RENDŐRÖK-ÜGYÉSZEK-BÍRÓK TATABÁNYÁN - SÓGORSÁG-KOMASÁG-ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG, MORÁLIS FERTŐ A BÁNYÁSZVÁROSBAN

A történet elejét jól ismerik már olvasóink: 2009 tavaszán az akkori rendőri felső vezetés kiadta az utasítást, miszerint sürgősen fel kell kutatni és meg kell semmisíteni minden olyan bizonyítékot, amely a Gergényi-Tóth éra rendőr-vérengzéseire vonatkozik, mert közeleg a kormányváltás, vizsgáló bizottságok fognak felállni, fejek fognak hullani. Dobozi bandája a REBISZ anyagait semmisítette meg - pechükre egy becsületes rebiszes ezek egy részét kicsempészte nekünk, még mielőtt eltüntethették volna -, az egyes kerületi kapitányságok pedig próbáltak ürügyeket találni házkutatások foganatosítására mindazokkal szemben, akikről tudták, hogy "veszélyes" bizonyítékok vannak a birtokukban.

Szerkesztőnkre az akkori csepeli rendőr-maffiát osztották ki, miután nekik dolgozott többek között informátorként is egy egykori csepeli prostituált, akiről tudták, hogy valaha szerkesztőnk tanítványa volt, és bizalmas kapcsolatot ápol régóta szerkesztőnkkel. (Szerkesztőnknek fogalma sem volt akkor még arról, hogy mi lett az egykoron szolid tanítványából.) Elkészült a koreográfia: a hölgy tesz egy alibi-feljelentést szerkesztőnkkel szemben. Ez meg is történt: 2009. július 7-én a csepeliek nyomozást rendeltek el nyilvánvalóan hamis jogcímen: számítógéprendszer és adatok elleni bűncselekmény miatt. Később beismerték, hogy a koholt vád valójában személyes adattal visszaélésnek minősült volna - persze, ha igaz lett volna -, nekik azonban szükségük volt a hamis beminősítésre azért, mert ezzel a minősítéssel indokolható volt szerkesztőnk informatikai adattárolóinak lefoglalása. (Azzal sem törődtek, hogy az állítólagos "sértett számítógépes rendszer" nem Csepelen volt, így a szarházi banda még csak nem is volt illetékes. Igaz, tudták jól, hogy a Gergényi-Kovács paktum jegyében az ügyészség simán szemet fog hunyni az illetékesség hiánya felett, és ebben nem is tévedtek: később a X. és XVII. Kerületi Ügyészség egy ügyésze - dr. Ladnyik Edina - képes volt hamis tartalmú közokiratot is készíteni az illetékesség hiányának eltussolása céljából: azt hazudta az általa készített hivatalos közokiratban, hogy a nyomozás zaklatás miatt indult - mert abban az esetben valóban a csepeliek lettek volna illetékesek! -, holott a hivatalos feljegyzésben kizárólag a Btk. 300/C. § szerepel a nyomozás elrendelésének jogcímeként. Az ügyész közokirat-hamisítását később a Központi Nyomozó Főügyészség tussolta el: egyszerűen nem voltak hajlandók törvényesen elbírálni a feljelentést, kitalálták, hogy szerintük a feljelentés nem is feljelentés, csupán eljárásjogi panasz.) Azután kiderült, hogy kevés az alibi-feljelentés, valamivel még meg kellene fejelni. Ismét bevetették az illető hölgyet, aki kihasználva azt, hogy szerkesztőnk éppen vidéken tartózkodik, megkörnyékezte szerkesztőnk kislányának végtelenül befolyásolható, naiv édesanyját.

A nem túl okos, viszont igen rutinos, komoly élettapasztalattal rendelkező prostituált pillanatokon belül beültette a hintába a nála ugyan sokkal okosabb, ugyanakkor viszont sokkal tapasztalatlanabb, emberismerettel nem rendelkező, hiszékeny anyukát. Az anyuka bizalommal beengedte kiérdemesült, anyai oldalról egyébként roma származású csepeli örömlányt a lakásukba.

Alig 1 hónappal később az anyukáról több helyen jelentek meg intim jellegű fényképek, illetve videók, az egykori prosti pedig azonnal felajánlotta az anyukának a segítségét: letárgyalta a csepeliekkel, hogy tetessék magukhoz ezt az ügyet is annak ellenére, hogy történetesen Óbudán lett volna a helye.

Az anyuka pedig boldogan kötött szövetséget "jóakarójával", aki persze azonnal szerkesztőnkre terelte az anyuka gyanúját. (Az anyuka pedig csak hónapokkal később vette észre, hogy újdonsült barátnője látogatásait követően szőrén-szálán eltűntek a lakásából azok a pendrive-ok, amelyeken a nyilvánosságra került felvételek voltak.)

Ezzel most már kellően alapos ürügy állt a csepeli rendőr-maffia kezében egy házkutatáshoz. 2009. október 1-én lecsaptak szerkesztőnkre. A számítógépe éppen működött. Ki-be kapcsolgatták, azonosították a jelszavakat, és persze meggyőződtek róla, hogy a winchesteren valóban ott van, amit valójában meg akarnak szerezni: a mintegy 100 órányi DVD minőségű felvétel az egész Európát felháborító rendőri vérengzésekről. A nyitott számítógépet átvitték a nappaliba, és átadták a technikusaiknak, majd szerkesztőnket visszacsalták ketten - dr. Pacsi Judit nyomozónő, és Karácsony József szakértő - a dolgozó szobába, ahol több ezer adathordozó volt. Nézegették őket úgy negyed óráig - hiszen elvben le kellett volna foglalniuk az utasítás szerint mindet! -, majd amikor már biztosak voltak benne, hogy a többiek a nappaliban elvégezték a feladatukat, kijelentették, hogy "Na jó, vegyük úgy, hogy ezeket nem láttuk.", és visszamentek mindannyian a nappaliba, ahol addigra már a számítógépre rá volt csavarozva mindkét oldallap, így szerkesztőnk nem vehette észre, hogy addigra már kilopták belőle a winchestert! (A winchester-lopást 3 évvel később éppen a későbbiekben főszerephez jutott tatabányaiak, konkrétan a Tatabányai Nyomozó Ügyészség tussolta el: össze-vissza hazudoztak másfél éven át, majd végül elévültették az ügyet.)

És elkezdődött a színjáték: átadták az üres gépet a szakértőnek, aki másnap megállapította, hogy nincs a gépben a winchester, aminek pedig benne kellett lennie, hiszen ők maguk használták előző nap, működött!

A csepeliek érdekes módon még csak vizsgálatot sem rendeltek el az ügyben, végtére is igazán természetes dolog, hogy egy házkutatás során beáll a tömegdefektus: csökken a lefoglalt számítógép tömege egy-egy winchesternyi tömeggel. (A tudomány ugyan ezt a jelenséget csak a fénysebességhez közeli sebességeknél figyelte meg, viszont a Gergényi- Tóth érában számos rendőri lefoglalásnál is megfigyelhető volt!)

Innentől már kínossá vált számukra az okafogyott nyomozás, azt azonban mégsem mondhatták, hogy hagyjuk az egészet, mert amit akartunk, azt már elloptuk, valamit rá kellett (volna) húzni szerkesztőnkre, különösen, hogy addigra már beperelte őket a súlyos eljárási szabálytalanságok miatt. (A perben első fokon 300.000Ft kártérítés megfizetésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék a BRFK-t, és 100.000Ft megfizetésére a nyomozást felügyelő ügyészséget!)

Miután a csepeliek minden áron meg akartak szabadulni a kínos tehertől, az ügyet elkezdték teszegetni egyik kapitányságról a másikra, míg végül bekövetkezett a kormányváltás, és az ORFK új vezetése - látva az előzményeket - kizárta az egész BRFK-t az ügy folytatásából.

Az ügy végül Tatabányán kötött ki. Az ország talán legkorruptabbá vált (i)gazságszolgáltatási intézményrendszerének kellős közepén. Ott, ahol teljesen természetes az, hogy rendőr-ügyész-bíró egymás sógorai, komái, netán ágyasai. (Mint tudjuk: a megyei bűnügyi osztályvezető - Kodaj László - történetesen a nyomozásokat felügyelő ügyészség vezetőjének, dr. Takács Andreának a férje volt! Képzeljük el: ha az osztályvezető úr jól teljesített az éjszaka, akkor vélhetően minden szabályosnak bizonyult másnap a nyomozások terén. Ha viszont netán átlagon alul teljesített volna, számolnia kellett azzal, hogy másnap netán jó pár szabálytalanságra derít fényt az ügyészség.)

A mi esetünkben azonban sajátos helyzet állt elő: csak a rendőrségi rész került Tatabányára, az ügyészségi felügyeletet budapesti ügyészségek látták (látják) el.

Az V. és XIII. Kerületi Ügyészség 2010. október 27-én előírta, hogy szerkesztőnket ismét ki kell hallgatni, mert valahogy semmi nem stimmel, semmi nem támasztja alá a gyanúsításban korábban közölteket. (Az akkor eljárt nyomozónő kezében jobbára csak a főnöke ivarszerve volt, azt meg ugye mégsem lehetett letenni a bíróság asztalára bizonyítékként.) Az ügyészi utasítás szerint konkrét kérdések tömegét kellett volna feltenni szerkesztőnknek, és a válaszai függvényében kellett volna meghatározni a nyomozás további menetét.

Ehhez képest nem történt érdemben semmi. Hufnágel Ákos, a Tatabányai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elszabotálta az ügyészi előírást. Érdemben nem csinált semmit, teljesen felesleges szakértői kirendelésekkel húzta az időt. Miután az egyik kirendelő határozata tartalmában és indokaiban egyaránt a normálistól nagy mértékben eltérő jelleget mutatott - stilisztikai, illetve informatikai szakkérdések eldöntésére pszichiátert rendelt ki! -, szerkesztőnk hivatali visszaélés miatt vizsgálatot kezdeményezett ezzel a rendkívül nagyeszű emberrel szemben, egyúttal indítványozta Hufnágel Ákos büntethetőségének (beszámítási képességének) igazságügyi elmeorvos szakértő kirendelése útján történő vizsgálatát, miután tudomására jutott, hogy Tatabányán egyetlen egy rendőr, ügyész, illetve bíró sem vett részt az 1993. évi XCIII. törvény, a 33/1998. (VI.24.) NM rendelet 6. § (1) bekezdése, és a 57/2009. (X.30.) IREM-ÖM-PTNM együttes rendelet alapján a munkavégzés feltételeként megszabott, évente kötelező - mentálhigiéniás vizsgálatot is magában foglaló - szűrésen a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 16. §-ában rögzített munkavégzést kizáró kógens rendelkezés ellenére sem.

Szerkesztőnk a tisztesség kedvéért megküldte a feljelentést másolatban az érintettnek, Hufnágel Ákosnak is, aki kapásból feljelentette szerkesztőnket első körben aljas indokból elkövetett rágalmazás miatt. Az ügyben a neki lekötelezett egyik ügyész járt el, kijelölte a mocskos munkára a dorogiakat, akik nyíltan bevallották: egyszerűen nem értik az egészet! Hogy minősülhet egy hivatalos feljelentés rágalmazásnak??? (Ha ugye valótlan a tartalma, akkor hamis vád lehetne, de rágalmazás semmiképp.) Az ügyet a budapestiekre bízták, akik végképp nem értettek semmit belőle, így telefonon konzultáltak a dorogiakkal, akik végül egyenesen bevallották: a tatabányai ügyészségen Hufnágel egyik "csókosa" - Kodajné dr. Takács Andrea - utasítgatja őket, de valószínűleg ő maga sem tudja, hogy mit akar. És elkezdődött a bolondok háza: szerkesztőnkkel délben közölték itt Budapesten, az V. Kerületi rendőrkapitányságon, hogy aljas indokból elkövetett rágalmazással meggyanúsítják a dorogiak utasítására, akiket viszont a tatabányai ügyész utasított. Ugyanakkor szerkesztőnk kérdésére egyenesen elismerték: elképzelni nem tudják, hogy valójában mi a vád, ép ésszel felfogni sem tudják, csak utasítást hajtanak végre! Fél nappal később telefonon visszahívták szerkesztőnket, és közölték: már meg is változott a gyanúsítás: kivették belőle az aljas indokot, maradt sima rágalmazás. A tartalmát azonban továbbra sem tudták megmondani. Szerkesztőnk panaszára végül Kodajné (az ő férje volt a megyei bűnügyi osztályvezető!) kiderítette, hogy hát igen, nem csak az aljas indok, de a rágalmazás sem áll meg, viszont legyen akkor belőle becsületsértés! Ilyen Tatabányán kívül csak az elmegyógyintézetben lenne még elképzelhető! (És ez az ügyész havonta 391.600Ft alapilletményt lop ki az adófizető állampolgárok zsebéből.)

Végül kiderítették: szerkesztőnk azzal követte el a becsületsértést, hogy valójában nem Hufnágel Ákosnak, hanem Schorf Ádámnak (a vádelőkészítési osztály vezetőjének) küldte meg, így Schorf úr előtt sérült Hufnágel úr állítólag létező becsülete. A dologban a példátlan gazemberség az, hogy Hufnágel Ákos egymás után 2 hivatalos okiratban is a schorfa@komarom.police.hu e-mail címet adta meg a saját elérhetőségeként, szerkesztőnk pedig álmában sem gondolhatta, hogy ez a cím valaki másé, hiszen akkor még azt sem tudta, hogy létezik egy bizonyos Schorf Ádám nevű élő genetikai organizmus a világon, ennek az ügynek a kapcsán hallott azután róla először. A becsületére fenemód érzékeny Hufnágel Ákos azonban ezt elhallgatta a dorogiak előtt is, sőt a csókos ügyésze előtt is, végül pedig a bíróság előtt is. (Ez viszont lényeges körülmény elhallgatásának minősül, amiért valamire való jogállamban már neki kellene azóta a vádlottak padján állnia.) Az a kérdés pedig végképp elsiklott, hogy Schorf Ádám vajon miért olvasta el a kollégájának címzett levelet (ha ugyan valóban elolvasta.), hiszen a levélből egyértelműen kiderült az elején, hogy kinek szól?! (Legalábbis kultúrkörökben az ilyesmi nem szokás.)

Mint mondottuk: Tatabányán egy húron pendül rendőr-ügyész-bíró, abban a városban egy budapestinek nem lehet soha igaza egy helybélivel szemben. Az eljáró bíró az iratok kellő tanulmányozása nélkül egyszerűen kiszolgálta az ügyészt, illetve Hufnágel Ákost, akivel amúgy is közeli ismeretségben áll: tárgyalás nélkül elmarasztalta szerkesztőnket. Azaz csak szerette volna, mert szerkesztőnk természetesen a legenyhébb figyelmeztetést sem fogadta el, hanem tárgyalást kért. A bíró úr erre megdühödött: mi az, hogy valaki nem fogadja el az ő döntését?! Bosszúból felmentette szerkesztőnk budapesti ügyvédjét anélkül, hogy erre nyomós indok lett volna, majd kijelölt egy ügyvédet szerkesztőnknek írd és mondd: 70km távolságra Budapesttől.

Szerkesztőnk az alábbi levelet küldte erre dr. Orbán Ferenc bírónak:

TISZTELT TATABÁNYAI VÁROSI BÍRÓSÁG!

Alulírott Kalmár László, 1055. Budapest. V. Falk Miksa u. 12. alatti lakos, a 10.B.265/2012.sz. perben

BEJELENTEM,

hogy a 2012. október 12-én 10:30 órakor az Előd Vezér u. 17. földszint III. alatti tárgyalóban megtartandó tárgyaláson rajtam kívül álló okból megjelenni nem tudok.

INDOKLÁS:

Amint az a tisztelt Bíró Úr által most már egészen nyilvánvalóan el sem olvasott nyomozati anyagból, de a tárgyalás megtartását kérő - ezek szerint szintén el nem olvasott - beadványomból is kiderül:

Ø Édesanyám egészségi állapota olyan, hogy őt általában 1 órát meghaladó időtartamra nem lehet magára hagyni, ezért nem mehetek messzebbre annál, hogy adott esetben fél órán belül haza tudjak érni, ha baj van. (Anyám állapota pár napja súlyosabbra, kifejezetten válságosra fordult, most már szinte egyáltalán nem tudok mellőle elmozdulni. Kértem, hogy hivatalosan is az ápolójának nyilvánítsanak, és ez eddigi foglalkozást helyettesítő támogatás helyett ápolási díjat kapjak. Jelenleg az ehhez szükséges orvosi igazolások beszerzése folyik.)

Ø A jövedelmem nulla, nincs miből jegyet vennem, leutaznom. (Az eljárásban emiatt engedélyezték számomra a költségmentességet, és védőt rendeltek ki nekem.)

Ennek okán már a nyomozásnak titulált kutyakomédiában is itt, a lakóhelyemtől úgy 300 méterre hallgattak ki, megértve azt, hogy nincs lehetőségem vidékre utazni. A 2012. április 27-én kelt tárgyalást kérő beadványom 5. oldalának közepén mindezt ismételten jeleztem, és kértem, hogy a tárgyalás megtartására - amennyiben persze egyáltalán tárgyalható egy olyan ügy, amelyben korábban még szabályos gyanúsítást sem közölt velem a sértettel személyes viszonyt ápoló ügyész által madzagon bábuként irányított, sem az ügyet, sem az ügyészi utasításokat bevallottan nem értő nyomozó hatóság - Budapesten kerüljön sor.

A tisztelt Bíró Úr szokásához hűen ezt a beadványomat sem olvasta el, vélhetően odáig jutott az olvasásában csupán, hogy tárgyalást kérek, de hogy miért, milyen indokokkal, és milyen kérelmekkel, arról ugyanúgy nincs fogalma máig sem, ahogy nem volt halvány sejtelme már a tárgyaláson kívül hozott 10.Bk.144/2012/2.sz. döntésének meghozatalakor sem az iratok tartalmáról, a tényleges körülményekről, egyáltalán semmiről. (Egyszerűen tényleges vizsgálat nélkül kiszolgálta az ügyészséggel és a bírósággal egyaránt kvázi sógorságban-komaságban álló, a tatabányaiak szerint köztudomásúan önnel régi jó ismeretben, kvázi barátságban lévő feljelentőt.)

Most Ön olyan újabb, elképesztően cinikus arcátlanságra vetemedett, ami után tőlünk kissé nyugatabbra - úgynevezett jogállami demokráciákban - egy bírónak azonnal távoznia kellene a bírói testületből. (A tatabányai fertőben viszont vélelmezem, hogy érdemei elismeréseként majd felfelé buktatják a megyei törvényszékre.)

Ön felmentette a budapesti ügyvédemet azzal, hogy az kérte a felmentését. (Ennyi erővel engem is felmenthetett volna, mert én is kértem a felmentésemet, ráadásul én alappal kértem, míg az ügyvéd úr semmilyen méltányolható indokot nem hozott fel, ami alapján fel lehetett volna menteni.)

Ezek után Önnek elég vastag volt a bőr a képén (ide valójában egy erősebb kifejezés illene) ahhoz, hogy miután tisztában kellett lennie azzal, hogy kimozdulni sem igen tudok a lakásomból, kirendelt nekem egy ügyvédet írd és mondd: 70km-re tőlem Környéről! (Tisztelettel kérdezem: az ügyvéd úr vajon az Ön komája, esetleg a kártyapartnere, netán együtt szoktak poharazgatni? Mert ésszerű indokot nemigen lehetne találni erre a minősíthetetlen arcátlanságra! Miért nem egyenesen Kamcsatkáról rendelt ki nekem védőt, hogy ténylegesen egészen biztosan ne tudjam igénybe venni?!) Az utcánkban nem kevesebb, mint 18 ügyvédi iroda van, ebből 2 konkrétan a mi házunkban. De Önnek nyilvánvalóan nem az volt a célja, hogy a jogaimat ténylegesen gyakorolni is tudjam, hanem az, hogy papíron eleget tegyen a kötelességének, de úgy, hogy ténylegesen, érdemben nyilvánvalóan ne tudjak élni a kirendelt védő nyújtotta lehetőséggel.

Tisztelt Bíró Úr!

SZÉGYELLJE MAGÁT!

Ön ezzel az újabb pimasz arcátlansággal most már elveszítette minden erkölcsi alapját arra, hogy emberek felett ítélkezhessen. Javaslom Önnek, hogy gyakoroljon önkritikát, és távozzon önként a bírói testületből. Azután pedig ismerkedjen meg az értékalkotó, társadalmilag hasznos munkavégzés Tatabányán megadott kiváló lehetőségével: menjen el bányásznak!

Miután a körülményeimben nem állt be változás, továbbra sem tudok megjelenni egyrészt édesanyám folyamatos gondozásra szoruló volta, másrészt a saját jövedelem nélküliségem okán. Ezért, valamint az eddigi eljárás fentebb részletezett, erkölcsileg minősíthetetlen, balkáni jellege okán az alábbi több rétű

KÉRELMET

terjesztem elő:

Elsődlegesen kérem a tisztelt Bíró Úr, továbbá a Tatabányai Városi Bíróság, valamint a Tatabányai Törvényszék kizárását a további eljárásból, és praktikusan a lakóhelyem szerint egyébként is illetékesnek minősülő Fővárosi Törvényszék, illetve a Pesti Központi Kerületi Bíróság kijelölését, továbbá a környei ügyvéd felmentését, és a lakóhelyemhez közeli - azaz budapesti, lehetőleg V. kerületi, vagy akár az utcánkban dolgozó - ügyvéd kirendelését.

Az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett közbizalom megőrzése olyan alapvetően fontos közérdek, amely indokolja, hogy egy bírósági eljárásban az elfogultság látszata se merülhessen fel! Mint arra már fentebb is utaltam, Tatabányán megengedhetetlen, részben családi, részben elvtársi-baráti hátterű összefonódások vannak már régóta az elvben független szervek: a rendőrség, az ügyészség és a bíróság között, ami sajnálatos módon megyei szinten is érvényesül, miután Tatabányán van a megyei fő-kapitányság, a megyei főügyészség, és a megyei Törvényszék is. Erről már évekkel ezelőtt leleplező cikkek jelentek meg, televíziós riportműsorok foglalkoztak vele, érdemben azonban nem változott semmi, ha leszámítjuk persze azt, hogy azok, akiknek a leleplezéseket követően egy jogállamban azonnal távozniuk kellett volna a közszférából, Tatabányán természetesen felfelé buktak.

http://telegdizsolt.blog.hu/2011/12/21/osszefonodasok_a_rendorseg_es_a_birosag_kozott (2011. december 21-i Mokka műsor a TV2-ben)

http://mno.hu/migr/sajatos-tatabanyai-osszefonodasok-846254?cikk_ertekel=1&ertekeles=2

http://yamm.hu/Tatabanya/185999929863454720-rona-peter-osszefonodasok-mutyizasok

Ugyanakkor ráadásul a tatabányaiakra alapból jellemző a sajátos helyi "nacionalizmus": zsigerből utálják a fővárosiakat, így Tatabányán egy budapesti eleve súlyos hátránnyal indul.

Hogy sajnos az én ügyemben is ez a helyzet még bírósági szinten is, azt a Napnál is fényesebben bizonyítja az, ahogy az ügyemben a tisztelt Bíró Úr már eddig is eljárt:

Nem olvasta el az iratokat, zsigerből, szolgaian meghozta azt a döntést, amit Öntől a sértettel személyes viszonyt ápoló ügyész kért Öntől, továbbá elhallgatta, hogy a sértettel közeli ismeretségben, kvázi baráti viszonyban áll. Úgy hozott ítéletet, hogy nem foglalkozott az eljárás alapvetően törvénysértő voltával, a szabályos gyanúsítás elmaradásával, az iratismertetés elmaradásával, az eljárási jogaim korlátozásával, és még azt sem tudta, hogy a vád alapját képező beadványom nem az ellenem folyó büntető eljárásbeli védekezés volt, hanem egy önálló feljelentés, amelyben a törvényben adott jogommal élve indítványoztam az általam feljelentett Hufnágel Ákos igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatát a büntethetőségének tisztázására, és ezen indítványomat jogszerűen támasztottam alá gyalázkodástól mentes, kifejezetten szakmai jellegű érvekkel. Miután az inkriminált beadványomnak már a címzettjéből - Központi Nyomozó Ügyészség - azonnal kiderül, hogy nem a Tatabányai Rendőrkapitányságon ellenem folyó bűnügyben előadott védekezésről van szó, így vélelmezhető, hogy a tisztelt Bíró Úr magát az inkriminált beadványt egyáltalán nem olvasta el, döntését nyilvánvalóan a Római Egyezmény 6. Cikkét sértő, tisztességtelen eljárásban, egyszerűen az ügyészi vádirat közel szó szerinti lemásolása útján hozta.

Az októberi tárgyalásra szóló idézésből jól látszik, hogy a tisztelt Bíró Úr továbbra sem hajlandó egy bírótól elvárható alapossággal, körültekintéssel eljárni: ismét csak nem olvasta el az iratokat, így máig sincs tudomása arról, hogy nem tudok megjelenni Tatabányán. Most pedig minősíthetetlen, cinikus arcátlansággal elvette a budapesti védőmet, és a jogaim érvényesíthetőségének ellehetetlenítése célzatával eljátszotta azt az arcátlanságot (nem akartam egyenesen a "pofátlanság" kifejezést használni), hogy 70km-re tőlünk rendelt ki ügyvédet, miközben pontosan tudta, hogy az ügyvéd úr nyilván nem fog felutazni hozzám, én pedig nem is tudnék leutazni hozzá.

Ugyanakkor a rágalmazási, illetve becsületsértési ügyekben a bíróság illetékességét nem csak az elkövetés helye szerint, de az elkövető lakóhelye szerint is meg lehet állapítani, a jelen ügyben pedig a körülményeim messzemenően abba az irányba hatnak, hogy mindenképpen a lakóhelyemen kerülhessen sor a tárgyalásra. Így vagy arról van szó, hogy a tisztelt Bíró Úr az iratok megengedhetetlenül felületes tanulmányozása alapján valóban nincs is tisztában a körülményeimmel, és a kérelmeimmel, vagy arról van szó, hogy amennyiben netán mégis olvasta volna a helyzetemről szóló előadásomat, és az itteni tárgyalást kérő indítványomat, akkor viszont éppen azért ragaszkodik a tatabányai tárgyaláshoz - holott akár illetékességi alapon is megküldhetné az anyagot a lakóhelyem szerint illetékes bíróságnak is! -, mert tisztában van vele, hogy nem fogok tudni leutazni, és éppen az a célja - ami a tárgyaláson kívüli elbírálással is volt -, hogy érdemben, személyesen a gyakorlatban ne legyen lehetőségem védekezni. (Ezt tette már a nyomozó hatóság is: ugyan elküldte az anyagot az ittenieknek, de úgy, hogy az ittenieknek fogalma sem lehetett a gyanúsítás miben létéről: nem becsületsértéssel, hanem előbb a rágalmazás minősített esetével, majd később csupán a rágalmazás alap esetével gyanúsítottak meg, de nem tudták megmondani, hogy mely kijelentéseim képezik a gyanúsítás konkrét tárgyát, így érdemben már a nyomozás során sem lehetett védekeznem.)

Megítélésem szerint a 10.Bk.144/2012/2.sz. végzés abszurd voltának magyarázata nem abban keresendő, hogy nem volt tárgyalás, hiszen egy döntésnek tévesnek lehet lennie akár még tárgyalás alapján is, tisztességtelennek, etikátlannak, trehánynak viszont nem lehet lennie tárgyalás mellőzése esetén sem! Ha egy bíró úgy hoz érdemi döntést, hogy nem olvassa el tisztességgel az eljárási anyagot, az alapvető hozzáállásbeli kérdés. Aki így áll hozzá az ítélkezéshez, az nyilván tárgyaláson sem fog kibújni a bőréből, hiszen itt alkati tulajdonságról van szó: a felületes, a bírói hivatást félvállról vevő, a helybeli "sógorokat-komákat" kiszolgáló bíró a tárgyaláson is az marad, aki tárgyaláson kívül.

Ugyanakkor a közismert helyi összefonódások okán a tisztelt Bíró Úr kizárása önmagában nem sok garanciát jelentene. Talán hajlandó lenne az iratokat elolvasni, de a helybéli "kívánságműsort" vélhetően bármelyik másik bíró is kiszolgálná, eb ebnek nem farkasa, különösen egy olyan igazságszolgáltatási-erkölcsiségű (felfogású) városban, mint Tatabánya.

Miután viszont a megyében található városi bíróságokat ugyanúgy dróton irányítják Tatabányáról, mint az egyes városi rendőrkapitányságokat (lásd: Dorog), így a Tatabányai Törvényszék alá tartozó egyetlen helyi bíróságon sem lenne jobb a helyzet, a megyén belül kijelölni másik bíróságot csupán látszatintézkedés lenne, ténylegesen nem érne semmit.

Abban a nem várt esetben, ha a kizárási kérelmemet elutasítanák - mivel a fentiek szerint a jelenlegi helyzetemben (előre nem látható ideig) önhibámon kívül nem tudok megjelenni Tatabányán -, elsődlegesen kérem a tárgyalás Budapesten történő megtartását, hogy ténylegesen részt tudjak venni rajta. (A tisztelt Tatabányai Városi Bíróságnak van lehetősége mondjuk a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól termet kérni ennek a tárgyalásnak a megtartására, és a tárgyalást itt megtartani!)

Amennyiben a tisztelt Tatabányai Városi Bíróság kényelmi okokból nem kívánná ezt sem megoldani, abban az esetben kérem a tárgyalás elhalasztását addig, amíg a jelenlegi helyzetemben olyan érdemi változás nem lesz, ami azután már megoldhatóvá tenné a személyes leutazásomat Tatabányára.

Végezetül amennyiben a tisztelt Tatabányai Városi Bíróság erre sem látna lehetőséget, és minden áron ki akarna rekeszteni abból a lehetőségből, hogy ne csak elméletben, de a gyakorlatban is legyen módom személyesen védekezni, abban az esetben kérem, hogy a tisztelt Tatabányai Városi Bíróság a tárgyalást az általam 2012. április 27-i keltezéssel előterjesztett védekezés alapján, az abban szereplő indítványokban foglaltakat foganatosítva, a távollétemben tartsa meg, és hozzon ítéletet. (Ezt követően már a személyes megjelenés kérdése másodfokon eleve nem probléma, az utolsó lépcső meg már mindenképpen itt lesz Budapesten, persze amennyiben szükség lesz rá.)

2012. október 6. tisztelettel: Kalmár László

Azóta annyi történt, hogy dr. Orbán Ferencet kizárták a további eljárásból, viszont úgy tűnik: az utódja - dr. Madarász István - semmivel sem különb nála, elvére egymás földijei, tatabányaiak mindketten:

dr. Madarász István pontosan ugyanolyan lelkiismeretlenül jár el, mint az elődje, bele sem olvasott az iratanyagba, hiszen ezen előzmények után annyit tett, hogy küldött egy idézést 2013. március 5-re Tatabányára, mintha mi sem történt volna. Hogy szerkesztőnk már korábban bejelentette: nem tud menni, és erre olyan alátámasztást adott, amit KÖTELEZŐ figyelembe venni, nem számít. Hogy szerkesztőnket megilleti a jogi védelem, és ezzel 70km távolságból nem tud élni - azaz budapesti ügyvédet kell neki kirendelni! -, az sem számít. Tatabányán semmi sem számít. A kiváló bíró - dr. Madarász István - szerkesztőnk egyetlen kérdésére, felvetett problémájára sem reagált. Úgy gondolta, hogy ő igazi tatabányai übermensch, ő ezt megteheti. (Hamarosan kénytelen lesz majd rájönni, hogy valójában a törvény szolgája, és nem helyi kiskirály, aki azt csinál, amit akar.) És Tatabányán ilyen erkölcsökkel, ilyen morális érzékkel bírónak lehet lenni, másik felett lehet ítélkezni, és fel lehet venni a majdnem 400.000Ft-os havi alapilletményt. Tatabánya, az egykoron szorgos, tisztességes, svábok lakta bányászváros mára idáig jutott. A bányászbéka azon bizonyos testrésze alá több méterrel.

Menjünk azonban tovább, hiszen ez csupán egy kis kitérő volt a tatabányai erkölcsi fertő méreteinek, kiterjedésének illusztrálására.

Hufnágel Ákos természetesen abszolút elfogulatlannak vallotta magát. A világon nincs még egy hely, ahol olyan rendőr eljárhatna valakivel szemben, aki személyesen peres konfliktusban van az illetővel (vélt személyes sérelme okán), de Tatabányán ez is lehetséges. Legalábbis dr. Csizmadia Gábor megyei főkapitány szerint az ő emberei abszolút elfogulatlanok még a személyes ellenségeikkel szemben is. (Ehhez tegyük hozzá: maga a Tatabányai Rendőrkapitányság vezetője kijelentette, hogy ő maga elfogultnak tartja magát, ami az egész kapitányság kizárását kellett volna, hogy eredményezze, de Tatabányán ez sem számított.) dr. Ladnyik Edina ügyész pedig alájuk játszott: helyben hagyta ezt a kapitális gazemberséget.

És hogy mennyire elfogulatlan és tisztességes volt az eljárás ezt követően - meg persze már ezt megelőzően is! -, azt talán nézzük az események tükrében:

Mint mondottuk: a 2010. október 27-i ügyészi utasítás szerint szerkesztőnk ismételt kihallgatásával kellett volna kezdeni, és az általa elmondottak alapján lehetett és kellett volna meghatározni a nyomozás további menetét.

Ehhez képest szerkesztőnket eszük ágában sem volt meghallgatni, így persze azt sem tudhatták, hogy merre tovább. Igaz, nem is érdekelte őket: előre eldöntötték, hogy szerkesztőnket egyszerűen nem engedik védekezni: 2012. február 22-én este kézbesítették számára az idézést másnap reggelre. (A hatályos Be. szerint az idézést úgy kell megküldeni, hogy a gyanúsítottnak legyen ideje felkészülni. A tatabányai gazembereknek ez sem számított a mellékelt ábra alapján.) Ami pedig ekkor történt, az talán még Péter Gábor ÁVH-ján is elképzelhetetlen lett volna:

Perje Tiborné nyomozónő közölte, hogy szerkesztőnket meggyanúsítja ezzel-azzal, és ami a lényeg: a gyanúsítás közlésével be is fejezte a nyomozást!

A jelen lévők nem akartak hinni a fülüknek: a gyanúsítás közlése a nyomozás befejező aktusa is egyben???!!! Ilyen még az ötvenes években sem volt elképzelhető: a gyanúsítottat, ha formálisan is, de engedték védekezni, érdekelte őket a védekezése. (Már persze azért is, hogy hány társát mártja majd be.) Itt viszont Perje Tibornénak volt bőr a képén egyenesen közölni: teljesen mindegy, hogy szerkesztőnk mit fog elmondani, ők ezzel befejezettnek tekintik a nyomozást, a gyanúsítást is csak azért közölték, mert azt nem lehet kihagyni. (Ezek szerint a védekezést viszont igen.) Perje Tiborné előre megmondta: szerkesztőnknek joga van persze bármit előterjeszteni, indítványozni, ők viszont értelemszerűen ebből semmit nem fognak figyelembe venni, hiszen mint már mondta: lezártnak tekintik a kérdést.

Tartotta is a szavát: szerkesztőnk mind a 18 bizonyítási indítványát csont nélkül elutasította most már az a Schorf Ádám osztályvezető, akiről fentebb szó esett. Schorf Ádámnak volt bőr a képén kijelenteni, hogy szerkesztőnk 18 indítványa közül egyetlen egy sem - például az elkövető kilétének kiderítésére irányuló indítványok sem! - szolgálják a nyomozás érdekét. Ezzel Schorf Ádám nem kevesebbet állított, mint hogy a nyomozásban nem szükséges az elkövető kilétét feltárni, ha van, akire rá lehet húzni a vizes lepedőt, akkor mégis minek bajlódni az igazi elkövető felderítésével! (Schorf Ádám ugyancsak közel 400.000Ft-os illetményért veti papírra ezeket az egykori ávósokat is megszégyenítő, arcátlanságokat.)

Van a dolognak egy mellékvágánya is: 2009. október 1-én a csepeli rendőr-maffia lefoglalt hivatalos lezárás nélkül néhány DVD-t szerkesztőnk asztaláról egy műanyaghengerben. Utóbb - ávós elődeiktől tanulva - a tégelybe becsempésztek 2 fiatalkorúakat nudista strandon ábrázoló DVD-t is. Még 2010-ben, az első gyanúsításkor szóba nem jött ezzel kapcsolatban semmi, hiszen a budapestiek (akkor éppen konkrétan a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság) azért nem voltak teljesen elmebetegek: nem minősítették a világon majdnem mindenhol legális nudizmust pornográfiának, másrészt jól látták, hogy a tégely nem volt hatóságilag lezárva, és élünk a gyanúperrel, hogy ismerték is a csepeliek mocskos trükkjeit. Miután viszont akkor a tégelyt visszaadták, és csak ez a 2 - a csepeliek által odacsempészett - DVD maradt foglalásban, a tatabányaiak cirka 2,5 évvel a foglalás után egyszer csak "rájöttek", hogy jól jöhet ez a kis trükk még, ha minden kötél szakad: gyanúsítsuk meg az áldozatot tiltott pornográfia tartásával! (Az ÁVH annak idején 10 dollárost csempészett az áldozat könyvei közé, aztán "megtalálta" és valuta bűntettel vádolta meg a kiszemelt áldozatot. De talán még emlékszünk arra is, hogy nagyjából ugyanakkor, amikor szerkesztőnket is csőbe akarták húzni, ugyancsak rendőrökkel akartak kábítószert csempészni Kisberk Szabolcs és HírTV-s társa autójába politikai megrendelésre. Nincs új a Nap alatt.)

Perje Tiborné - Hufnágel Ákos megbízásából - tehát meggyanúsította szerkesztőnket, mondván, hogy a teljesen ártalmatlan nudista képek pornográfiának minősülnek, mert idézzük "alkalmasak kéjvágy ébresztésére"! (Ennyi erővel Hufnágel Ákos kerekre hízott, méretes tokája is pornográfiának minősül, hiszen vannak szép számmal olyanok, akikben az is alkalmas kéjvágy ébresztésére. De tovább megyek: ezen az alapon a birkanyírás is kifejezetten pornográfia, hiszen legalábbis az albán hegyi pásztor számára kifejezetten alkalmas kéjvágy ébresztésére.)

Azután már Schorf Ádám osztálya következett: becsapták az ügyészséget. Igaz, dr. Ladnyik Edinát nem nagyon kellett becsapni: legalábbis Perje Tiborné szerint az ügyésznő adott utasítást erre a gyalázatos gazemberségre, "mi csak parancsot teljesítünk". (A nácik is erre hivatkoztak Nürnbergben: ők is csak parancsot teljesítettek. Mégsem úszták meg, miközben a Perjéné-Hufnágel-Schorf trió megússza!) Miután már elutasították szerkesztőnk panaszát e körben is, jött az újabb elmegyógyintézetbe illő bravúr a tatabányai bányászbékáktól: felfüggesztették a nyomozást arra hivatkozva, hogy az elkövető kiléte ismeretlen!!! (Ezt az agyrémet Schorf Ádám írta alá!) Tetszenek érteni tisztelt látogatóink? Meggyanúsítanak egy konkrét személyt, majd a panaszát elutasítja az ügyészség azzal, hogy igenis megalapozott a gyanú vele szemben, majd ezt követően kijelentik, hogy a bűncselekmény elkövetője ismeretlen! És erről a gyanúsításról - amiről utóbb bevallják, hogy valójában még az elkövető kilétét sem ismerik! - az ügyésznek van bőr a képén kijelenteni, hogy megalapozott volt! (Ismét csak azt kell mondanunk: a bolondok házában önmagára valamit is adó ápolt ekkora baromságot nemhogy nem írna le hivatalos papírra, de még csak nem is mondana. Ilyen csak egy helyen képzelhető el: a Schorf Ádám vezette vádelőkészítési osztályon Tatabányán!)

Igaz, a többi gyanúsítási pont sem volt éppen sokkal épületesebb: Perje Tiborné példának okáért azzal is meggyanúsította szerkesztőnket, hogy galád módon a "mai napig" (értsd: 2012. február 23.) zaklatja e-mailekben, sms-ekben és személyesen a gyermeke édesanyját annak akarata ellenére! Szerkesztőnk hirtelenjében nem tudta, hogy ébren van-e, vagy álmodik?! A rendőrségen hallgatják-e ki éppen, vagy a bolondok házában ül éppen egy ápolttal szemben, aki arról akarja meggyőzni, hogy ő bizony nem más, mint a nagy Bonaparte Napoleon, a császár?! Ugyanis alig fél órával korábban kelt fel éppen a gyermeke édesanyja mellől az ágyból, aki leginkább talán azt élhette meg zaklatásként, hogy a tatabányai rendőrök miatt szerkesztőnknek kora reggel el kellett mennie, holott olyan szívesen pihent volna még egy kicsit szerkesztőnk mellére hajtva a fejét. (Amikor ezt szerkesztőnk megemlítette, Perjéné csak nézett azzal a sugárzó okos rendőr-tekintetével, mint döglött hal a szatyorban.)

A tatabányai gazemberségnek - 223 nap késéssel - a IX. Kerületi Ügyészség vetett véget, miután a kollaboráns X. és XVII. Kerületi Ügyészséget is ki kellett zárni, tekintettel arra, hogy bebizonyosodott: dr. Ladnyik Edina ügyésznő hamis tartalmú közokirattal próbálta eltussolni azt, hogy a nyomozás első 7 hónapjában illetékesség nélkül jártak el a csepeliek. (Természetesen ezen leleplezés miatt is koncepciós eljárást koholt: a Központi Nyomozó Főügyészség. Az eljáró ügyésznő cinikusan elismerte, hogy szerkesztőnk tényszerűen igazat állít, sőt azt is elismerte, hogy becstelenség, amit művelnek, de "felsőbb utasításra" kijelentette: attól még, hogy dr. Ladnyik Edina valóban nyilvánvalóan valótlanságot rögzített közokiratban, sérti az állítólag létező becsületét az, hogy szerkesztőnk "ordas hazugságnak" minősítette a közokirat-hamisítást. Természetesen a hamisításnak - mint már fentebb is utaltunk rá - semmi következménye nem lett: a Központi Nyomozó Főügyészség egyszerűen nem volt hajlandó szerkesztőnk feljelentését törvényesen kivizsgálni, elbírálni.)

A IX. Kerületi Ügyészség - dr. Őszi Emese vezető ügyész - visszadobta a Schorf Ádám féle mocskot, megállapította, hogy gyakorlatilag az egész rendőrség mintegy 3,5 év alatt érdemben nem csinált semmit, a nyomozati anyaguk annyit sem ér, mint a klozettpapír, és 2012. október 11-én elrendelte a nyomozás folytatását. Megállapította, hogy szerkesztőnk Schorf Ádám által gyalázatos módon elutasított indítványai nagyobb részben megalapozottak, azokat végre kell hajtani. Gyakorlatilag szinte az egész nyomozást megismételteti elölről a lusta, trehány, az ügyészi utasításokat korábban elszabotált tatabányaiakkal. Miután pedig rájött, hogy a tatabányai rendőrök olyan erkölcsi és szellemi színvonalon állnak, hogy egyszerűen nem szabad őket felügyelet nélkül, önállóan nyomozni hagyni, egyszerűen felrendelte őket ide, a IX. Kerületi Rendőrkapitányság épületébe, és kizárólag ügyész jelenlétében végezhetik a nyomozati cselekményeket! (Dr. Őszi Emese ügyésznő tehát vállalkozott a lehetetlenre: elhatározta, hogy megtanítja a tatabányai rendőröket az általuk eddig ismeretlen fogalomra: a munkára.)

Miután viszont minden pillanatban nem volt szabad egy ügyész, aki foghatta volna a tatabányai rendőrök gyámoltalan kacsóit a nap 24 órájában, ezért persze továbbra is egymást érték a törvénytelenségek: hol csupán a szokásos rendőri hülyeségek, hol viszont kifejezetten becstelen gazemberségek.

Mivel az idő kezdte szorongatni a lusta, trehány, tisztességtelen tatabányai rendőr-bandát, elkezdtek kapkodni, az pedig általában nem szül jót. Mivel alig 4 hónap alatt kellett (kell) megcsinálniuk azt, amit amúgy 3,5 éve elszabotált a rendőrség, ész nélkül kezdték küldözgetni az idézéseket boldog-boldogtalannak, mégpedig "rövid úton", azaz rendőrautóval. Könnyű elképzelni, hogy a botrány pillanatok alatt kitört: sem a helyi (például budapesti) rendőröknek, sem a megidézetteknek nem tetszett a tatabányaiak eljárása: a helyi rendőröknek általában van más dolguk is, mint idézéseket kézbesíteni, nem postásnak szegődtek el a rendőrséghez, ugyanakkor az emberek pedig általában nem örülnek annak, ha lakókörnyezetükben egyenruhás rendőrök zaklatják őket szirénázó autóban érkezve.

Ráadásul megesett, hogy egy-egy ilyen sürgős rendőri kézbesítés után Víghné Daubek Zita nyomozónő - Schorf Ádám "erős embere" - az esedékes reggelen felhívta a tanúkat azzal, hogy mégsem kell jönniük vallomást tenni aznap, mert esik a hó! (A rendes, tisztességes tatabányai rendőrmackó ugyanis behúzódik a "rendőrség" feliratú barlangjába, amikor havazik, és szépen megvárja, amíg kitavaszodik.)

De a kapkodás további abszurdumokhoz is vezetett: Víghné Daubek Zitának vélhetően nem maradt ideje tisztességesen felöltözni, amikor előzetes bejelentés nélkül megjelent szerkesztőnk lakásán azzal, hogy most azonnal ki szeretné hallgatni szerkesztőnk agyvérzés után álló, 84 éves, az utolsó napjait élő édesanyját. A házban első látásra kéregetőnek nézték (homeless külleme okán), szerencsére azonban az igazolványa nála volt, így igazolni tudta, hogy valójában rendőr, nem kéregetni, hanem kihallgatni jött. Ami azonban ennél is izgalmasabb: bevitte magával a kihallgatásra szerkesztőnk egyik szomszédját "hatósági tanúként" azzal, hogy az illető szomszéd köteles végig ott ülni a tanúmeghallgatás alatt! (Miközben egyébként Schorf Ádám utasítására hozott magával egy technikust is, aki meg video felvételt készített a kihallgatásról, ami természetesen eleve szükségtelenné tette a hatósági tanú jelenlétét.) Víghné Daubek Zita valami fantasztikus érzékkel rendelkezik az adatvédelem terén! Épp csak arról nem hallott még, hogy a tanúmeghallgatás az elejétől végéig szigorúan védett bűnügyi személyes adat, amihez egy szomszédnak semmi köze. Eljátszotta azt a komédiát, hogy szerkesztőnk menjen ki a saját szobájából, de a szomszédja maradjon benn! Víghné Daubek Zita szerkesztőnk tudomása szerint később a Be. 183. § (1) bekezdésére hivatkozott, amely szerint a nyomozó hatóság az írni-olvasni nem tudó személy kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv ismertetésénél hatósági tanút alkalmazhat. Nincs is ezzel más baj, csupán az, hogy a nyomozónő fogalom értelmezése több tekintetben is csütörtököt mondott: "írni-olvasni nem tudó személy" (analfabéta) ugyanis nyilván akad bőven az ő közvetlen munkahelyi környezetében, a 67%-os gyengén látó nyugdíjas tanár azonban nem ebbe a kategóriába tartozik. Másrészt Víghné Daubek Zita nyilván volt képes különbséget tenni a "tanú vallomástétele" és a "felvett jegyzőkönyv ismertetése" fogalmak között. Egy átlagosan fejlett 3 hónapos csimpánz értelmi szintjét elérő humán organizmusnak ez elvben már nem lehetne gond, Tatabányán azonban úgy látszik, mégis gondot jelent az ilyen eltérések felismerése. (Mint tudjuk: a vallomás megtétele során általában sokszor több minden hangzik el, mint amennyi azután relevánsnak bizonyul, és jegyzőkönyvbe kerül!) Van azonban még valami, ami ennél is elképesztőbb: az idős asszony agyvérzése következtében tér- és időzavarral küzd. Az első kérdése az volt Víghné Daubek Zitához, hogy ő most hol van? Netán Dombóváron? A sarki fűszeresnek sem kell talán mondanunk, hogy innentől nyilván ki sem lehetett volna hallgatni, a tatabányaiaknak azonban ez sem számít. (Víghné Daubek Zita buzgalmát ismerve nem lehetetlen, hogy szerkesztőnk néhai barátját is "kihallgatta" a badacsonytomaji temetőben, az illető vallomása ugyanis nagyon fontos lett volna, korábban azonban addig húzták az időt a tatabányaiak, amíg az illető meghalt. Elvégre ha a tudatánál nem lévő személyt meg lehet hallgatni tanúként, akkor a halottat miért ne lehetne szintén meghallgatni?! Sőt, ha jobban belegondolunk, az a kevésbé veszélyes, mert a halott legalább biztosan nem fog valótlan tartalmú, esetleg félrevezető vallomást tenni.)

De menjünk tovább: egy nappal korábban megírta szerkesztőnk idézését a nyomozónő, de annyi esze már nem volt, hogy netán személyesen adja át szerkesztőnknek, ha már másnap amúgy is kijött a lakására. Még mit nem?! Akkor netán még az is kiderülhetett volna, hogy az időpont nem megfelelő, és netán még egyeztetni is lehetett volna másik időpontot. Na és persze akkor nem lehetett volna szerkesztőnket utóbb zaklatni a fentebb már jelzett módszerrel. Nem! Víghné Daubek Zita nem csupán nem adta át személyesen, de még csak nem is szólt szerkesztőnknek az idézésről! Ehelyett pár nappal később, vasárnap küldte el faxon az V. Kerületi Rendőrségnek azzal, hogy haladéktalanul kézbesítsék. Az itteniek pedig dühöngtek, hogy most már nem csupán postásnak használja őket a tatabányai bányászbéka társulat, de ráadásul még éppen vasárnap délben, a vasárnapi ebédtől kell felállniuk. Ahogy persze szerkesztőnk sem örült annak, amikor a vasárnapi családi együttlétet három szirénázó egyenruhás zavarta meg. (Szerkesztőnk vasárnap egész nap a különélő kislányával és annak édesanyjával van. Nem csupán passzióból, hanem jogerős bírósági kapcsolattartási végzésben foglalt kötelezettsége folytán is.)

Amikor szerkesztőnk ezt kifogásolta, Schorf Ádám osztályvezető cinikusan közölte, hogy nekik ehhez joguk van. Azután rátett egy lapáttal: legközelebb Víghné Daubek Zita nyomozónő telefonon egyeztetett egy időpontot délután 14 óra magasságában szerkesztőnkkel, majd hozzátette, hogy azért postán is elküldi, de a lényeg, hogy szerkesztőnk tud az időpontról, meg van beszélve a dolog. És most jön az, ami már ép ésszel felfoghatatlan: még aznap, majdnem éjfélkor dörömbölnek a budapesti rendőrök a ház kapuján, felzavarva az egész lakóközösséget! Hozzák az idézést azzal, hogy most kapták faxon Tatabányáról azzal, hogy haladéktalanul kézbesíteni kell! A három itteni fiatalember szerkesztőnkkel egyetértve szidta a tatabányai bányászbékákat, mint a bokrot, hiszen éjfélkor nekik is lett volna jobb dolguk, mint tatabányai idézéseket kézbesíteni. (Szerkesztőnk édesanyja pedig szívrohamot kapott ijedtében. Mintegy 60 évvel ezelőtt nagyjából ugyanilyen idő tájt, ugyanilyen csengetést követően vitték el a hufnágelekhez, schorfokhoz, perjénékhez és daubekekhez hasonló eljárási technikákat alkalmazó, és hasonló módszertani elveket valló ávósok.)

Szerkesztőnk ekkor már megelégelte: polgári keresetet nyújtott be a tatabányaiak disznóságaiért felelős Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitánysággal szemben a tisztességes eljáráshoz fűződő személyiségi jogainak megsértése miatt, egyúttal feljelentést tett a közhatalom visszaélésszerű, mások tudatos és célzatos zaklatására történő felhasználása miatt a történtekért felelős osztályvezetővel: Schorf Ádámmal szemben.

Schorf Ádám persze azonnal megpróbálta levetni magáról a felelősséget: közölte, hogy továbbra is jogában áll az itteni rendőrök útján kézbesíttetni az idézéseket, ugyanakkor viszont a kézbesítés lehetetlen időpontokban történt foganatosításáért nem ő, hanem az itteniek a felelősök. Erről azonban a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek egészen más véleménye volt: Nyom.191/2013. számú határozatukban megállapították, hogy a történtekért egyértelműen Schorf Ádámot terheli a felelősség, a történtek pedig alkalmasak lehetnek a Btk. 225. §-ba ütköző hivatali visszaélés bűntettének megállapítására. (Persze a dologból nem lesz semmi, hiszen az ügy átkerült a Tatabányai Nyomozó Ügyészségre, annak vezetője - dr. Bencsik Attila, aki a winchesterlopást is elévültette! - viszont közismerten ugyancsak "csókosa" úgy Hufnágel Ákosnak, ahogy Schorf Ádámnak is, ahogy mondani szokás: ő is benne van a bagázsban, illetve egy branch az egész.)

A történet ma itt tart.

Ahogy Tatabánya - az egykori szorgos kis svábok lakta bányászváros - is itt tart, idáig jutott amint erre már fentebb is rámutattunk. Ma, ha valaki még szeretne valami tiszta, világos dologgal találkozni Tatabányán, akkor lemegy a bánya mélyére. (Mert a felszínen garantáltan nem fog találni!)

Mint tudjuk, egykor az ávósok is valahogy így kezdték. A nép pedig egy darabig tűrt, tűrt és tűrt. Amíg bírta. Azután egy ponton nem csupán betelt, de ki is csordult a pohár, és bebizonyosodott, hogy bár felül a gálya, és alul a víznek árja, azért a víz az úr. Az ávósok talpai alatt pedig fütyült a szél.

Csupán remélni tudjuk, hogy a történelem nem fogja megismételni önmagát.