AZ ÜGYÉSZSÉG MÉLYREPÜLÉSE: DR. ŐSZI EMESE ÉS A IX. KERÜLETI KUPLERÁJ

 

Mint ismeretes, szerkesztőnkkel szemben 2009 július 7-e óta folytatja már a vízgereblyézést hazánk lelkiismeretes rendőrsége.

Szerkesztőnk - sokakkal együtt - tetemes mennyiségű video felvételt készített a rendőrbűnözők rémtetteiről a Gergényi-Tóth érában.

2009 elején a felső rendőri vezetés utasításba adta, hogy minden bizonyítékot fel kell kutatni, meg kell szerezni, vagy meg kell semmisíteni, ami a Gyurcsány-Bajnai időszak rendőri terrorcselekményeivel áll kapcsolatban. (Tudták, hogy jön a kormányváltás, hogy felállnak majd a vizsgáló bizottságok, azaz célszerű minden nyomot megsemmisíteni még idejében.)

E célból vagy nyakra-főre koholták a különféle alaptalan eljárásokat a kiszemelt célszemélyekkel szemben, hogy az eljárás ürügyén lefoglalhassák a célszemély adathordozóit, amelyeken a rendőrterror bizonyítékait sejtették, vagy valóban megtörtént bűncselekményeket minősítettek át - például tyúklopást számítógépes bűncselekménnyé -, hogy megteremtsék az ürügyet a számítástechnikai adathordozók lefoglalására.

Szakértőnk adathordozóinak megszerzése a csepeli kapitányság feladata volt. 2009. október 1-én jelentek meg. A házkutatás és lefoglalás alapjaként egy egykori csepeli prostituált, és egyben rendőrspicli vélhetően általuk megrendelt feljelentésére hivatkoztak, miszerint szerkesztőnk az IWIW portálon az illető hölgynek adatlapot létesített, ami szerintük az illető hölgy létező számítógépes adatai megváltoztatásának, törlésének, illetve hozzáférhetetlenné tételének minősül. (Hogy egy új adatbázis létrehozásának mi köze lehet egy létező adatbázis megváltoztatásához, törléséhez, vagy elérhetetlenné tételéhez, azt talán dr. Pacsi Judit nyomozónőtől, vagy a csepelieknél az évente kötelező mentálhigiéniás vizsgálatot végző pszichiátertől kellene megkérdezni.) A csepelieket persze nem csupán az egyenes logika nem érdekelte - igaz, ilyennel amúgy eleve nem is rendelkeznek: sötétek, mint a feketeszén -, de persze az illetékesség sem: az IWIW ugyanis nem csepeli székhelyű, így a csepeliek eleve illetékesség nélkül jártak el. (Ezt később három harcos amazon ügyésznő: dr. Füzesi Mónika, dr. Ladnyik Edina, és dr. Őszi Emese tussolták el együttes erővel, egységben az erő jeligére. Az első egyszerűen letagadta, a második kifejezetten hazudott a nyomozás elrendelésének jogcímére nézve - ráadásul általa készített hivatalos közokiratban! -, a harmadik pedig az elődeire mutogatva nem volt hajlandó érdemben foglalkozni az illetékesség hiányával, mosta kezeit, mint egykoron Pilátus.)

A részletekkel nem kívánunk most foglalkozni, ezen cikkünk csupán dr. Őszi Emese egy újabb - ügyésztől elképesztő - produkciója révén kíván ismét - immáron sokadszorra - rámutatni arra a szomorú tényre, hogy milyen mélyre süllyedt dr. Polt Péter második regnálása alatt a hazai ügyészség szakmai és erkölcsi színvonala. (Cikkünk címében arra utal, hogy maga a dr. Őszi Emese vezetése alatt álló IX. Kerületi Ügyészség már kinézetre is egy kupleráj: a MÉH telepen nincs olyan össze-vissza dobált szemétdomb, mint ennek a hivatalos intézményre egyáltalán nem emlékeztető lomtárban, ahol szanaszét, nem egyszer ellenőrizetlenül hevernek a különösen védett bűnügyi személyes adatok millióit tartalmazó iratkötegek. Szerkesztőnk megdöbbenésében több fényképet is készített, amelyeken jól látható, hogy a nem egyszer nyitva felejtett bejárati kapu mögötti lépcsőfeljáró két oldalán ellenőrizetlenül hevernek hivatalos iratkötegek, ha valakinek kedve szottyanna egyet felkapni és eltávozni vele, garantáltan nem venné észre senki, legfeljebb amikor netán legközelebb szükségük lenne éppen arra az anyagra. Szerkesztőnk csupán egy mondattal szerette volna kiegészíteni az egyik beadványát, mikor is leültették egy a lépcsőfeljáróban felállított kis asztalka mellé, ahol éppen volt kb. két négyzetdeciméter üres hely, majd ott hagyták egyedül a hivatalos iratkötegek között. Abba nézett volna bele, amibe csak akart volna, illetve akár zsebre is tehetett volna bármit a "gondosan felügyelt" hivatalos iratkötegekből.)

A nyilvánvalóan alaptalan gyanúsítást 2010. június 21-én közölték.

A nyomozás határideje

Be.176. § (2) Ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a meghosszabbítás legfeljebb a gyanúsítottnak a 179. § (1) bekezdése szerinti kihallgatásától számított két évig terjedhet.

 

Ez alól kivételt képez a nyomozás esetleges felfüggesztésének esete, itt azonban ilyesmiről nem volt szó. Az ügyészség gyorsan ki is számolta: a 2 év - 2010. június 21-hez képest - 2013. február 25-én telik le!

Ezt a matematikai bravúrt azzal magyarázták, hogy ez a 2 év a rendőrségnek adott effektív "játékidő" - mint a vízilabdában! -, amíg tehát az egyes törvénysértő rendőri döntések hatályon kívül helyezése céljából az ügyészségen voltak az iratok, "az órát le kellett állítani". (Ez persze kapitális hülyeség: a jogalkotó a terhelt jogbiztonsága érdekében hozta meg a 2 éves idő korlátot, mivel a bizonyítékok az idővel elenyésznek, az emberi emlékezet halványul, azaz nő a bizonytalansági tényező. Ez pedig nyilvánvalóan független attól, hogy éppen hol porosodnak az iratok: a rendőrségen, vagy az ügyészségen. Tegyük azonban hozzá: az ügyészségnek maximálisan 90 napja van a döntésre, ha egy vádemelési javaslatot kap. Ehhez képest a mi esetünkben kereken 223 nap után dobta vissza a tatabányai gazembereknek a nyilvánvalóan megalapozatlan vádemelési javaslatát, majd a saját 133 napos törvénysértő késedelmének joghatását nyugodt szívvel szerkesztőnkre terhelte: meghosszabbította ezzel is a 2 éves nyomozási korlátot, növelve ezzel szerkesztőnk jogbiztonságának sérelmét.)

De menjünk tovább: a tatabányaiak természetesen 4 hónap alatt nem tudták bepótolni mindazt, amit korábban elszabotáltak, így a dr. Őszi Emese által 2012. október 11-én előírt nyomozati cselekmények tetemes részét egyáltalán nem hajtották végre: nem került sor az előírt szembesítésekre, szerkesztőnk nem kevesebb, mint 6 órásra tervezett folytatólagos kihallgatására, egy fontos tanú meghallgatására, stb. .

A tatabányai gazember társulatot ez nem zavarta, ahogy az sem zavarta őket, hogy maga az ügyben másodjára kijelölt nyomozónő - Víghné Daubek Zita - bizonyíthatóan becsülettel közölte az egyik tanúval annak kihallgatása során 2013. február 21-én: tisztában van vele, hogy szerkesztőnk semmiféle zaklatást nem követett el, hiszen csak a gyermekét akarta látni, amihez joga, illetve jogerős bírósági végzése is volt. Ennek ellenére ismereteink szerint arra kényszerült felettesei utasítására, hogy legjobb meggyőződése ellenére mégis vádemelési javaslatot tegyen zaklatás miatt. (Innen üzenjük annak, aki a nyomozónőt erre kényszerítette, vagy esetleg helyette intézkedett: az, aki szerint egy apa bűncselekményt - zaklatást - követ el azzal, hogy jogerős végzéssel a kezében látni szeretné a fél éves kislányát - és ugye a gyerek életkora folytán az anya személye nem megkerülhető ezen joga gyakorlásához -, ennek okán pedig rendszeresen hívogatja a gyerek anyját, az vagy elmebeteg, vagy egy közönséges, piszkos gazember. Üzenjük ezt annak ellenére, hogy dr. Bencsik Attila - a "csókos"  - természetesen ennek kapcsán a tényállás érdemi vizsgálata nélkül - mint általában - kijelentette, miszerint a nyomozónő felettesének kötelessége a szakmai revízió. Ezt egy olyan felettesről állította, aki korábban már bizonyított a szakmai revízió terén: egy gyanúsítás közlése után felfüggesztett egy nyomozást azzal, hogy az elkövető kiléte ismeretlen. Ekkora baromságot még vezető beosztású rendőrtiszt nem produkált az országban ember emlékezet óta. De az sem volt semmi, amikor egy másik tatabányai szakmai revízió értelmében egyenesen közölték szerkesztőnkkel: teljesen mindegy, hogy mit mond, a védekezésére nem kíváncsiak, a gyanúsítás közlésével le is zárták a nyomozást. Ilyen patkányságot még Rákosi idejében a Péter Gábor féle ÁVH sem csinált: ha másért nem , hát már csak azért is érdekelte őket a terhelt vallomása, hogy annak alapján hátha további ártatlan magyarokra is lecsaphatnak. Ennek sok gazemberségnek és "szakmai revíziónak" lett az eredménye az, hogy dr. Őszi Emese már nem engedte egyedül ténykedni a tatabányaiakat: felrendelte őket a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol kizárólag ügyész jelenlétében, annak felügyelete mellett foganatosíthatták csak a fontosabb nyomozati cselekményeket.)

dr. Őszi Emeséhez - a nyomozást felügyelő ügyészség megbízott vezetőjéhez - szerkesztőnknek igazán szép emlékei fűződnek:

Mintegy 20 évvel ezelőtt szerkesztőnket beidézték a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra. Ott közölték vele, hogy most azonnal ki kell menniük vele együtt a lakására, és le kell foglalniuk szerkesztőnk állítólag engedélyköteles fegyverét, mert feljelentés érkezett vele szemben lőfegyverrel való visszaélés miatt.

Az eljáró nyomozó ezt követően sajátos ötlettel állt elő: közölte, hogy ő bizony nem akar foglalkozni ezzel az üggyel, azaz szerkesztőnk menjen szépen haza - a hátsó kijáraton, az igazolványát persze ott hagyva, hogy ne derüljön ki a dolog - gyorsan tüntesse el a pisztolyt, hogy mire kiérnek a nyomozók, ne találjanak semmit.

Szerkesztőnk hazafelé elgondolkozott, és úgy döntött: átadja a pisztolyt.  Foglalkozzanak csak az üggyel, állapítsák meg, hogy a feljelentés hamis volt, és kapják el a hamisan vádaskodó szarházit.

A nyomozó igencsak meglepődött, amikor szerkesztőnk a hivatalos kérésre szépen, engedelmesen átadta a fegyverét, de nem tehetett semmit. Közölte, hogy a fegyvert megvizsgáltatják, és a vizsgálat eredményétől függően vagy meggyanúsítják, vagy visszaadják a pisztolyt.

Úgy 1 hónappal később behívták ismét szerkesztőnket, közölték, hogy a szakértői vizsgálat alapján megszüntetik a lefoglalást, és visszaadták szerkesztőnk fegyverét.

Szerkesztőnk pedig feljelentést tett ismeretlen elkövetővel szemben lőfegyverrel visszaélésre vonatkozó hamis vád miatt a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatalban, ami akkor még a Markó utca 27-ben működött a 3. emeleten dr. Monszpart Gyula vezetésével. dr. Őszi Emese akkortájt volt kezdő ennél a hivatalnál, ő kapta meg az ügyet.

Azzal kezdte, hogy kérte szerkesztőnket: vigye be neki a fegyvert, mert meg kell vizsgáltatni szakértővel.

Szerkesztőnk értetlenül állt a helyzet előtt: megint? Még egyszer? Minek?

dr. Őszi Emese elmondta neki: az a nagy helyzet, hogy bizony a rendőrök az égvilágon semmit nem csináltak a pisztollyal. Betették a fiókba, hagyták porosodni 1 hónapig, aztán visszaadták, de eszük ágában nem volt megvizsgáltatni.

Itt jegyezzük meg: már akkor is létezett feljelentési (szignalizációs) kötelezettség, dr. Őszi Emesének pedig ezek szerint észlelnie kellett, hogy a rendőrök egyrészt hazudtak, másrészt megszegték a hivatali kötelezettségüket. Ennek ellenére dr. Őszi Emese nem szignalizált, nem jelezte a rendőri visszaélést, illetve kötelesség szegést.

Az igazi azonban csak ezután következett:

Miután szerkesztőnknek volt egy olyan gyanúja, hogy nem lesz itt eztán sem semmi színjátékon kívül, a fegyvert előbb szétszedte, kivette belőle a lelkét, majd a burkolata közé tett egy apró fekete cérnaszálat, és így szerelte újra össze, és agy adta át dr. Őszi Emesének.

Alig 1 hónappal később dr. Őszi Emese is visszaadta a fegyvert, és szerkesztőnk elé tett egy talán 5-6 oldalas jegyzőkönyvet, amelyben a kirendelt fegyverszakértő részletesen elemezte a fegyver erejét a lövésnyomok mélysége alapján, és végeredményben megállapította, hogy annak tényleges torkolati energiája mintegy 6,5 joule, azaz a fegyver tartása nem ütközik jogszabályba.

Szerkesztőnk ekkor megmutatta dr. Őszi Emesének a kis cérnaszálat, majd szétkapta gyorsan a fegyvert, és megmutatta azt is, hogy hiányzik a belseje. Az egyébként jó eszű, okos - ráadásul csinos - Emese azonnal megértette, hogy miről van szó, hogy a fegyverrel nem lehetett lőni, a cérnaszál pedig nyilván nem maradt volna a helyén, ha a fegyvert szétszerelte volna vizsgálat céljából a szakértő.

Diplomatikusan csak annyit fűzött ehhez: "Kalmár úr, én ezzel talán inkább nem foglalkoznék, gondolom, magának is jó ez a vélemény így, ahogy van, hiszen visszakapja a fegyvert."

És "inkább nem foglalkozott vele", ahogy a korábbi rendőri kötelességszegéssel sem. (Édes Istenem: nem tartotta feladatának.)

Azóta eltelt 20 év, de Emese nem sokat változott: ma is okos, és még ma is vonzó külsejű. És ma sem tart feladatának  bizonyos dolgok ellenőrzését, kiderítését, illetve bizonyos rendőri kötelességszegések miatt a felelősségre vonás kezdeményezését:

Kétségtelen, hogy a 2012 februárjában történt egészen aljas tatabányai gazemberséggel szemben határozottan fellépett annak ellenére, hogy a disznóságban - legalábbis a tatabányaiak védekezése szerint - ez elődje is nyakig benne volt: Perje Tiborné nyomozónő szerint a X. és XVII. Kerületi Ügyészség egyik vezető beosztású ügyésze adott a tatabányaiaknak utasítást az egészen durva törvénysértésekre. Emese kétségtelenül megtanította a tatabányaiakat az általuk eddig ismeretlen fogalomra: a munkára.

A végén azonban úgy látszik, neki is le kellett feküdnie bizonyos felsőbb érdekeknek:

Amennyiben ugyanis a nyomozást nem sikerül szabályosan befejezni a 2 éves határidőn belül, akkor mérlegelés nélkül meg kell szüntetni. Ez pedig hihetetlen nagy blamázs lett volna azok után, hogy a sok jogsértés miatt még be sem fejeződött a nyomozás, de már elmarasztalta és kártérítés megfizetésére kötelezte a rendőrséget, és a nyomozást felügyelő ügyészséget is a bíróság szerkesztőnkkel szemben. (Aminek összegét pár nappal ezelőtt még meg is emelte a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon!)

Azt még csak valahogy el lehetett volna simítani, hogy az ügyészi utasítások egy jó részét nem tudta teljesíteni a rendőrség. Arra még csak ki lehetett volna találni - mégha ténylegesen nevetséges is lett volna ez az érv -, hogy idő közben okafogyottá váltak. Van viszont valami, ami a kötelező alakiság része: ez pedig az, hogy a nyomozás befejező akkordja az iratismertetés, amin a terhet nem köteles részt venni, viszont hivatalosan fel kell ajánlani neki a részvételt, és tájékoztatni kell arról, hogy milyen jogai vannak az iratismertetésen: hogy megtekintheti az iratokat, és azok alapján észrevételeket, cáfolatokat tehet, illetve szükség esetén a nyomozás kiegészítését indítványozhatja.

Azaz hivatalosan, szabályosan értesíteni kell a terheltet és a védőjét is az iratismertetésről. Az értesítés akkor szabályos, ha azt a terhelt átvette, vagy ha az átvételét megtagadta. Az iratismertetés pedig akkor tekinthető megtörténtnek, ha annak időpontjában a rendőrség kezében van az értesítés átvételét bizonyító tértivevény. Ha nincs, akkor be kell várni a visszaérkezését, és utólag lehet megtartottnak minősíteni az iratismertetést, ha a tértivevény tanúsága szerint az értesítést a terhelt legalább egy nappal a határnap előtt átvette. Ha azt lehet megállapítani utóbb, hogy a terhelt késve kapta meg az értesítést - vagy egyáltalán nem kapta meg! -, akkor az iratismertetést meg nem tartottnak kell tekinteni, és utóbb meg kell ismételni szabályosan.

Már persze, ha ez még lehetséges. 

Szerkesztőnk esetében azonban ez már nem lett volna lehetséges: a rendőrség ugyanis a nyomozás utolsó lehetséges napjára: 2013. február 25-re tűzte ki az iratismertetést, erről azonban elmulasztotta írásban hivatalosan - ajánlott tértivevényes levélben - értesíteni szerkesztőnket.  Miután viszont így a nyomozást befejezetlennek kellett volna tekinteni - hiszen a befejezést jelentő iratismertetést a 2 éves legvégső határidő letelte miatt nem lehetett már megismételni szabályosan -, ezzel törvényes keretek között el is dőlt volna az eljárás sorsa: a határidőn belül be nem fejezett nyomozást mérlegelés nélkül köteles lett volna megszüntetni az ügyészség.

dr. Őszi Emese azonban ezt már nem merte felvállalni, jóllehet pontosan tudta, hogy ez az egyetlen törvényes eljárási lehetőség az adott helyzetben. Mint alább látni fogjuk, bohócot csinálva önmagából, olyan nevetséges érvelésbe kezdett, amit önmaga jó hírére valamit is adó ügyész még kezdő korában sem írt volna le papírra, nem hogy megbízott kerületi vezetőként, több, mint 20 éves tapasztalattal a háta mögött:

A szánalmas szerecsenmosdatás lényege tehát:

.        a rendőrség nem találta szerkesztőnket, és nem tudták a postaládában sem hagyni az idézést, mert nem volt megállapítható, hogy melyik postaláda lenne szerkesztőnké.

.        e-mailt küldtek a tatabányaiak szerkesztőnknek,

.        sms-t is küldtek szerkesztőnknek.

Akkor talán nézzük sorjában:

.        Szóval nem állapítható meg, hogy melyik postaláda tartozik szerkesztőnkhöz?! A fényképeket látva igazán hitelesnek tűnő állítás. (Igaz, a tatabányaiakról van szó, nem zárhatjuk tehát ki azt a lehetőséget sem, hogy esetleg nem tudnak olvasni.)

.        E-mailt - mint utóbb kiderült - valóban küldtek, csak éppen az indamail spam-szűrője levélszemétnek érzékelte a rendőrségi e-mailt - tulajdonképpen igen intelligensnek kell mondanunk ezt a spam-szűrőt: képes egyből nagy biztonsággal felismerni, és értékén kezelni a szemetet. -, és spam könyvtárba helyezte, nem továbbította szerkesztőnk levelező kliensének.

.         Mint azt a rendőrség is észlelte: szerkesztőnk mobilja nem volt üzemképes az adott időszakban, nem volt elérhető. Így csak tatabányai rendőraggyal lehetett elképzelni, hogy az a telefon, amelyet nem elérhető, majd az sms-üket meg fogadni fogja.

 

Ami azonban sokkal érdekesebb kérdés: vajon hallott-e már dr. Őszi Emese a posta nevű intézményről, és a tértivevényről? Lehetséges lenne-e, hogy 20 év tapasztalattal valóban ne tudná: a büntető eljárási törvény nem engedi meg az elektronikus kézbesítést, büntető eljárásban semmit nem lehet elektronikus úton kézbesíteni, aminek az átvételét igazolni kell tudni, mivel a jelenlegi technika nem teszi lehetővé az elektronikus üzenetek kézbesítettségének hiteles ellenőrzését. Mivel magyarázható, hogy eszük ágában nem volt szabályos postai értesítést küldeni tértivevénnyel annak ellenére, hogy már hetekkel korábban tudták, hogy ha lesz iratismertetés, az mikor lesz?! (Az egyik sértettel már jóval korábban közölté ugyanis az időpontot!)

A kézbesítés

Be. 70. § (1) A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság hivatalos iratának az érintett személy részére átadása (kézbesítés) történhet

a) személyesen,

b) posta útján,

c) hirdetményi úton,

d) a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság kézbesítője útján,

e) nemzetközi jogsegély keretében,

f) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény és végrehajtási rendeletében szabályozott biztonságos kézbesítési szolgáltatás útján.

(2) A címzett az iratot az azt küldőnél is átveheti.

(3) Ha a sértettnek vagy az egyéb érdekeltnek kézbesítési megbízottja van, a részükre szóló iratot - az idézés kivételével - a megbízottnak kell kézbesíteni.

(4) A kézbesítés szabályszerű, ha a hivatalos iratot a címzett vagy helyette a külön jogszabály szerint átvételre jogosult más személy átvette. A hivatalos iratot szabályszerűen kézbesítettnek kell tekinteni, ha az irat átvételét, illetőleg a kézbesítési bizonyítvány (tértivevény) aláírását megtagadják.

 

Vajon dr. Őszi Emese hol talál ebben a felsorolásban e-mailt, vagy sms-t?! Vajon tudja igazolni, hogy szerkesztőnk "átvette" az elektronikus üzeneteket az iratismertetést megelőzően? Vajon komolyan gondolja-e, hogy netán lesz olyan bíróság hazánkban, amely ezt a svindlit lenyeli?!

Az elutasító handabandázásban egyetlen egy valóban megengedett, törvényes kézbesítési mód szerepel: a rendőrség, mint "a hatóság kézbesítője". (Azt viszont látjuk, hogy a szarházi rendőrbanda vastagon hazudott. Ki tudja, talán a szomszédos Tokaji Borozóba mentek egyet poharazni, de hogy szerkesztőnknél garantáltan nem jártak, az nyilvánvaló. Persze tudhatta ezt dr. Őszi Emese is nagyon jól, hiszen tisztában volt azzal, hogy szerkesztőnk a nap 24 órájából legalább 20 órát otthon tölt, idős édesanyja ugyanis állandó ápolásra szorul. Azt pedig egészen biztosan tudta, hogy szerkesztőnk napjában 3-4 hivatalos levelet kap átlagban. Ezek után ne legyünk annyira naivak, hogy elhiggyük neki: komolyan gondolta, miszerint szerkesztőnket nem tudták megtalálni a rendőrség kézbesítői. Egy frászt! Nem akarták megtalálni. Esetleg egyenesen azt az utasítást kapták, hogy menjenek arra felé alibiből, aztán mondják azt, hogy nem tudták átadni az értesítést, és azzal le is van rendezve a történet.)

Szerkesztőnk persze a szánalmas szerecsenmosdatást követően ismételt panaszt tett, amelyhez mellékelte a fentebb látható fényképeket annak igazolásául, hogy az elutasítás iratellenes, ami benne áll a rendőrségi kézbesítés sikertelenségéről, az tényszerűen közönséges hazugság.

dr. Őszi Emese pedig hallgatott, és hallgat máig is. Meglapul, mint eb produktuma a fűben. Nem mer válaszolni. (Igaz, mit is válaszolhatna? A rendőröket nyilván felelősségre vonhatta volna, akkor azonban számolnia kellett volna azzal, hogy azok énekelni kezdenek: eldalolják, hogy kitől kapták az utasítást a hazudozásra.) Szerkesztőnk az ismételt panasz elbírálási határidejének lejárta után jelezte Emese felé, hogy fogytán a türelme, ha legkésőbb 2013. április 15-ig nem érkezik meg a tisztességes elbírálás, jön a pellengér. És Emese továbbra is hallgatott. Elutasítani még egyszer nem merte a panaszt - hiszen ahhoz már minimum hamis tartalmú közokiratot kellett volna gyártania (ahogy azt korábban az egyik elődje meg is tette az illetékesség eltussolása végett) -, helyt meg szintén nem adhatott neki, hiszen akkor egyben kénytelen lett volna megszüntetni az eljárást, azért pedig nagyjából le is nyakazták volna azok a felsőbb cionista körök, akik majdnem 4 év után ezt a blamázst nyilván nem engedhették meg maguknak. Maradt tehát a lapítás. (Vagy a lemondás, mert ugye gerinces ügyész lemond, ha netán felsőbb körök gazemberséget várnak tőle. Sokan megtették már: elmentek azután mondjuk bírónak. Például az újpesti bíróságon is ítélkezik egy olyan bíró, aki korábban ügyész volt, csak éppen felfordult a gyomra az ügyészség poltpéteri "átszervezése" után: nem kívánta felvállalni az átszervezést követően leginkább talán a cionista apartheid rezsim módszereire és jogállamiság-felfogására emlékeztető ügyészségünk kiszolgálását, inkább úgy döntött, hogy bíróként menti meg azokat, akiket az ügyészek ártatlanul üldöznek, és próbálja elítélni azokat a hatósági bűnözőket, akiket viszont az ügyészek igyekeznek tisztára mosni.)

Izgatottan várjuk tehát a folytatást. Mi lesz fontosabb Emesének: a becsület, vagy a felsőbb elvárásoknak mindenáron való megfelelés?!