HATÓSÁGI MAFFIA - TATABÁNYÁN SEMMINEK NINCS KÖVETKEZMÉNYE?! - DR. MADARÁSZ ISTVÁN BÍRÓ ELKÉPESZTŐEN ELVETEMÜLT HIVATALI VISSZAÉLÉSE!

Történetünk háttere nem ismeretlen olvasóink előtt: a tatabányai hatósági maffia egyes abszurdumairól már korábban is írtunk. Most azonban a bányászbékák végzetes hibát követtek el: úgy gondolták, hogy amit megtehettek - eddig legalábbis - a szerencsétlen, a jogban tájékozatlan, önmagukat megvédeni képtelen tatabányaiakkal, azt majd megtehetik büntetlenül szerkesztőnkkel is.

Kezdjük a történetet Hufnágel Ákos helyi bűnügyi osztályvezetőnél. Bár számos mendemonda terjed Tatabányán Hufnágel úr különféle megdöbbentő húzásairól, mi nem kívánunk ezekkel foglalkozni annak ellenére sem, hogy mint mondják: nem zörög a haraszt, ha nem rázza a Hufnágel. Mi inkább megmaradunk az általunk konkrétan ismert, bizonyított tényeknél:

Hufnágel Ákos aláírásával olyan szakértői kirendelés ment ki a Budapesti Orvosszakértői Intézethez, amelyben ez a kiváló ember elmeorvos-szakértőt kérdez arra nézve, hogy különféle e-maileket vélhetően egy és ugyanaz az ember írt-e, vagy sem. Ez önmagáért beszél, ahogy az elmeszakértő, illetve a pszichológus reakciója is önmagáért beszélt: "Normálisak ezek ott Tatabányán?!" (Ilyen kérdést épeszű ember nyilván nem elmeszakértőnek, hanem stilisztikai szakértőnek tesz fel.) Ákosunk azonban még tetézte is a hülyeséget: pszichiátriai, illetve pszichológiai következtetéseket kért levonni szerkesztőnkre vonatkozóan olyan írások alapján, amelyek történetesen nem szerkesztőnktől származtak! (A szakértők finoman közölték Ákoskánkkal, hogy ők csak pszichiátriai, illetve pszichológiai természetű kérdésekre válaszolhatnak, másrészt bárkire vonatkozóan csak az illető saját írásai, gondolatai, illetve szavai alapján vonhatnak le következtetést. Ákosunk tudata vélhetően nem fogta át a válaszban rejlő lényeget: azt, hogy diplomatikusan ugyan, de elküldték a jó anyjába a hülyeségeivel együtt.)

Ebből véleményünk szerint önmagában is megfelelő, és megalapozott következtetést vonhatunk le Hufnágel Ákos szellemi kapacitásaira, szocializáltságára, illetve általános műveltségének szintjére, rendőrtiszti alkalmasságára nézve.

Ugyanakkor Hufnágel Ákos utasítására a beosztottja - Perje Tiborné - 2012. február 23-án ugyancsak nem mindennapi dolgot művelt:

Közölt egy több pontból álló gyanúsítást, majd amikor szerkesztőnk érdemben elkezdett volna védekezni, kijelentette: ők ezzel - mármint a gyanúsítás közlésével - be is fejezték a nyomozást! Értsd: teljesen mindegy, hogy a gyanúsított mit fog előadni, mivel védekezik, ők azt figyelembe venni, kivizsgálni, ellenőrizni nem hajlandóak! (Perje Tiborné egyértelművé tette: nem ő a hibás, ő csak azt teszi, amit neki a főnöke diktál.)

Kedves Ákos! Szerencséd, hogy már a 3. évezredben vagyunk. Ha ugyanis ugyanezt mondjuk az ötvenes években csináltad volna az ÁVH-n, 56-ban talpad alatt fütyült volna a szél, fejed felett pedig mosolygott volna a lámpavas.

Miután viszont ma már más idők járnak, így csupán azzal kell szembenéznie Hufnágel Ákosnak, hogy kimondjuk: mindezzel egyrészt szakmailag alkalmatlannak bizonyult a feladatköre megfelelő ellátására, erkölcsileg pedig egyszerűen méltatlanná vált az egyenruha viselésére.

Amennyiben a véleményünk netán nem tetszene Hufnágel Ákosnak, természetesen ismét csak lehetősége van feljelentést tenni, ahogy tette ezt korábban is, amikor szerkesztőnk egy a Központi Nyomozó Főügyészségnek írt feljelentésében indítványozta részben az előbbiek okán Hufnágel Ákos büntetőjogi felelősségre vonását, másrészt ennek keretén belül Hufnágel Ákos büntethetőségének vizsgálatát igazságügyi elmeorvos-szakértő kirendelése útján.

Bár egy feljelentésben a feljelentőnek szíve-joga bármit indítványozni, és az indítványát természetesen okszerűen megindokolni, Ákosunk azonnal bosszúért kiáltott. (Ez önmagában is szintén arra mutat, hogy nem való a rendőri pályára: egy rendőrnek tudnia kell, hogy a rendőri pálya nem az angol úri kaszinó, ezen a pályán naponta kell szembenéznie jogos panaszokkal, és jogos bírálatokkal éppúgy, mint esetleg jogtalanokkal is. Aki ezt nem tudja elviselni, az menjen talán inkább fagylaltárusnak, vagy jegyszedőnek a moziba, de rendőrnek semmiképp! Ahogy mondani szokták: aki nem szeretné, hogy lekurvázzák, ne álljon az út szélére.)

Ákos feljelentést tett aljas indokból elkövetett rágalmazás miatt. A feljelentését a világon mindenhol, sőt még Magyarországon is kivétel nélkül minden városban oda helyezték volna, ahová való: a szemétkosárba, őt magát pedig elküldték volna ugyancsak oda, ahová való.

Ákosunk azonban jól ismeri a tatabányai állapotokat: pontosan tudta, hogy Tatabányán más a helyzet. Ott az egyes hatóságokat szinte már áttekinthetetlen összefonódások, sógorság-komaság, korrupciógyanús ügyletek tömkelege szövi keresztül-kasul. Ott mindenki valakinek a valakije: férje, felesége, szeretője, sógora, anyósa, hitelezője, és még sorolhatnánk a végtelenségig.

A mi esetünk azonban nagyon is áttekinthető az összefonódás: a megyei bűnügyi osztályvezető ugyanis Kodaj László, akinek a felesége - Kodajné Takács Andrea - nem más, mint a nyomozásokat felügyelő ügyészség vezetője!

Igen, nem csalás, nem ámítás: Tatabányán ez lehetséges! Tatabányán azt, hogy a rendőrségi nyomozások szabályosak, vagy szabálytalanok, a rendőr és az ügyész az ágyban beszélik meg! (Ez a világon mindenhol összeférhetetlen lenne, Tatabányán nem az.)

Hufnágel barátunknak tehát roppant egyszerű dolga volt: csak meg kellett keresnie a barátját: Kodaj Lacust azzal, hogy ugyan leckéztessék már meg egy kicsit szerkesztőnket, és másnap Kodajné már adta is ki az utasítást az efféle nemes célokra kiszemelt Dorogi Rendőrkapitányságnak az elmegyógyintézetbe illő gyanúsítás közlésére!

A dorogiak számára kínos volt a dolog, hiszen pontosan tudták, hogy egy szabályos feljelentésben rágalmazást elkövetni elvben sem lehetséges (Ezt számos BH, illetve BJD egyértelműen kizárja azzal, hogy egy feljelentés törvényszerű velejárója a feljelentettről értelemszerűen olyasmit közölni, ami az számára kellemetlenül hangzik, azaz ha a feljelentésben foglaltak valótlanok, akkor hamis vádról van szó, ha igazak, akkor meg nincs jogellenesség, de rágalmazás egészen biztosan nem valósulhat meg egy feljelentésben.) Ezért kínjukban tovább adták a gyanúsítás közlésének hálátlan feladatát a budapestieknek.

Az V. Kerületi Rendőrkapitányságon szerkesztőnk elé tették a gyanúsítást, majd azonnal közölték: szerintük is baromság, nem ők találták ki, ők csupán a postás szerepét játsszák ebben az ügyben. Szerkesztőnk figyelmeztette őket a Római Egyezmény 6. Cikk 3. bekezdésének a) pontjában foglalt alapvető emberi jogára, miszerint a lehető legrészletesebb módon közölni kell a vád miben létét. Ő csak annyit kér: árulják el neki, hogy miben állna az a bizonyos aljas indok, és mégis melyik állatását tartják rágalmazónak, illetve valótlannak. Erre az V. kerületiek felhívták helyben telefonon a dorogiakat, akik közölték, hogy sajnos ezt ők sem tudják: őket Kodajné utasította ennek a marhaságnak a közlésére.

6 órával később telefonon visszarendelték szerkesztőnket azzal, hogy már meg is változott a gyanúsítás: Kodajné kivette belőle az aljas indokot. Azt viszont továbbra sem tudta megmondani, hogy az általa kitalált gyanúsításban mégis miként valósul meg rágalmazás.

Végül Kodajné szerkesztőnk panaszára kénytelen-kelletlen elismerte, hogy nem csak aljas indok, de rágalmazás sem állapítható meg. Azaz a teljes gyanúsítás egy-az-egyben baromság! (A kérdés csak az, hogy akkor mégis miért utasította a dorogiakat egy baromság közlésére?!)

Ami azonban a legjobb: ennek ellenére elutasította szerkesztőnk panaszát azzal, hogy ha a vele közölt gyanúsítás teljes egészében hülyeség is, valami más: becsületsértés (!) mégis megállapíthatónak látszik. (Persze ez is baromság, mint minden, amit Kodajné ebben az ügyben írt és mondott: becsületsértés is csak akkor valósulhat meg egy feljelentésben, ha abban a feljelentettet kifejezetten szükségtelenül gyalázzák különféle sértő, a feljelentés szempontjából indokolatlanul alkalmazott jelzőkkel, kifejezésekkel, ilyesmi pedig természetesen véletlenül sem szerepelt a feljelentésben.)

A gazemberség azonban elsősorban az, hogy amennyiben a gyanúsítás lényegileg megváltozik, akkor új gyanúsítást kell közölni, és biztosítani kell azzal szemben is a panasz, illetve a védekezés lehetőségét. Ez pedig nem történt meg. Utóbb pedig még iratismertetés sem volt, azaz törvényesen le sem zárult a nyomozás.

Kodajné Takács Andrea ügyésznek kutya kötelessége lett volna ezt hivatalból észlelni, és visszaadni a dorogiaknak az ügyet azzal, hogy azt törvényes keretek között folytassák le újra: közöljék a megváltozott gyanúsítást, majd vizsgálják ki szerkesztőnk ezzel szembeni védekezését, végül - ha egyáltalán eljut odáig az ügy - tartsanak iratismertetést, és biztosítsák, hogy szerkesztőnk a nyomozás iratait megismerhesse, azokra észrevételeket tehessen, illetve indítványozhassa további nyomozati cselekmények foganatosítását.

Kodajnét azonban nem zavarta az eljárás elejétől a végéig törvénysértő volta: nyugodt szívvel vádat emelt érdemben is egy halom kolosszális baromságot összehordva. (Hogy csak egyet emeljünk ki: szerinte szerkesztőnk VÉDEKEZÉSE során indokolatlanul és szükségtelenül tett észrevételeket Hufnágel Ákos személyiségszerkezetével, illetve elmeállapotával kapcsolatban. Innentől nyilvánvaló, hogy a kiváló, lelkiismeretes ügyésznő úgy emelt vádat, hogy bele sem olvasott az iratokba: szerkesztőnk ugyanis nem védekezett, hanem támadott: az inkriminált közléseket nem a védekezése során, hanem egy feljelentésben tette. Ha védekezésként tette volna, akkor amúgy valóban indokolatlanok lettek volna, egy feljelentésben viszont már egyértelműen indokoltak voltak!)

De ahogy Hufnáfel barátunk is tudta, hogy Tatabányán megteheti mindazt, amiért mindenhol máshol azonnal repülne, úgy Kodajné is pontosan tudta, hogy Tatabányán ő is azt tesz, amit akar: a bíró ugyanis szolgaian le fogja másolni a vádiratban foglalt hülyeségeit egy ítéletben, amit persze tárgyaláson kívül hoz, mert ahhoz már mindannyian gyávák, hogy szembe merjenek nézni azzal, aki ellen a gazemberségeket elkövetik.

És nem is tévedett: a Tatabányai Járásbíróságon dr. Orbán Ferenc az OBH szégyeneként képes volt a Kodajné által elé tett baromságözönt szinte szóról szóra lemásolni, az iratok ellenőrzése nélkül, a valósággal érintőlegesen sem foglalkozva ítéletet hozni, és persze gyáván kitérni a személyes találkozás elől azzal, hogy mindezt persze tárgyalás nélkül tette.

dr. Orbán Ferencnek észlelnie kellett volna: Kodajné úgy emelt vádat, hogy még csak nem is közölték a tényleges gyanúsítást szabályszerűen szerkesztőnkkel, hogy védekezésre egyáltalán nem adtak neki lehetőséget a tényleges gyanúsítással szemben - sőt az őt megillető panaszjogot sem gyakorolhatta! -, illetve az eljárás végén nem került sor iratismertetésre sem, azaz hivatalosan nem is lehet befejezettnek tekinteni a nyomozást! Emiatt dr. Orbán Ferencnek kutya kötelessége lett volna Kodajné pofájába (bocsánat: bájos kis arcocskájába!) vágni a vádiratnak nevezett szemetet. A mellékelt ábra szerint azonban úgy tűnik: dr. Orbán Ferenc figyelmét ebben az esetben az ügyésznőnek nem annyira az elé tett "szellemi produktuma", mint inkább egészen más jellegű - nem vitatottan valóban figyelemre méltó! - adottságai kötötték le. (A bíró úr kifejezetten igen jó, közeli baráti kapcsolatot ápol az ügyésznővel, és ez a járásbíróságon más bírók esetében is igaz.) Hivatali kötelességét megszegve nem adta vissza a vádiratot időben - a jogalkotó erre 30 napos jogvesztő határidőt biztosít a bíróságnak -, így a nyomozás elejétől végig szabálytalan volta ellenére innentől már tárgyalni kell a gazemberséget annak ellenére, hogy amúgy a hatályos Be. szerint törvénysértő eljárásban keletkezett bizonyíték a büntető eljárás egyetlen szakaszában sem használható fel!

Szerkesztőnk persze nem hagyta annyiban: dr. Orbán Ferenc pedig bármennyire is szeretett volna piros pontot szerezni az ügyésznőnél, ez nem jött össze neki. (A történtek után nem hagytak neki más választást: kizárták az ügy további folytatásából. Szerkesztőnk pedig természetesen nem fogadta el a tárgyalás nélkül hozott gazemberséget, hanem tárgyalás tartását kérte.)

Jött helyette egy újabb kiválóság: dr. Madarász István bíró. És persze semmi nem változott. Madarász úr számára a hivatali kötelesség ismeretlen fogalomnak bizonyult, éppúgy, mint a törvény tisztelete: szerkesztőnk hivatalos kérelmeire egy szó nem sok, annyit nem válaszolt, holott ezeket köteles lett volna alakszerűen szabályos határozatokkal elbírálni. Amikor pedig a sokadik ilyen eset után szerkesztőnk hivatali visszaélés miatt feljelentette, bosszúból egyszerűen hihetetlen gazemberségre vetemedett:

2013. június 13-án szerkesztőnk lakásán reggel 8:30-kor megjelentek az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei egy előállítási paranccsal, amelyet a Tatabányai Járásbíróságon dr. Madarász István bíró adott ki egy nappal korábban azzal a hamis indoklással, hogy szerkesztőnk több alkalommal sem jelent meg szabályszerű idézés ellenére. Annak ellenére tette ezt, hogy megkapta szerkesztőnk aznapra szóló kimentő levelét, benne egy orvosi igazolással arra nézve, hogy mint idős édesanyja ápolója, nem hagyhatja magára a folyamatos ápolásra szoruló asszonyt huzamosabb időre.

A rendőröknek szerkesztőnk megmutatta az igazolási kérelmeket, amelyek közöl egyet sem utasított még el a bíróság, köztük azt is, amelyet éppen az előző napon kézhez is kapott a Madarász úr. A rendőrség ügyelete - látva a beteg idős, folyamatos ápolásra szoruló asszonyt - ezek után felháborodva felhívta ezt a bírói talárba bújt szánalmas pojácát, és megkérdezte tőle, hogy ezt vajon komolyan gondolja-e, vállalja-e a felelősséget a beláthatatlan következményekért. Madarász úr megerősítette, hogy hajtsák végre az előállítást, ragaszkodik hozzá. Nem érdekli sem az idős beteg néni, sem más kifogás.

Az egyik rendőr halkan mintha azt mondta volna maga elé nézve a földre: "Ez nem ember." A rendőrök ezután szabályosan jártak el: egy rendőr szerkesztőnk előtt, egy meg mögötte. Végig kísérték a ház folyosóin a lakók megrökönyödésére, majd elkísérték az Idősek Otthonába, ahonnan az ennivalót kapja a család a szociális helyzetére tekintettel, és ahol az amúgy is erősen pletykás öregek között perceken belül központi témájává vált, hogy szerkesztőnket rendőrök kísérgetik, mert nyilván valami disznóságot követhetett el. Szerkesztőnk édesanyjához mentőt hívtak, és elvitették a kórházba akarata ellenére, mondván, hogy a fiát elviszik a rendőrök, nem tudni, mikor jön vissza, illetve egyáltalán visszajön-e. (Az idős asszony vérnyomása az ijedtségtől 250 fölé nőtt!) A kiszálló ügyeletes orvos, és a mentők is úgy néztek szerkesztőnkre, ahogy egy bűnözőre szokás, megkérdezték, hogy ha egyszer itt a 84 éves, majdnem vak, szívbeteg édesanyja, miért csinál olyasmit, aminek ez a következménye.

Ezután szerkesztőnket bevitték az V. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol elvettek tőle mindent, megmotozták, és bezárták kb. 2 órára az előállító helyiségbe étlen-szomjan. (Annak ellenére, hogy az előállítása meghaladta az 5 órát, nem kapott ennivalót, mert a pojáca 14:30-ra kérte az oda vitelét, az 5. óra pedig csak 13:30-kor telt el, ugyanakkor indulni kellett 13:00-kor Tatabányára.)

A rendőrök szerkesztőnket a bírói utasításnak megfelelően 13:00-kor megbilincselték, rabszíjra fűzték, és úgy vitték autóval Tatabányára. Több, mint másfél óráig volt megbilincselve, amikor aztán a pojáca levetette róla a bilincset a tárgyalóban és hazaküldte a rendőröket. (Előbb azonban a biztonsági őrökkel a gyáva pojáca elvetette szerkesztőnk mindenét: telefonját, tollát, papírjait, óráját, mint valami veszélyes bűnözőtől. Csak az ingét és a nadrágját nem vetette el tőle. Pedig az utóbbit nem ártott volna, mert a lényeg abban volt! No ne gondoljunk semmi rosszra: szerkesztőnk miniatűr video kamerája a nadrággombjában volt - pontosabban maga a gomb egy kamera -, és 640x480-as felbontásban elejétől a végéig felvette a történteket.)

Ami azonban magán a tárgyaláson történt, az még elképesztőbb:

Előállítást minimálisan egy, jogerősen megállapított igazolatlan mulasztás után lehet elrendelni általában. A jelen perben szerkesztőnk egyetlen egy alkalommal sem mulasztott igazolatlanul, minden igazolási kérelmét elfogadták.

Ennél az ügynél azonban még durvább jogi anomáliáról van szó: ilyen ügyben ugyanis eleve fogalmilag kizárt az előállítás elrendelése: ha ugyanis szerkesztőnk nem jelenik meg az általa kért tárgyaláson, és nem menti ki magát, vagy az igazolása nem elfogadható, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy elállt a tárgyalás megtartására irányuló kérelmétől, és jogerősíteni kell a tárgyalás mellőzésével hozott korábbi ítéletet.

Vagyis az olyan esetben, amikor már született egy ítélet, de tárgyaláson kívül, és a terhelt kért tárgyalást, elméletben sem lehet előállítást elrendelni.

Hozzátesszük: pár napja egy borítékban 25. sorszámmal 3 külön lapon 3 külön idézést küldött szerkesztőnknek Madarász úr: egyet aznapra, egyet szeptember 5-re, egyet meg szeptember 19-re. Ez is tökéletesen törvénysértő, hiszen pontosan ugyanazon az ügyiratszámon nem lehet 3 különböző tartalom, legalább egy római számmal meg kell különböztetni az eltérő tartalmú ügyiratokat. Másrészt így értelmezhetetlen is az intézkedés, hiszen további instrukció nélkül az ember nem tudja, hogy ezek most kvázi felajánlott időpontok, amelyek közül választani lehet, vagy csupán egy zavaros fejű pojáca álmatlan éjszakájának a következményei.

A legjobb azonban az, ahogy a történtekhez a dr. Madarász István bíró hozzáállt: mintha az égvilágon semmi sem történt volna! Higgadt nyugalommal felolvasta a szerkesztőnknek küldött figyelmeztetést, miszerint ha nem jelenik meg és nem menti ki magát megfelelően, akkor azt a bíróság úgy tekinti, mintha elállt volna a tárgyalás tartására irányuló kérelmétől! Majd hozzátette: ő egyébként szerkesztőnk igazolási kérelmét aznapra vonatkozóan az előző napon megkapta és el is fogadta! Amikor erre szerkesztőnk megkérdezte, hogy akkor mégis miért követelte az előállítását még aznap reggel is a rendőröktől, Madarász bíró a lehető legtermészetesebb hangon közölte, hogy nincs semmi baj, szerkesztőnk nem mulasztott, minden rendben, nem is érti, hogy mit kifogásol szerkesztőnk a kirendelt védőjével együtt, hiszen ő egy szóval sem mondta, hogy szerkesztőnknek ki kell fizetnie az előállítás költségeit, azt majd kifizeti az állam.

Nevezzük nevén: mintha teljesen hülye lenne! Ekkor szerkesztőnk már azon kezdett gondolkozni, hogy ez az ember vajon milyen intézményből és hogyan kerülhetett át a bíróságra?! Amikor közölte vele, hogy ha nem vette volna észre, bilincsben hozták ide, már kifejezetten idegrángások jelentek meg a bíró úr arcán, majd cinikusan elmosolyodott: "És akkor mi van, elfogultnak tart?" Erre szerkesztőnk közölte vele, hogy ő bizony ebben az ügyben tovább már nem fog tárgyalni, mert még a mai napon megírja a személyiségi jogi keresetét vele, illetve a munkavállalójával szemben. Ezután Madarász bíró cinikusan vihogni kezdett, hogy szerkesztőnk mégis miféle személyiségi jogokról beszélek, ugyan milyen joga sérült neki egy kis bilincseléssel?! (Polgári bíró volt eredetileg, de úgy látszik, hogy arról a területről is annyi fogalma van, mint a büntetőjogról: azaz nulla.)

Amikor szerkesztőnk amúgy érdemben kifogásolta, hogy miért nem dobta vissza a bíróság azonnal Kodajné helyes kis pofijába a vádiratot, hiszen a nyomozásban nem közölték a tényleges gyanúsítást sem, és iratismertetés sem volt, Madarász bíró azzal védekezett, hogy ez sajnos az elődje "sara": dr. Orbán Ferenc kötelessége lett volna visszadobni a vádiratot, mivel azonban ezt elmulasztotta, és erre 30 napos jogvesztő határideje van csupán a bíróságnak, így ezt most már ő nem teheti meg.

Azaz írd és mondd: nem számít, hogy tökéletesen törvénysértő volt a nyomozás, ha a bíróság elfelejti ezt észrevenni 30 napon belül, akkor hát istenem, felejtsük el!

A tárgyalás végén még valami történt, ami figyelemre méltó dr. Madarász István személyiségének megvilágítása tekintetében: szerkesztőnk panaszolta, hogy miért vették el tőle a kapunál mindenét, hiszen ez is megalázó bánásmódnak minősül, ilyesmit veszélyes bűnözőkkel szoktak csinálni. A pojáca kényszeredetten vigyorogva közölte, hogy hát ő azt nem tudhatja, nem is érti, ő nem tehet róla. A dolog pikantériája, hogy a portán egyértelműen a bíró utasítására hivatkoztak, majd amikor kifelé menet szerkesztőnk újra megkérdezte, a biztonsági személyzet megerősítette: a bíró adta nekik az utasítást. Amikor szerkesztőnk közölte, hogy a bíró ezt tagadta, gúnyosan elmosolyodott a biztonságis: "Ugye nem hiszi, hogy ezt mi találtuk ki csak úgy passzióból?" Valóban nem hisszük. Valami egészen mást hiszünk: azt, hogy ez a szánalmas pojáca fél, és nem meri vállalni a saját tetteit sem. (Nevezzük nevén: be volt tojva: tudta, hogy gazemberséget művelt, és félt a saját disznósága következményeitől.)

Szerkesztőnk természetesen még aznap megírta, és másnap be is adta az 1.000.000Ft-os kártérítési keresetet a személyiségi jogai durva megsértése okán a bíró által elkövetett gazemberség miatt felelni köteles Tatabányai Törvényszékkel szemben, amihez most az idős, akarata ellenére kórházba hurcolt édesanyja is társul 500.000Ft-os sérelemdíj igényével.

Egyúttal szerkesztőnk természetesen azonnal feljelentett dr. Madarász Istvánt a Központi Nyomozó Főügyészségen súlyos hivatali visszaélés bűntette miatt. (A feljelentését majdan elbíráló ügyészségi nyomozói határozatot nyilvánosságra fogjuk hozni, amint megszületik. Ha elmarasztaló, akkor azért, ha meg eltussoló, akkor azért, hogy lássuk: kiknek köszönhetően tehet meg ebben az országban egy bizonyos kör következmények nélkül bárkivel bármit.)

Szerkesztőnk ezt meghaladóan megkereste a Tatabányai Járásbíróság elnökét is, és figyelemmel a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 16. §-ában rögzített munkavégzést kizáró kógens rendelkezésre, hivatalos tájékoztatást kért tőle arra nézve, hogy az elmúlt évben, illetve az azt megelőző 4 évben dr. Orbán Ferenc és dr. Madarász István bírók részt vettek-e az 1993. évi XCIII. törvény, a 33/1998. (VI.24.) NM rendelet 6. § (1) bekezdése, és a 57/2009. (X.30.) IREM-ÖM-PTNM együttes rendelet alapján a munkavégzés feltételeként megszabott szűrővizsgálaton - beleértve a mentálhigiéniás szűrést is! -, illetve ha igen, akkor a vizsgálaton bírói munkakör betöltésére mentális szempontból alkalmasnak találták-e őket. (Amennyiben a rendelkezésben felsoroltak - köztük a bírók is - nem vesznek részt ezen a szűrésen, nem lehet őket a munkakörükben foglalkoztatni. Éppúgy, mint mondjuk azt a tanárt, akinek nincs érvényes tüdőszűrő papírja.)

Figyelemmel arra, hogy hazánkban - a következmények nélküli országban - őszintén szólva alig van olyan, aki ténylegesen megjelent volna rendszeresen ezen a kötelező szűrésen, az ilyen tájékoztatási kérelmet rendre azzal próbálják elutasítani, hogy személyes adatról van szó, amit nem adhatnak ki.

Ez hazugság! A 2011. évi CXII. törvény 26. § (2) bekezdése szerint:

"Közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata, valamint azok a személyes adatai, amelyek megismerhetőségét törvény előírja."

(A közfeladat ellátásával nyilvánvalóan összefüggésben áll az az információ, hogy a közfeladatot ellátó személy részt vett-e a munkakörének ellátásához elengedhetetlenül szükséges szűrő vizsgálatokon.)

A ilyen kérelmet egyébként a 2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján kell előterjeszteni, és ha megtagadják a tájékoztatást, be kell perelni őket közérdekű adat kiadása iránt, egyúttal fel kell őket jelenteni közérdekű adat visszatartása miatt a Btk. 177/B. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző bűncselekmény elkövetése miatt.

Másrészt szerkesztőnk a Központi Nyomozó Főügyészségnek írt feljelentésében természetesen indítványozta igazságügyi elmeorvos-szakértő kirendelést dr. Madarász István büntethetőségének vizsgálatára, mivel ha orvosi értelemben nem is feltétlenül, hétköznapi értelemben nyilvánvalóan nem lehet normálisnak tekinteni az olyan bírót, aki kijelenti hideg nyugalommal, hogy ő úgy gondolta: állampénzen leutaztat valakit egy tárgyalásra - a forma kedvéért bilincsben! -, akinek eleve nem is kötelező megjelennie az adott tárgyaláson, ráadásul pedig ki is mentette magát törvényesen. Az pedig végképp legalábbis súlyos személyiségzavarra utal, hogy egy bíró nem érti - vagy nem akarja érteni! -, hogy mégis mi lenne személyiségi jogokat sértő abban, hogy valakit 6 órán át fogva tartanak, illetve bilincsbe verve, rabszíjon szállítanak. (Ha pedig netán kiderülne a szakértői vizsgálat során: dr. Madarász István orvosi értelemben sem tiszta, az számára nem sértés lenne, hanem mentség.)

..........................................................

Szerkesztőnk Tatabányáról hazafelé jövet egy ottani fiatalemberrel beszélgetésbe keveredett, elmesélte neki a történteket. A fiatalember pedig konkrét nevek említése nélkül azt mondta neki:

"Ezek a patkányok azért mernek itt megtenni mindent, mert a megyén belül az egész gépezet korrupt, itt bármelyik patkány bármit tesz, egy másik kimenti. Aztán legközelebb cserélnek. A baj ott van, hogy innen szinte lehetetlen kivinni a megyén kívülre egy ügyet, pedig amikor sikerül, azonnal lebuknak."

Ezt szerkesztőségünk is meg tudja erősíteni: Csizmadia Gábor megyei rendőrfőkapitány például a megyén belül érinthetetlen kiskirály. Ő a minta. A szépség, az erő, és az ész egyben. Aztán amikor egy speciális hatásköri okból nem a helyi ügyészség - Kodajné - vizsgálta ki a határozatait, egyből kiderült, hogy ha szépnek talán szép is, ha erősnek talán erős is, ami az eszét illeti, garantáltan nem az első sorban állt, amikor odafent az észt osztották: a X. és XVII. Kerületi Ügyészség zokszó nélkül kimondta jogerős határozatban: Csizmadia Gábor - Komárom-Esztergom megye főkapitánya! - nem csupán megalapozatlan dolgokat, de kifejezetten butaságokat: fogalmilag is értelmezhetetlen ostobaságokat hordott össze egy általa aláírt hivatalos közokiratban. (Márpedig aki értelmezhetetlen zagyvaságokat hord össze egy hivatalos határozatban, az nyilvánvalóan nem lehet sem alkalmas, sem méltó egyetlen egy megyében sem a megye első számú rendőri posztjára!)

A tatabányai fiatalembernek pedig csak azt tudjuk üzenni: mi innen Budapestről nem tudjuk megváltani az ő világukat ott Tatabányán. Ha azt várják, hogy majd a Kormány Budapestről lemegy oda és rendet tesz, akkor életük végéig várhatnak. Akkor még az unokáik is ebben a fertőben fognak nevelkedni. (Vagy elmennek Tatabányáról minél messzebbre.)

Azaz segítsenek magukon, vegyék a kezükbe a város dolgait. Éljenek a polgári ellenállás, a civil összefogás lehetőségével - persze mindig csak a törvény adta keretek között! -, és következetesen harcoljanak az igazukért bármelyik helyi kiskirállyal szemben. Ahogy Churchill üzente a fiataloknak az utolsó igen rövid, egymondatos "beszédében": SOHA NE ADD FEL!

Éljenek a nyilvánosság, és az igazság erejével, mert ezek egyvalamitől félnek, mint a tűztől: az igazság kiderülésétől, a disznóságaik nyilvánosságra jutásától. Következetesen hozzanak nyilvánosságra minden ottani gazemberséget, nevükön nevezve a gazemberségek elkövetőit. Követeljék - akár nyilvános tömegmegmozdulásokon is! - mindenek előtt a rendőrség, az ügyészség, és a bíróság megtisztítását.

És minden olyan esetben, amikor személyes tapasztalatuk alapján azt vélelmezik, hogy az ügyükben eljáró rendőr, ügyész, vagy bíró esetleg mentálisan sérült, nem tiszta, azonnal kérjék ki az illető mentálhigiéniás szűrésének eredményét, illetve győződjenek meg arról, hogy részt vesz-e az illető évente a kötelező szűrésen. Ha az információt megtagadják a kérelmezőktől, pereljék be azt a munkáltatót, amelyik megtagadta az információ kiadását, és akár tegyenek büntető feljelentést is személy szerint az ellen, aki nem hajlandó kiadni ezeket a jogalkotó által közérdekből nyilvánosnak minősített információkat.

Ugyanakkor az összefüggések okán szerkesztőségünk várja azok jelentkezését, akik ugyancsak a Hufnágel-Schorf-Kodaj-Kodajné-Orbán-Madarász féle csapat törvénysértéseinek áldozataivá váltak. Amennyiben az ügyük részleteit szeretnék nyilvánosságra hozni, az oldalunkon erre lehetőséget biztosítunk. (Természetesen kizárólag hiteles okiratokkal alátámasztott információk tovább adását vállaljuk, mivel minden az oldalunkon megjelent tartalomért bennünket terhel a felelősség.)