AZ ÜGYÉSZSÉG
MÉLYREPÜLÉSE: DR. ŐSZI EMESE ÉS A IX. KERÜLETI KUPLERÁJ
Mint ismeretes, szerkesztőnkkel szemben 2009 július 7-e óta
folytatja már a vízgereblyézést hazánk lelkiismeretes rendőrsége.
Szerkesztőnk - sokakkal együtt -
tetemes mennyiségű video felvételt készített a rendőrbűnözők rémtetteiről a
Gergényi-Tóth érában.
2009 elején a felső rendőri vezetés
utasításba adta, hogy minden bizonyítékot fel kell kutatni, meg kell szerezni,
vagy meg kell semmisíteni, ami a Gyurcsány-Bajnai időszak rendőri terrorcselekményeivel
áll kapcsolatban. (Tudták, hogy jön a
kormányváltás, hogy felállnak majd a vizsgáló bizottságok, azaz célszerű minden
nyomot megsemmisíteni még idejében.)
E célból vagy nyakra-főre koholták a
különféle alaptalan eljárásokat a kiszemelt célszemélyekkel szemben, hogy az
eljárás ürügyén lefoglalhassák a célszemély adathordozóit, amelyeken a
rendőrterror bizonyítékait sejtették, vagy valóban megtörtént bűncselekményeket
minősítettek át - például tyúklopást
számítógépes bűncselekménnyé -, hogy megteremtsék az ürügyet a
számítástechnikai adathordozók lefoglalására.
Szakértőnk adathordozóinak
megszerzése a csepeli kapitányság feladata volt. 2009. október 1-én jelentek
meg. A házkutatás és lefoglalás alapjaként egy egykori csepeli prostituált, és
egyben rendőrspicli vélhetően általuk megrendelt feljelentésére hivatkoztak,
miszerint szerkesztőnk az IWIW portálon az illető hölgynek adatlapot
létesített, ami szerintük az illető hölgy létező számítógépes adatai
megváltoztatásának, törlésének, illetve hozzáférhetetlenné tételének minősül. (Hogy egy új adatbázis létrehozásának mi
köze lehet egy létező adatbázis megváltoztatásához, törléséhez, vagy
elérhetetlenné tételéhez, azt talán dr. Pacsi Judit nyomozónőtől, vagy a
csepelieknél az évente kötelező mentálhigiéniás vizsgálatot végző
pszichiátertől kellene megkérdezni.) A csepelieket persze nem csupán az
egyenes logika nem érdekelte - igaz,
ilyennel amúgy eleve nem is rendelkeznek: sötétek, mint a feketeszén -, de
persze az illetékesség sem: az IWIW ugyanis nem csepeli székhelyű, így a
csepeliek eleve illetékesség nélkül jártak el. (Ezt később három harcos amazon
ügyésznő: dr. Füzesi Mónika, dr. Ladnyik Edina, és dr. Őszi Emese tussolták el
együttes erővel, egységben az erő jeligére. Az első egyszerűen letagadta, a
második kifejezetten hazudott a nyomozás elrendelésének jogcímére nézve - ráadásul általa készített hivatalos közokiratban!
-, a harmadik pedig az elődeire mutogatva nem volt hajlandó érdemben
foglalkozni az illetékesség hiányával, mosta kezeit, mint egykoron Pilátus.)
A részletekkel nem kívánunk most
foglalkozni, ezen cikkünk csupán dr. Őszi Emese egy újabb - ügyésztől elképesztő - produkciója révén
kíván ismét - immáron sokadszorra -
rámutatni arra a szomorú tényre, hogy milyen mélyre süllyedt dr. Polt Péter
második regnálása alatt a hazai ügyészség szakmai és erkölcsi színvonala. (Cikkünk címében arra utal, hogy maga a dr.
Őszi Emese vezetése alatt álló IX. Kerületi Ügyészség már kinézetre is egy
kupleráj: a MÉH telepen nincs olyan össze-vissza dobált szemétdomb, mint ennek
a hivatalos intézményre egyáltalán nem emlékeztető lomtárban, ahol szanaszét,
nem egyszer ellenőrizetlenül hevernek a különösen védett bűnügyi személyes
adatok millióit tartalmazó iratkötegek. Szerkesztőnk megdöbbenésében több
fényképet is készített, amelyeken jól látható, hogy a nem egyszer nyitva
felejtett bejárati kapu mögötti lépcsőfeljáró két oldalán ellenőrizetlenül
hevernek hivatalos iratkötegek, ha valakinek kedve szottyanna egyet felkapni és
eltávozni vele, garantáltan nem venné észre senki, legfeljebb amikor netán
legközelebb szükségük lenne éppen arra az anyagra. Szerkesztőnk csupán egy
mondattal szerette volna kiegészíteni az egyik beadványát, mikor is leültették
egy a lépcsőfeljáróban felállított kis asztalka mellé, ahol éppen volt kb. két
négyzetdeciméter üres hely, majd ott hagyták egyedül a hivatalos iratkötegek
között. Abba nézett volna bele, amibe csak akart volna, illetve akár zsebre is
tehetett volna bármit a "gondosan felügyelt" hivatalos iratkötegekből.)
A nyilvánvalóan alaptalan gyanúsítást
2010. június 21-én közölték.
A nyomozás határideje
Be.176.
§ (2) Ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a
meghosszabbítás legfeljebb a gyanúsítottnak a 179. § (1) bekezdése szerinti
kihallgatásától számított két évig
terjedhet.
Ez alól kivételt képez a nyomozás
esetleges felfüggesztésének esete, itt azonban ilyesmiről nem volt szó. Az
ügyészség gyorsan ki is számolta: a 2 év - 2010.
június 21-hez képest - 2013. február 25-én telik le!
Ezt a matematikai bravúrt azzal
magyarázták, hogy ez a 2 év a rendőrségnek adott effektív "játékidő" - mint a vízilabdában! -, amíg tehát az
egyes törvénysértő rendőri döntések hatályon kívül helyezése céljából az
ügyészségen voltak az iratok, "az órát le kellett állítani". (Ez persze kapitális hülyeség: a jogalkotó a
terhelt jogbiztonsága érdekében hozta meg a 2 éves idő korlátot, mivel a
bizonyítékok az idővel elenyésznek, az emberi emlékezet halványul, azaz nő a
bizonytalansági tényező. Ez pedig nyilvánvalóan független attól, hogy éppen hol
porosodnak az iratok: a rendőrségen, vagy az ügyészségen. Tegyük azonban hozzá:
az ügyészségnek maximálisan 90 napja van a döntésre, ha egy vádemelési
javaslatot kap. Ehhez képest a mi esetünkben kereken 223 nap után dobta vissza
a tatabányai gazembereknek a nyilvánvalóan megalapozatlan vádemelési
javaslatát, majd a saját 133 napos törvénysértő késedelmének joghatását nyugodt
szívvel szerkesztőnkre terhelte: meghosszabbította ezzel is a 2 éves nyomozási
korlátot, növelve ezzel szerkesztőnk jogbiztonságának sérelmét.)
De menjünk tovább: a tatabányaiak
természetesen 4 hónap alatt nem tudták bepótolni mindazt, amit korábban
elszabotáltak, így a dr. Őszi Emese által 2012. október 11-én előírt nyomozati
cselekmények tetemes részét egyáltalán nem hajtották végre: nem került sor az
előírt szembesítésekre, szerkesztőnk nem kevesebb, mint 6 órásra tervezett
folytatólagos kihallgatására, egy fontos tanú meghallgatására, stb. .
A tatabányai gazember társulatot ez
nem zavarta, ahogy az sem zavarta őket, hogy maga az ügyben másodjára kijelölt
nyomozónő - Víghné Daubek Zita -
bizonyíthatóan becsülettel közölte az egyik tanúval annak kihallgatása során
2013. február 21-én: tisztában van vele,
hogy szerkesztőnk semmiféle zaklatást nem követett el, hiszen csak a gyermekét
akarta látni, amihez joga, illetve jogerős bírósági végzése is volt. Ennek
ellenére ismereteink szerint arra kényszerült felettesei utasítására, hogy
legjobb meggyőződése ellenére mégis vádemelési javaslatot tegyen zaklatás
miatt. (Innen üzenjük annak, aki a
nyomozónőt erre kényszerítette, vagy esetleg helyette intézkedett: az, aki
szerint egy apa bűncselekményt - zaklatást - követ el azzal, hogy jogerős
végzéssel a kezében látni szeretné a fél éves kislányát - és ugye a gyerek
életkora folytán az anya személye nem megkerülhető ezen joga gyakorlásához -,
ennek okán pedig rendszeresen hívogatja a gyerek anyját, az vagy elmebeteg,
vagy egy közönséges, piszkos gazember. Üzenjük ezt annak ellenére, hogy dr.
Bencsik Attila - a "csókos" -
természetesen ennek kapcsán a tényállás érdemi vizsgálata nélkül - mint általában
- kijelentette, miszerint a nyomozónő felettesének kötelessége a szakmai
revízió. Ezt egy olyan felettesről állította, aki korábban már bizonyított a
szakmai revízió terén: egy gyanúsítás közlése után felfüggesztett egy nyomozást
azzal, hogy az elkövető kiléte ismeretlen. Ekkora baromságot még vezető
beosztású rendőrtiszt nem produkált az országban ember emlékezet óta. De az sem
volt semmi, amikor egy másik tatabányai szakmai revízió értelmében egyenesen
közölték szerkesztőnkkel: teljesen mindegy, hogy mit mond, a védekezésére nem
kíváncsiak, a gyanúsítás közlésével le is zárták a nyomozást. Ilyen
patkányságot még Rákosi idejében a Péter Gábor féle ÁVH sem csinált: ha másért
nem , hát már csak azért is érdekelte őket a terhelt vallomása, hogy annak
alapján hátha további ártatlan magyarokra is lecsaphatnak. Ennek sok
gazemberségnek és "szakmai revíziónak" lett az eredménye az, hogy dr. Őszi
Emese már nem engedte egyedül ténykedni a tatabányaiakat: felrendelte őket a
IX. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol kizárólag ügyész jelenlétében, annak felügyelete
mellett foganatosíthatták csak a fontosabb nyomozati cselekményeket.)
dr. Őszi Emeséhez - a nyomozást felügyelő ügyészség megbízott
vezetőjéhez - szerkesztőnknek igazán szép emlékei fűződnek:
Mintegy 20 évvel ezelőtt
szerkesztőnket beidézték a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra. Ott közölték
vele, hogy most azonnal ki kell menniük vele együtt a lakására, és le kell
foglalniuk szerkesztőnk állítólag engedélyköteles fegyverét, mert feljelentés
érkezett vele szemben lőfegyverrel való visszaélés miatt.
Az eljáró nyomozó ezt követően
sajátos ötlettel állt elő: közölte, hogy ő bizony nem akar foglalkozni ezzel az
üggyel, azaz szerkesztőnk menjen szépen haza - a hátsó kijáraton, az
igazolványát persze ott hagyva, hogy ne derüljön ki a dolog - gyorsan tüntesse
el a pisztolyt, hogy mire kiérnek a nyomozók, ne találjanak semmit.
Szerkesztőnk hazafelé elgondolkozott,
és úgy döntött: átadja a pisztolyt.
Foglalkozzanak csak az üggyel, állapítsák meg, hogy a feljelentés hamis
volt, és kapják el a hamisan vádaskodó szarházit.
A nyomozó igencsak meglepődött,
amikor szerkesztőnk a hivatalos kérésre szépen, engedelmesen átadta a
fegyverét, de nem tehetett semmit. Közölte, hogy a fegyvert megvizsgáltatják,
és a vizsgálat eredményétől függően vagy meggyanúsítják, vagy visszaadják a
pisztolyt.
Úgy 1 hónappal később behívták ismét
szerkesztőnket, közölték, hogy a szakértői vizsgálat alapján megszüntetik a
lefoglalást, és visszaadták szerkesztőnk fegyverét.
Szerkesztőnk pedig feljelentést tett
ismeretlen elkövetővel szemben lőfegyverrel visszaélésre vonatkozó hamis vád
miatt a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatalban, ami akkor még a Markó utca
27-ben működött a 3. emeleten dr. Monszpart Gyula vezetésével. dr. Őszi Emese
akkortájt volt kezdő ennél a hivatalnál, ő kapta meg az ügyet.
Azzal kezdte, hogy kérte
szerkesztőnket: vigye be neki a fegyvert, mert meg kell vizsgáltatni
szakértővel.
Szerkesztőnk értetlenül állt a
helyzet előtt: megint? Még egyszer? Minek?
dr. Őszi Emese elmondta neki: az a
nagy helyzet, hogy bizony a rendőrök az égvilágon semmit nem csináltak a
pisztollyal. Betették a fiókba, hagyták porosodni 1 hónapig, aztán visszaadták,
de eszük ágában nem volt megvizsgáltatni.
Itt jegyezzük meg: már akkor is létezett feljelentési
(szignalizációs) kötelezettség, dr. Őszi Emesének pedig ezek szerint
észlelnie kellett, hogy a rendőrök egyrészt hazudtak, másrészt megszegték a
hivatali kötelezettségüket. Ennek ellenére dr. Őszi Emese nem szignalizált, nem
jelezte a rendőri visszaélést, illetve kötelesség szegést.
Az igazi azonban csak ezután
következett:
Miután szerkesztőnknek volt egy olyan
gyanúja, hogy nem lesz itt eztán sem semmi színjátékon kívül, a fegyvert előbb
szétszedte, kivette belőle a lelkét, majd a burkolata közé tett egy apró fekete
cérnaszálat, és így szerelte újra össze, és agy adta át dr. Őszi Emesének.
Alig 1 hónappal később dr. Őszi Emese
is visszaadta a fegyvert, és szerkesztőnk elé tett egy talán 5-6 oldalas
jegyzőkönyvet, amelyben a kirendelt fegyverszakértő részletesen elemezte a
fegyver erejét a lövésnyomok mélysége alapján, és végeredményben
megállapította, hogy annak tényleges torkolati energiája mintegy 6,5 joule,
azaz a fegyver tartása nem ütközik jogszabályba.
Szerkesztőnk ekkor megmutatta dr.
Őszi Emesének a kis cérnaszálat, majd szétkapta gyorsan a fegyvert, és
megmutatta azt is, hogy hiányzik a belseje. Az egyébként jó eszű, okos - ráadásul csinos - Emese azonnal
megértette, hogy miről van szó, hogy a fegyverrel nem lehetett lőni, a
cérnaszál pedig nyilván nem maradt volna a helyén, ha a fegyvert szétszerelte
volna vizsgálat céljából a szakértő.
Diplomatikusan csak annyit fűzött
ehhez: "Kalmár úr, én ezzel talán inkább
nem foglalkoznék, gondolom, magának is jó ez a vélemény így, ahogy van, hiszen
visszakapja a fegyvert."
És "inkább nem foglalkozott vele", ahogy a korábbi rendőri
kötelességszegéssel sem. (Édes Istenem: nem tartotta feladatának.)
Azóta eltelt 20 év, de Emese nem
sokat változott: ma is okos, és még ma is vonzó külsejű. És ma sem tart feladatának
bizonyos dolgok ellenőrzését, kiderítését, illetve bizonyos rendőri
kötelességszegések miatt a felelősségre vonás kezdeményezését:
Kétségtelen, hogy a 2012 februárjában
történt egészen aljas tatabányai gazemberséggel szemben határozottan fellépett
annak ellenére, hogy a disznóságban -
legalábbis a tatabányaiak védekezése szerint - ez elődje is nyakig benne
volt: Perje Tiborné nyomozónő szerint a X. és XVII. Kerületi Ügyészség egyik
vezető beosztású ügyésze adott a tatabányaiaknak utasítást az egészen durva
törvénysértésekre. Emese kétségtelenül megtanította a tatabányaiakat az általuk
eddig ismeretlen fogalomra: a munkára.
A végén azonban úgy látszik, neki is
le kellett feküdnie bizonyos felsőbb érdekeknek:
Amennyiben ugyanis a nyomozást nem
sikerül szabályosan befejezni a 2 éves határidőn belül, akkor mérlegelés nélkül
meg kell szüntetni. Ez pedig hihetetlen nagy blamázs lett volna azok után, hogy
a sok jogsértés miatt még be sem fejeződött a nyomozás, de már elmarasztalta és
kártérítés megfizetésére kötelezte a rendőrséget, és a nyomozást felügyelő
ügyészséget is a bíróság szerkesztőnkkel szemben. (Aminek összegét pár nappal ezelőtt még meg is emelte a Fővárosi
Ítélőtábla másodfokon!)
Azt még csak valahogy el lehetett
volna simítani, hogy az ügyészi utasítások egy jó részét nem tudta teljesíteni
a rendőrség. Arra még csak ki lehetett volna találni - mégha ténylegesen nevetséges is lett volna ez az érv -, hogy idő
közben okafogyottá váltak. Van viszont valami, ami a kötelező alakiság része:
ez pedig az, hogy a nyomozás befejező akkordja az iratismertetés, amin a terhet
nem köteles részt venni, viszont hivatalosan fel kell ajánlani neki a
részvételt, és tájékoztatni kell arról, hogy milyen jogai vannak az
iratismertetésen: hogy megtekintheti az iratokat, és azok alapján
észrevételeket, cáfolatokat tehet, illetve szükség esetén a nyomozás
kiegészítését indítványozhatja.
Azaz hivatalosan, szabályosan
értesíteni kell a terheltet és a védőjét is az iratismertetésről. Az értesítés akkor szabályos, ha azt a
terhelt átvette, vagy ha az átvételét megtagadta. Az iratismertetés pedig akkor
tekinthető megtörténtnek, ha annak időpontjában a rendőrség kezében van az
értesítés átvételét bizonyító tértivevény. Ha nincs, akkor be kell várni a
visszaérkezését, és utólag lehet megtartottnak minősíteni az iratismertetést,
ha a tértivevény tanúsága szerint az értesítést a terhelt legalább egy nappal a
határnap előtt átvette. Ha azt lehet megállapítani utóbb, hogy a terhelt késve
kapta meg az értesítést - vagy egyáltalán
nem kapta meg! -, akkor az iratismertetést meg nem tartottnak kell
tekinteni, és utóbb meg kell ismételni szabályosan.
Már persze, ha ez még
lehetséges.
Szerkesztőnk esetében azonban ez már
nem lett volna lehetséges: a rendőrség ugyanis a nyomozás utolsó lehetséges
napjára: 2013. február 25-re tűzte ki az iratismertetést, erről azonban
elmulasztotta írásban hivatalosan - ajánlott
tértivevényes levélben - értesíteni szerkesztőnket. Miután viszont így a nyomozást
befejezetlennek kellett volna tekinteni - hiszen
a befejezést jelentő iratismertetést a 2 éves legvégső határidő letelte miatt
nem lehetett már megismételni szabályosan -, ezzel törvényes keretek között
el is dőlt volna az eljárás sorsa: a
határidőn belül be nem fejezett nyomozást mérlegelés nélkül köteles lett volna
megszüntetni az ügyészség.
dr. Őszi Emese azonban ezt már nem
merte felvállalni, jóllehet pontosan tudta, hogy ez az egyetlen törvényes
eljárási lehetőség az adott helyzetben. Mint alább látni fogjuk, bohócot
csinálva önmagából, olyan nevetséges érvelésbe kezdett, amit önmaga jó hírére
valamit is adó ügyész még kezdő korában sem írt volna le papírra, nem hogy
megbízott kerületi vezetőként, több, mint 20 éves tapasztalattal a háta mögött:
A szánalmas szerecsenmosdatás lényege
tehát:
.
a rendőrség nem találta
szerkesztőnket, és nem tudták a postaládában sem hagyni az idézést, mert nem
volt megállapítható, hogy melyik postaláda lenne szerkesztőnké.
.
e-mailt küldtek a tatabányaiak
szerkesztőnknek,
.
sms-t is küldtek szerkesztőnknek.
Akkor talán nézzük sorjában:
.
Szóval
nem állapítható meg, hogy melyik postaláda tartozik szerkesztőnkhöz?! A
fényképeket látva igazán hitelesnek tűnő állítás. (Igaz, a tatabányaiakról van szó, nem zárhatjuk tehát ki azt a
lehetőséget sem, hogy esetleg nem tudnak olvasni.)
.
E-mailt
- mint utóbb kiderült - valóban küldtek, csak éppen az indamail spam-szűrője
levélszemétnek érzékelte a rendőrségi e-mailt - tulajdonképpen igen intelligensnek kell mondanunk ezt a spam-szűrőt:
képes egyből nagy biztonsággal felismerni, és értékén kezelni a szemetet. -,
és spam könyvtárba helyezte, nem továbbította szerkesztőnk levelező kliensének.
. Mint azt a rendőrség is észlelte: szerkesztőnk mobilja nem volt üzemképes az adott időszakban, nem volt elérhető. Így csak tatabányai rendőraggyal lehetett elképzelni, hogy az a telefon, amelyet nem elérhető, majd az sms-üket meg fogadni fogja.
Ami azonban sokkal érdekesebb kérdés:
vajon hallott-e már dr. Őszi Emese a posta
nevű intézményről, és a tértivevényről? Lehetséges lenne-e, hogy 20
év tapasztalattal valóban ne tudná: a büntető eljárási törvény nem engedi meg
az elektronikus kézbesítést, büntető eljárásban semmit nem lehet elektronikus
úton kézbesíteni, aminek az átvételét igazolni kell tudni, mivel a jelenlegi
technika nem teszi lehetővé az elektronikus üzenetek kézbesítettségének hiteles
ellenőrzését. Mivel magyarázható, hogy eszük ágában nem volt szabályos postai értesítést küldeni tértivevénnyel annak ellenére, hogy már hetekkel korábban tudták, hogy ha lesz iratismertetés, az mikor lesz?! (Az egyik sértettel már jóval korábban közölté ugyanis az időpontot!)
A kézbesítés
Be.
70. § (1)
A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság hivatalos iratának az
érintett személy részére átadása (kézbesítés) történhet
d) a bíróság, az ügyész,
illetőleg a nyomozó hatóság kézbesítője útján,
e) nemzetközi jogsegély
keretében,
f) a közigazgatási
hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény és
végrehajtási rendeletében szabályozott biztonságos kézbesítési szolgáltatás
útján.
(2) A címzett az iratot
az azt küldőnél is átveheti.
(3) Ha a sértettnek
vagy az egyéb érdekeltnek kézbesítési megbízottja van, a részükre szóló iratot
- az idézés kivételével - a megbízottnak kell kézbesíteni.
(4) A kézbesítés
szabályszerű, ha a hivatalos iratot a címzett vagy helyette a külön jogszabály
szerint átvételre jogosult más személy átvette. A hivatalos iratot
szabályszerűen kézbesítettnek kell tekinteni, ha az irat átvételét, illetőleg a
kézbesítési bizonyítvány (tértivevény) aláírását megtagadják.
Vajon dr. Őszi Emese hol talál ebben a felsorolásban e-mailt, vagy
sms-t?! Vajon tudja igazolni, hogy szerkesztőnk
"átvette" az elektronikus üzeneteket az iratismertetést megelőzően? Vajon komolyan
gondolja-e, hogy netán lesz olyan bíróság hazánkban, amely ezt a svindlit
lenyeli?!
Az elutasító handabandázásban
egyetlen egy valóban megengedett, törvényes kézbesítési mód szerepel: a
rendőrség, mint "a hatóság kézbesítője". (Azt
viszont látjuk, hogy a szarházi rendőrbanda vastagon hazudott. Ki tudja, talán
a szomszédos Tokaji Borozóba mentek egyet poharazni, de hogy szerkesztőnknél
garantáltan nem jártak, az nyilvánvaló. Persze tudhatta ezt dr. Őszi Emese is
nagyon jól, hiszen tisztában volt azzal, hogy szerkesztőnk a nap 24 órájából
legalább 20 órát otthon tölt, idős édesanyja ugyanis állandó ápolásra szorul.
Azt pedig egészen biztosan tudta, hogy szerkesztőnk napjában 3-4 hivatalos
levelet kap átlagban. Ezek után ne legyünk annyira naivak, hogy elhiggyük neki:
komolyan gondolta, miszerint szerkesztőnket nem tudták megtalálni a rendőrség
kézbesítői. Egy frászt! Nem akarták megtalálni. Esetleg egyenesen azt az
utasítást kapták, hogy menjenek arra felé alibiből, aztán mondják azt, hogy nem
tudták átadni az értesítést, és azzal le is van rendezve a történet.)
Szerkesztőnk persze a szánalmas szerecsenmosdatást
követően ismételt panaszt tett, amelyhez mellékelte a fentebb látható
fényképeket annak igazolásául, hogy az elutasítás iratellenes, ami benne áll a
rendőrségi kézbesítés sikertelenségéről, az tényszerűen közönséges hazugság.
dr. Őszi Emese pedig hallgatott, és
hallgat máig is. Meglapul, mint eb produktuma a fűben. Nem mer válaszolni. (Igaz, mit is válaszolhatna? A rendőröket
nyilván felelősségre vonhatta volna, akkor azonban számolnia kellett volna
azzal, hogy azok énekelni kezdenek: eldalolják, hogy kitől kapták az utasítást
a hazudozásra.) Szerkesztőnk az ismételt panasz elbírálási határidejének
lejárta után jelezte Emese felé, hogy fogytán a türelme, ha legkésőbb 2013.
április 15-ig nem érkezik meg a tisztességes elbírálás, jön a pellengér. És
Emese továbbra is hallgatott. Elutasítani még egyszer nem merte a panaszt - hiszen ahhoz már minimum hamis tartalmú
közokiratot kellett volna gyártania (ahogy azt korábban az egyik elődje meg is
tette az illetékesség eltussolása végett) -, helyt meg szintén nem adhatott
neki, hiszen akkor egyben kénytelen lett volna megszüntetni az eljárást, azért
pedig nagyjából le is nyakazták volna azok a felsőbb cionista körök, akik
majdnem 4 év után ezt a blamázst nyilván nem engedhették meg maguknak. Maradt
tehát a lapítás. (Vagy a lemondás, mert
ugye gerinces ügyész lemond, ha netán felsőbb körök gazemberséget várnak tőle.
Sokan megtették már: elmentek azután mondjuk bírónak. Például az újpesti
bíróságon is ítélkezik egy olyan bíró, aki korábban ügyész volt, csak éppen
felfordult a gyomra az ügyészség poltpéteri "átszervezése" után: nem kívánta
felvállalni az átszervezést követően leginkább talán a cionista apartheid
rezsim módszereire és jogállamiság-felfogására emlékeztető ügyészségünk
kiszolgálását, inkább úgy döntött, hogy bíróként menti meg azokat, akiket az ügyészek
ártatlanul üldöznek, és próbálja elítélni azokat a hatósági bűnözőket, akiket
viszont az ügyészek igyekeznek tisztára mosni.)
Izgatottan várjuk tehát a folytatást.
Mi lesz fontosabb Emesének: a
becsület, vagy a felsőbb elvárásoknak mindenáron való megfelelés?!