A KÚRIA KIMONDTA: TANÚKÉNT HAZUDNI NEM JOGELLENES MAGATARTÁS!

Mint az látogatóink előtt már közismert, dr. Regász Mária személyiségének van egy mondhatni többé- kevésbé állandó tulajdonsága: az, hogy történetesen nem mindig mond igazat. Előfordul, hogy kissé kiszínezi a valóságot, máskor viszont őszintén és nyíltan hazudik.

Az tehát, hogy történetesen Miskolcon is hazudott, önmagában nyilván senkit sem lep meg, az lenne meglepő, ha nem hazudott volna. Ebben az esetben azonban történetesen tanúként hallgatták ki, és ennek megfelelően külön figyelmeztették arra, hogy igazmondási kötelezettsége van, a hamis tanúzást a törvény szigorúan bünteti.

Máriát azonban ilyesmivel nem lehet megingatni: ha ő egyszer elhatározta, hogy valamit el szeretne érni - márpedig ahhoz bizony hazudnia kell! -, akkor mit neki holmi kis bírói figyelmeztetés!

Máriánk nem szerette volna, hogy szerkesztőnket netán még megidézzék tanúként Miskolcra, ezért még mielőtt eldőlt volna, hogy egyáltalán sor kerül-e valóságbizonyításra, ő elébe ment a dolognak: tanúként kijelentette, hogy szerkesztőnket jogerősen elítélték hamis tanúzásért, továbbá szerkesztőnkkel szemben büntetőeljárások tömkelege van folyamatban, őt ezért ne hallgassa meg a bíróság. (Mint utóbb kiderült: a bíróság eleve nem kívánt meghallgatni senkit, nem tartotta szükségesnek a valóságbizonyítást. Mária tehát feleslegesen mocskolódott, leszámítva persze a saját magának ez által szerzett gyönyört, kvázi lelki orgazmust.)

Miután szerkesztőnket természetesen nem ítélték el soha hamis tanúzásért, sőt még eljárás sem indult vele szemben ilyesmi miatt, akkoriban pedig egyetlen egy - azóta már megszűnt - büntető eljárás volt vele szemben folyamatban - amit azért "tömkelegnek" minősíteni józan állapotban talán mégsem lehet! -, szerkesztőnk hamis tanúzás miatt feljelentés tett Mariskával szemben.

A válasz elutasítás volt, mégpedig azzal az egyébként helytálló indokkal, hogy bár Mária természetesen hazudott, és ezt tanúként tette, viszont a hazugság irreleváns volt: nem volt alkalmas a per menetének, illetve eredményének befolyásolására, mivel a bíróság el sem rendelte a valóság vizsgálatát az adott perben, így szerkesztőnk megidézésére akkor sem került volna sor, ha Mariskánk netán nem hazudozik össze-vissza róla. (A hamis tanúzás törvényi tényállása valóban megában foglalja, hogy csak lényeges körülményre vonatkozó hazugság minősül hamis tanúzásnak.)

Szerkesztőnk erre - jobb híján - rágalmazás miatt tett feljelentést, mert ahhoz elég az, ha a hazugság egyúttal becsületsértő tartalmú is.

Láss csodát: ezt meg azzal utasították el, hogy azért nem minősül rágalmazásnak, mert a sérelmezett hazugság releváns volt, azaz lényeges körülményre vonatkozott, márpedig a BH2009.135. III. kimondja, hogy hivatalos eljárásban releváns kérdésben becsület csorbítására alkalmas kijelentéseket tenni nem minősül rágalmazásnak, mivel a hatósági eljárások velejárója az, hogy kellemetlen dolgokat is kell esetenként mondani másokról.

Mindenek előtt ez az az eset, amire Kohn bácsi elégedetten megvakargatná a szakállát, és azt mondaná: "Ügyes! Határozottan ügyes!"

Ha el kell simítani a hazudozást - mint hamis tanúzást -, akkor a hazugság irreleváns, ha pedig el kell simítani ugyanazt a hazudozást - mint rágalmazást -, akkor a hazugság egyből releváns lesz! És persze ez ellen eleve nem lehet tenni semmit, mert a két kérdést nem ugyanazon hatóság bírálja el: egyiket sem köti a másik álláspontja.

Természetesen a hamis tanúzás esetében kifejtett álláspont volt igaz: a hazugság ténylegesen irreleváns volt az adott ügyben. Viszont ha releváns lett volna, akkor is abszurd a bíróság álláspontja: szerintük ugyanis ebben az esetben hiányzik a jogellenesség a már hivatkozott BH2009.135. III. alapján.

Jogelméleti szempontból érdemes rámutatni: hazánkban nincsen precedensjog, hazánkban minden ügyet a maga egyediségében kell kivizsgálni az összes körülmény figyelembe vételével. Így természetesen egy konkrét ügyben hozott BH még akkor sem köt egy másik bíróságot - figyelemmel a bírói függetlenségre is! -, ha a két ügy minden körülmény tekintetében azonos. Viszont a BH2009.135. III. konkrétan olyan esetben született, ahol a feljelentő nem azt sérelmezte, hogy hazudtak róla egy hatósági eljárásban, hanem azt, hogy lejáratták - egyébként igaz állításokkal -, amire nem volt szükség az adott eset kapcsán. (A rágalmazás igaz állítással is megvalósul, ha pusztán lejáratás célját szolgálja az állítás!)

Miután viszont az agyonterhelt bíróságok szabadulni igyekszenek minden ügytől, amelyben a legkisebb lehetőség is mutatkozik a szabadulásra, ezért ebbe a BH-ba szépen elkezdték beleolvasni azt, ami nincs benne: hogy a jogellenesség hiánya a hazugságra is kiterjed, azaz a hatósági eljárásban tett, az üggyel összefüggő kijelentés akkor sem jogellenes, ha történetesen hazugság!

Azon bírók, akik ezt a marhaságot rendre leírják, ha megkérdeznénk tőlük: kinek van joga hazudni egy hatósági eljárásban, kapásból helyesen vágnák rá: a vádlottnak (általában a terheltnek), és senki másnak! Ha pedig megkérdeznénk tőlük: jogellenes magatartás-e az, ha egy tanú hazudik, valószínűleg úgy néznének ránk, mintha meghülyültünk volna, mert hogy ez ugye triviális, egyértelmű, nyilvánvaló. (Aztán amikor leülnek megszüntető határozatot írni, valahogy az agyuk átkerül egy másik dimenzióba. Megszűnik az egyes logika, az etika, egyáltalán minden, és bátran leírják azt a kapitális marhaságot, amin azután önmaguk is meglepődnének, ha az utcára kilépve "visszakerülnek" munkaidő után a való világba, és elszáll a mechanikus jogalkalmazás köde az agyukról.)

Ezt érzékelve már 15 évvel ezelőtt rámutatott egy másik BH - a BH1998. 211. I. -, hogy téves az a kialakult ítélkezési gyakorlat, amely a valóságtartalom vizsgálata nélkül szünteti meg ilyen esetekben a rágalmazási eljárásokat jogellenesség hiányára hivatkozva, mert a hazugság nem lehet nem jogellenes: a terhelt esetét leszámítva hazudni mindig jogellenes! (Még a Tízparancsolat is tartalmazza a hazugság tilalmát tanúvallomásban!)

Erről a BH-ról azonban - miután ez nem az ügyektől való, hőn áhított megszabadulás irányába mutat - teljesen megfeledkeztek itt Budapesten. (Érdekes módon egyes vidéki bíróságokon - ahol nincs komoly leterheltség - rendszeresen utalnak erre!)

Zárjuk le ezt a kérdést annyival, hogy az első fokú megszüntetés minden ép, egyenes logika szerint téves jogalkalmazás volt. Ami azonban ezt követően történt, az már egyenesen felfoghatatlan:

Szerkesztőnk fellebbezésére a Fővárosi Törvényszék elutasítással reagált: helyben hagyta az első fokú döntést, amely szerint tanúként hazudni egy bíróság előtt nem jogellenes magatartás. Ami azonban végképp megdöbbentő, az az indoklás: kijelentették, miszerint dr. Regász Mária azzal, hogy tanúként hazudott a Miskolci Városi Bíróságon - most tessék megfogódzkodni! - "az ügy előre menetelét szolgálta, helyes elbírálását segítette elő!"

És ezt a kapitális marhaságot másodfokon a 20.Bf.7854/2013/4.sz. végzésben három bíró - dr. Bíró Emese, Csekéné dr. Szegedi Mónika és dr. Patassy Bence - egy emberként aláírták mély egyetértésben!

(Külön ellenőriztük, hogy biztosan képben voltak-e: tudták-e, hogy kifejezetten hazugságokról jelentik ezt ki, de tudták: a végzés első oldalán saját maguk rögzítették a tényállási részben, hogy valótlan állítások képezik az eljárás tárgyát!)

Vajon belegondoltak egy pillanatra is, hogy mit írnak alá?! dr. Patassy Bence, akiről konkrétan - tapasztalatból - tudjuk, hogy egy értelmes, okos fiatalember, belegondolt abba, hogy végső soron azt írta alá, miszerint a hazugság elősegíti a helyes ítélet meghozatalát? Hogy azt írta alá: tanúként hazudni egy perben nem csak hogy nem jogellenes, de ezek szerint kifejezetten kívánatos, hasznos, az igazság kiderítését szolgáló, dicséretes magatartás!

Szerkesztőnk természetesen a Kúriához fordult azzal, hogy ezt a kétségbeejtő, kifordított logikára épülő "épületes marhaságot" helyezzék hatályon kívül, vagy ha netán bármi más okból magát a megszüntetést helyben is hagynák, legalább a másodfokú végzésből vegyék ki - mellőzzék - azt a nyilvánvaló őrültséget, hogy a hazudozás az igazság érvényesülését segíti elő.

2013. november 26-án ült össze a Kúria dr. Mészár Róza bírónő elnökletével, és bár elvben ebben a tanácsban további 4 tag - dr. Csák Zsolt, dr. Soós László, dr. Szabó Péter és dr. Vaskuti András - foglal helyt, közülük csak ketten voltak jelen. (Utóbb - amint megjön az írásbeli végzésük is - közölni fogjuk, hogy melyik kettő, mert ezt szerkesztőnk nem írta fel a tárgyaláson.)

Szerkesztőnk szépen, világosan, röviden, lényegre törően, a legkisebb személyeskedés nélkül fejtette ki az álláspontját a Kúria előtt, amit hallhatunk is, miközben olvassuk ezen sorokat. Sajnos nem készült video felvétel a tárgyaláson, így csupán az elmondásunkból tudhatják meg - és képzelhetik maguk elé - tisztelt látogatóink, hogy a három bíró szerkesztőnk rövid beszéde alatt folyamatosan és nyomatékosan bólogatott, kifejezve azt, hogy amit szerkesztőnk előad, az világos, helyes, értik, nem is kellene külön mondani nekik, annyira nyilvánvaló, magától értetődő.

dr. Regász Mária kirendelt védőjének beszédével nincs mit foglalkozni, érdemben nem mondott semmit, nem is igen mondhatott volna. (Kérte, hogy hagyják helyben a korábbi döntéseket, mert azok a védence számára kedvezőek. Ez volt a dolga.)

dr. Regász Mária azután maga is megszólalt, mivel azonban természetesen fogalma sem volt a felülvizsgálati eljárás miben létéről, és oda nem tartozó butaságokkal akarta rabolni a bíróság idejét, azonnal leállították, csírájában fojtották belé a szót. (Az utószóban azért picit bővebben megemlékezünk még erről is - mint dr. Regász Mária - újabb látványos szakmai leégéséről -, most azonban a lényeggel folytatjuk.)

Rövid szünet után dr. Mészár Róza tanácselnök-asszony kihirdette a Kúria végzését: helyben hagyták mind az első, mind a másodfokú határozatokat, beleértve még a másodfokú végzésben szereplő, fentebb kiemelt őrültséget is, miszerint dr. Regász Mária tanúként mondott, bizonyítottan valótlan - hazug - állításai az ügy előre menetelét szolgálták, helyes elbírálását segítették elő! (Hangsúlyozzuk: azt, hogy dr. Regász Mária szerkesztőnk által sérelmezett kijelentései valóságtartalmukat illetően közönséges hazugságok, egy pillanatig sem vonták kétségbe, hiszen ez evidencia, elég megnézni a bűnügyi nyilvántartóban. Ennek egyszerűen nem tulajdonítottak jelentőséget.)

Szerkesztőnk már a végzés kihirdetését követő indoklás első két perce után sejtette, hogy a se füle, se farka típusú indoklásban valahogy meg fog feledkezni a bírónő arról, amit valójában meg kellene magyaráznia: a "nem jogellenes hazugság" kérdéséről. Nem is tévedett: dr. Mészár Róza bírónő beszélt mindenről, csak éppen erről nem. Szépen felmondta a leckét, mint egy vizsgázó diák: "A rágalmazás azt jelenti, hogy." "A becsület csorbítására való alkalmasság kérdését nem egyéni érzékenység alapján kell megítélni.", stb. Aztán befejezte anélkül, hogy a lényegről egy szót is mondott volna!

Kínos, várakozásteljes csend állt be. Mintha mindenki várná, azt, ami kimaradt: a lényeget.

Amikor a csend már nyomasztóvá kezdett válni, ezt érzékelve - és pontosan tudva az okát! - dr. Mészár Róza bírónő a hivatalos indoklás után "megjegyezte": miután dr. Regász Mária magatartása - az, hogy tanúvallomást tett - nem jogellenes magatartás, sőt állampolgári kötelezettség, így annak már nincs jelentősége, hogy egyébként igazat mondott-e, vagy sem, ezt csak akkor kellene vizsgálni, ha amúgy fennállna a jogellenesség.

Na, akkor erre varrjunk fel egy gombot! Íme, a fordított logika, a feje tetejére állított világ!

Tehát miután tanúvallomást tenni törvényes aktus, illetve kötelezettség, így hiányzik a jogellenesség, ezért pedig nem kell és nem is lehet vizsgálni, hogy a tanú amúgy igazat mondott-e, ennek nincs jelentősége!

Vajon a három "főbíró" belegondolt-e, hogy ezzel akkor tulajdonképpen mit is mondtak ki?! Hogy ezzel testvérek között is annullálták többek között a hamis tanúzás törvényi tényállását is?! Mert hogy legalábbis a mi civil logikánk szerint a tanúvallomás megtétele ugyan valóban törvényes aktus, de csak addig törvényes és nem jogellenes, amíg a tanú igazat mond! Azaz pontosan az dönti el, hogy van-e jogellenesség, vagy nincs, hogy a tanú igazat mondott-e, vagy sem. Ezt viszont a három jogász-guru szerint nem lehet vizsgálni, ennek nincs jelentősége!

Szerkesztőnk hazafelé felnézett a sarkon az utcanevet jelző táblára. A Markó utca felirat lelki szemei előtt lassan elhalványult, majd megjelent egy másik felirat a jelzőtáblán: Lipót mező.

Vajon valóban kétféle logika létezne? Egy normális, egyenes logika, és egy másik, kicsavart, feje tetejére állított, abnormális, a realitásoktól elrugaszkodó "jogi" logika?! Vajon valóban úgy működik a dolog, hogy amikor a bíró felveszi a talárt, megszűnik körülötte a józan realitás, az egyenes logika rendszere, és valamiféle más dimenzióba kerül, aztán amikor leveszi a talárt, akkor visszazökken a normális világba?! Vajon amikor dr. Mészár Róza bírónő és társai - vagy őket megelőzően a fent említett három másik bíró - leveszik a talárt, kilépnek a civil életbe, belegondolnak, hogy normális logikával nézve mit is mondtak ki, mit írtak le, illetve mit írtak alá?! Vajon ha megkérdeznénk tőlük az utcán, hogy akkor tehát most valóban lehet-e másokat sértve jogkövetkezmények nélkül hazudozni egy tanúvallomásban, mit mondanának?! Azt, hogy igen?! Dehogy! A világ legtermészetesebb hangján közölnék, hogy természetesen nem lehet! Nem is értenék, hogy egyáltalán hogyan kérdezhet ilyesmit valaki! Vajon emlékeznének rá, hogy ehhez képest pár perccel korábban mit mondtak ki, vagy éppen mit írtak alá "odabent", még abban a bizonyos "másik dimenzióban"?!

Felmerül bennünk a kérdés: ha a Kúria ezen döntésének birtokában szerkesztőnk legközelebb közölné a bírósággal valamelyik folyamatban lévő Regász-ügyben, hogy korábban dr. Regász Máriát jogerősen elítélték hamis vádért, ezért tehát ne vegyék komolyan mondjuk a feljelentéseit, vagy éppen büntetőeljárások tömkelege folyik ellene, ezért mondjuk függesszék fel a különféle jogosítványait, vajon dr. Regász Mária mit csinálna? Feljelentené szerkesztőnket rágalmazás miatt, vagy elkönyvelné, hogy "hiányzik a jogellenesség"?! Ha pedig netán mégis feljelentést tenne - megfeledkezve arról, hogy fordított esetben mi volt a döntés -, a bíróságok ebben az esetben is így látnák a helyzetet?! Vajon ekkor sem lenne jogellenes magatartás a hazudozás?! (Tegyük hozzá a tisztesség kedvéért: korábban ugyancsak dr. Mészár Róza bírónő dr. Regász Mária felülvizsgálati kérelmeit is elutasította - éppen egy másik, analóg miskolci ügy kapcsán is! -, az ő esetében sem volt szívbajos. Viszont az is igaz, hogy dr. Regász Mária kérelmeinek elutasítása megszokott dolog, az lenne a meglepő, ha egyszer lenne egy olyan kérelme, aminek helyt adnak. Ugyanakkor szerkesztőnk esetében az elutasítás ha nem is példa nélküli, de nem túl gyakori eset.)

...................

Végezetül térjünk talán vissza dr. Regász Mária fantasztikus tehetségére, ami persze ebben az ügyben is megnyilvánult: ezúttal is kiverte a biztosítékot. Mint utaltunk rá: Máriának ehhez a döntéshez semmi köze nem volt, mondhatni, csupán szemlélője volt a jogvitának. Azonban mint feljelentett, ő is szót kapott. Ha pedig Mária szót kap, ott mint mondani szoktuk: a laikus kacag, a jogász viszont sírva fakad! Ez ezúttal is így volt.

Miután szerkesztőnk a felülvizsgálat szabályainak ismeretében szakszerűen előterjesztette a kérelmet, azután pedig Mária kirendelt védője szintén szakszerűen elmondta a nagy semmit, amit egy ilyen helyzetben el lehet mondani, következett Mariskánk!

Előlépett egy szép, vastag iratköteggel, elkezdte válogatni, mondván, hogy akkor most ő szépen leteszi egymás után a szerkesztőnket leleplező bizonyítékait a bíróság asztalára! Most aztán nincs kegyelem: a bíróság majd csak ámul, ha meglátja, mi van az ő kezében!

Mi tagadás, valóban csak ámultak, amikor meglátták, hogy egyáltalán bármi is van a kezében, hogy bármit is szeretne most még lerakosgatni eléjük, eddig ugyanis még nem találkoztak olyan ügyvéddel, aki ne tudta volna, hogy a felülvizsgálati eljárás olyan speciális eljárás, amelyben a bíróság a korábban megállapított tényálláshoz kötve van, azaz a kezébe sem vehet semmit, ami korábban nem szerepelt az iratok között! Eddig még nem találkoztak olyan ügyvéddel, aki ne tudta volna, hogy felülvizsgálati eljárásban nincsenek és nem is lehetnek új bizonyítékok, sőt nincs bizonyítás sem. (Mária ugyanis a korábbi kérelmei esetében nem személyesen járt el, hanem dr. Lakatos Viktort küldte maga helyett, a fiatalember viszont - ellentétben Mariskával - tisztában volt a felülvizsgálati eljárás szabályaival. Az más kérdés, hogy persze veszített, ennek azonban nem a felkészületlensége volt az oka, hanem egyszerűen az, hogy Máriát képviselte, ami önmagában is nyilvánvalóvá tette, hogy csak veszíthet. Csodára ő sem képes: Mariska nem létező igazát ő sem tudja elfogadtatni egy bírósággal.)

dr. Mészár Róza bírónő gyorsan elejét is vette a dolognak: kioktatta Mariskát a jog általa nem ismert részleteiről: a felülvizsgálati eljárás szabályairól. Közölte vele, hogy ne is keresgessen semmit, mert felülvizsgálati eljárásban ő bizony már semmit nem fog letenni a bíróság elé, a bíróság át sem vehet már tőle semmit! Máriánk leforrázva dadogott valamit, mire a bírónő rövidre zárta a szánalmas helyzetet: Mariska szájába adta, hogy tehát nyilván ő is a korábbi végzések helyben hagyását kéri, és azzal vissza is ültette a helyére. Mária szemmel láthatóan csalódott volt: nyilván órákon át készült arra, hogy micsoda fantasztikus műsort fog előadni, aztán lám, az élet megint csak kegyetlen volt hozzá: meg sem szólalhatott, és a magával hozott több kiló anyagot is vihette vissza anélkül, hogy bárkit is érdekelt volna, bárkinek is meg tudta volna mutatni.

Még annyit azért "villantott", hogy kérte: a bíróság szerkesztőnket kötelezze az eljárással felmerült költségek megfizetésére. Mária természetesen nem ismerte az Illetéktörvény 57. § (2) bekezdésének b) pontját (sem), így szomorúan kellett tapasztalnia, hogy a Kúria döntése szerint az eljárásban felmerült költségeket nem szerkesztőnknek, hanem az államnak kell viselnie. (Mint már korábban láthattuk: Mária ennél alapvetőbb illeték-szabályokat sem ismer: nem tudja, hogy általában az illeték a követelés 6%-a, az illetékfeljegyzési jogról meg aztán végképp nem hallott: egy 5 milliós követelést egy párezer forintos illetékbélyeggel akart lerendezni dr. Pataki Árpád bíró úr előtt a 19.P.25.353/2009.sz. személyiségi jogi per első tárgyalásán, holott ugye egyrészt személyiségi jogi perben az illetéket nem kell előre leróni, másrészt 5 millió után ugye testvérek között is 300.000Ft az illeték!)