TISZTELT II. ÉS III. KERÜLETI BÍRÓSÁG ELNÖKE!

 

 

Alulírott Kalmár László, 1055. Budapest, V. Falk Miksa u. 12. alatti lakos, az Ön 2014. február 5-én kelt, 2014.El.IV.D.1/9/2.sz. levelében foglaltakra reagálva

 

ÉSZREVÉTELEZEM:

 

Mindenek előtt a válaszlevél gondosan kikerüli a panaszom egy sarkalatos kérdését: a dr. Rácz Eszter által elkövetett, bírósági titkárhoz méltatlan, gyalázatos, az ötvenes évek gyáva, sunyi névtelen feljelentőire emlékeztető magatartás kérdését.

Ezen túlmenően nem bölcs dolog egy Ön által ismeretlen tényállás, és a már megszületett másodfokú döntés ismerete nélkül nyilatkozni, és különösen nem bölcs dolog olyan jogterületekre tévedni, és még ki is oktatni - kifejezetten fenyegető éllel - olyan valakit, aki az adott jogterületen úgy nagyjából az Önök teljes személyi állományát még álmából felkelve is szőröstül-bőröstül megeszi.

Az Ön által nyilvánvalóan nem ismert büntetőjogi tényállás - a hamis vád - akkor valósul meg, ha valaki hatóság előtt másról olyan konkrét, a hiteltérdemlőség látszatával is rendelkező, ugyanakkor tényszerűen valótlan tényállítást tesz, amely elvben alkalmas lehet büntető eljárás kiváltására, mivel valósága esetén bűncselekménynek minősülne.

Önmagában az, ha valakinek egy tényszerűen vitathatatlanul valós tényről eltér a jogi álláspontja az Önétől - illetve általában a hatóságétól -, vagyis az általa közölt valós tényeket büntetendő magatartásnak véli, miközben esetleg a hatóság valamely kritérium hiányában az adott magatartást nem tartja bűncselekménynek, nem valósítja meg a hamis vád törvényi tényállását.

Rátérve a jelen esetre: a másodfok egyértelműen megállapította, miszerint dr. Daróczy Éva bírónő a 2013. március 8-i jegyzőkönyvben valótlanul rögzítette azt, hogy a felek idézése szabályszerű volt. A másodfok azt is megállapította, hogy amikor ezt a bírónő jegyzőkönyvezte, nem állt rendelkezésére az alperesi tértivevény, azaz nyilvánvalóan elvben sem állapíthatta meg az idézés szabályszerűségét.

Innentől kezdve az ugye bizonyított tény, hogy a bírónő az általa készített közokiratba lényeges körülményt hamisan foglalt bele, és az is megállapítható, hogy ezt egyértelműen szándékosan tette, hiszen mondjuk az még elképzelhető lenne, hogy egy tértivevényen félreolvas egy dátumot, de az már nem képzelhető el, hogy egy nem létező tértivevény alapján bármit is megállapítson.

Az, hogy a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének egyéb tényállási elemei megvalósultak-e, vagy sem - illetve, hogy bizonyítható-e a visszaélésszerű magatartás -, az nyilván nyomozás során lenne tisztázható. (Azt ugyanis csak dr. Daróczy Éva tudná megmondani, hogy miért foglalt általa is tudottan valótlanságot a jegyzőkönyvbe. Én legfeljebb vélelmezem, hogy elsődlegesen azért, mert kínos volt már neki ismét elnapolni a tárgyalást és úgy gondolta: ha annak a félnek a javára dönt, akinek a valóságban nem volt szabályos az idézése, akkor az majd úgysem fog reklamálni. Ebben azonban sajnos tévedett.)

Ugyanakkor a 2014. február 4-én kelt 2014.El.IV.D.1/9.sz., dr. Kovács József csoportvezető bíró által aláírt arrogáns, cinikus és bíróhoz méltatlan "válaszra" - ami valójában nem válasz! - csupán annyit kívánok észrevételezni, hogy dr. Kovács Józsefnek nincs erkölcsi alapja akár a stílusomra, akár az ennek alapját képező jogos felháborodásomra még "felhúzni az orrát", neki ebben az ügyben egyvalamihez van joga: behúzni a fülét-farkát, és lapítani, mint az a bizonyos dolog a fűben:

Mégis mit képzel ez a kis mitugrász önmagáról?! Mégis hol a pofátlanság határa?!

Az Önök egyik bírója az ügyvéd ismerőseinek a törvényes kirendelt védői díjak 2,5-szeresét utaltatja ki abban bízva, hogy nem derül ki, majd amikor kiderül - és miután a csalás leleplezése miatt még engem támadtak meg! -, és bátorkodom megkérdezni, hogy vajon visszakövetelték-e a két csókos cimborától az államkasszából jogosulatlanul felvett pénzeket, akkor előbb kijelenti, hogy "majd, ha jogerősek lesznek a végzések", aztán a jogerőre emelkedés után fél évvel kijelenti, hogy "folyamatban van", újabb 1 év elteltével dr. Kovács József egyszerűen bolondnak néz, és ismét kijelenti, hogy "folyamatban van", most meg - 2 év eltelte után! - még van bőr a képén hepciáskodni, mondván, hogy ugyan még mindig nincsenek visszafizettetve a dr. Halász Orsolya által az ismerősei zsebébe juttatott törvénytelen összegek, de azért ő - csoportvezető bíróként! - "nem tart szükségesnek intézkedést".

És persze kijelenti, hogy "majd tájékoztatni fog" a pénzek visszafizetéséről, viszont ha netán "elfelejtene" tájékoztatni - mert hogy Önök ezeket az összegeket ahogy eddig nem fizettették vissza, úgy eztán sem fogják visszafizettetni (nem nehéz kitalálni, hogy miért!) -, akkor hiába is fogok netán újabb fél év múlva érdeklődni, mert arra már választ sem fogok kapni, azt már irattárba helyezi válasz nélkül.

Én viszont bizony igenis szükségesnek tartok egy intézkedést az ügyben:

dr. Kovács József fegyelmi felelősségre vonását, a bírói testületből való eltávolítását tartom szükségesnek, mert aki így áll hozzá a rá bízott állami pénzek kezeléséhez, és az ilyesmit joggal szóvá tevő adófizetők panaszaihoz, az szakmailag alkalmatlan, erkölcsileg pedig méltatlan a bírói talár viselésére.

dr. Kovács Józsefnek röviden azt üzenem: szégyellje magát, és kérje a felmentését mielőbb. Köznapi szóval megfogalmazva: takarodjon a bírói testületből!

 

 

2014. február 12.                                                                                                                                        tisztelettel: Kalmár László

 

 

ui.:

A ma kézhez kapott, fentebb hivatkozott számú elnökségi levelek kapcsán az esti órákban cikket teszek közzé http://krokotanarur.atw.hu/2014/Kovacs.htm internetes címen, és hamarosan interjút is adok az eset kapcsán "Az utca hangja" internetes médiumnak, amely a youtube-on lesz majd elérhető, de amint elkészül, az előbb jelzett linken is be lesz ágyazva. Az olyan pofátlanságokkal szemben, amik Önöknél sajnos sorozatosan történik, nincs más fegyver, mint a nyilvánosság ereje, amivel eztán is rendszeresen élni fogok.