami megállná a helyét.

Viszont Dr. Stoller Katalin ugyanazt a disznóságot csinálta, amit a főnöke szokott: végeredményben magát a gyanúsítást megalapozottnak minősítette a már ismert indoklással: igaz ugyan, hogy se zaklatás, se rágalmazás, se semmi, amit a gyanúsításban közöltek, viszont becsületsértés megállapíthatónak látszik Schorf Ádám sérelmére.

Dr. Stoller Katalin ugyan legalább 5 éven át melegedett a jogi karon, a jog rejtelmeiben azonban úgy tűnik, mégsem sikerült eligazodnia:

A Római Egyezmény 6. Cikk 3. bekezdésének a) pontja szerint minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van - legalább - arra, hogy a legrövidebb időn belül tájékoztassák olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól.

Ennek figyelembe vételével amennyiben egy már közölt gyanúsítás módosul, illetve a lényegét illetően megváltozik, akkor a gyanúsítottal közölni kell a módosított, illetve megváltozott gyanúsítást, amivel szemben természetesen ugyanúgy panasszal élhet, és ugyanúgy előterjesztheti a védekezését, mint a korábbi - megalapozatlannak bizonyult - gyanúsítással szemben.

A jelen esetben amennyiben becsületsértéssel gyanúsították volna meg szerkesztőnket, értelemszerűen a korábbiak fenntartása mellett azzal védekezett volna, hogy a becsületsértés nem valósulhat meg négyszemközt - illetve ha négyszemközt történik, akkor nem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősül! -, amennyiben pedig nem kifejezetten a sértett munkakörének ellátásával kapcsolatos, hanem mondjuk a sértett általános emberi tulajdonságaira vonatkozik - a jelen esetben ez a helyzet -, akkor ráadásul kifejezetten nagy nyilvánosság előtt valósulhat csak meg. És persze hivatkozott volna a sértett kiemelt közhatalom-gyakorló, illetve közszereplő voltára, aminek ismeretében neki bizony sokkal keményebb véleményeket is tűrnie kell.

Az Tatabányai Járási Ügyészség ezzel a mocskos trükkel tehát rendszeresen, és most már biztosan kimondhatjuk: célzatosan megfosztja a gyanúsítottakat a valódi gyanúsítással szembeni panasz megtételének jogától, illetve a valódi gyanúsítással szembeni védekezés lehetőségétől. Végül pedig úgy emel vádat - mindig a Tatabányai Bíróságon, ahol Kodajné két bíróval is olyan jó barátságban van, hogy azok általában tárgyalás nélkül elítélik az általa megvádoltakat egy-az-egyben lemásolva a vádiratot az ítéletben -, hogy ténylegesen nem került sor a valódi gyanúsítás hivatalos közlésére a gyanúsítottal!

De talán térjünk vissza az állítólagos becsületsértésre: kérdezzük talán meg Dr. Stoller Katalint: hol olvasott olyasmit a magyar jogszabályok között, hogy e-mailben, négyszemközt el lehet követni a becsületsértés vétségét?!

Rágalmazás

Btk. 179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Becsületsértés (vétség)

Btk. 180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben

a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,

b) nagy nyilvánosság előtt

a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Becsületsértés (szabálysértés)

Szabs. 180. § (1) Aki mással szemben a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, szabálysértést követ el. (2) Becsületsértés miatt szabálysértési eljárásnak csak magánindítványra van helye.

 

Dr. Stoller Katalinnak nyilván nem sikerült rájönnie, hogy mi a különbség a becsületsértés vétségi és szabálysértési alakzata között: nem vette észre, hogy bár a Btk. sem említi a 180. paragrafusban azt, hogy "más előtt", azonban visszautal a rágalmazás tényállására, amelyben bizony egyértelműen ott van, hogy "más előtt". (Igaz, miért is kellene ezt tudnia egy csóri kis ügyésznek épp Tatabányán? Hiszen csak 391.600Ft havi alapilletményt kap, ennyiért igazán ne várjon az ember csodát manapság.)

 

Szerkesztőségünk egy jogász munkatársában felmerült a gyanú - a Schorf Ádám, illetve Dr. Stoller Katalin neveket hallva -, hogy vajon nem a Talmudból vehette-e ezt a sajátos jogértelmezést az ügyésznő.

 

Utána néztünk: egészen biztosan nem. Ilyesmi nem csupán a hazai jogban, de a Talmudban sem szerepel. (Másrészt úgy gondoljuk, hogy egyfelől Schorf Ádámra is pontosan ugyanazok a magyar törvények vonatkoznak, mint bárki másra ebben az országban, másfelől Dr. Stoller Katalinnak is pontosan ugyanazokat a magyar jogszabályokat kell alkalmaznia magyar ügyészként, mint bármely más ügyésznek.)  

 

Bízunk benne, hogy ezt ők is így látják.