DR. SÁNDOR ERIKA - ÚJABB BOTRÁNY A PESTI KÖZPONTI KERÜLETI BÍRÓSÁGON!

 

A jogalkotó egykoron megteremtette annak lehetőségét, hogy középszerű  gyámügyi előadókból 2,5 éves gyorstalpaló után, ügyvédi gyakorlat nélkül csapnivaló ügyvédek válhassanak. Azóta már - az eredmény láttán - ez a lehetőség ebben a formában megszűnt, azok, akik viszont már megkapták az ügyvédi végzettséget ily módon, ma is rendre megszomorítják a jogász társadalom - és sajnos nem csak a jogász társadalom! - életét...

Ugyanakkor sokan hisznek benne, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Hogy az erősből és a gyengéből, az okosból és a butuskából, a talpraesettből és a balekból mindig szerencsés páros alakul ki.

Vélhetően így gondolta ezt Dr. Grád András is, amikor bíróból lett ügyvédként, egyetemi tanárként jó ötletnek tartotta társulni azzal a gyámügyi előadóból ügyvéddé avanzsált dr. Regász Máriával, aki az utóbbi években azzal vívta ki magának az ismertséget a jogásztársadalmon belül, hogy Magyarországon - sőt talán a világon is! - egyedülálló módon nem tudja: a "jogi személy" nem jogászt jelent, a bírósági perek ügyszámainak elején a betű a per jellegére utal. Aki - hogy őt magát idézzük! - "másként csinálja: nem konzultál az ügyféllel", aki nem tudja, hogy még vádlottként sem lehetséges ész nélkül boldog-boldogtalant hamisan megvádolni az égvilágon mindennel, illetve nem lehet hivatalos eljárásokban sem rendre az emberi méltóságot sértő, mások emberi mivoltát, illetve épelméjűségét rendre megkérdőjelező, vagy éppenséggel tagadó kijelentések sorát tenni.

Hogy ez a gyümölcsöző kapcsolat pontosan mennyit, illetve mit hozott Dr. Grád András konyhájára, azt nem tudjuk, azt azonban tudjuk, hogy az életét rendre megkeseríti eme kiváló társa azzal, hogy lassan már naponta válik szükségessé kilincselnie, közbenjárnia a sikeres pályafutása alatt szerzett befolyásos barátoknál, ismerősöknél egy-egy nagyobb port kavart Regász-botrány elcsitítása végett.

És persze mindez azoknak a lekötelezett egykori munkatársaknak, barátoknak az életét is megkeseríti, akik lassan főállásban foglalkoznak ezeknek a botrányoknak az asztal alá seprésével.

Mert hogy Magyarország nem is lenne Magyarország, ha nem érvényesülne a sógorság-komaság ma is a legmagasabb szinteken is, ha nem lehetne találni a bírói testületekben mindig "alkalmas" partnereket ezeknek a botrányoknak az elsimításához, és persze ha nem lennének tele a bírói testületek irányítói, elnökségei olyanokkal, akik a szerecsenmosdatást megszervezik, akik kinézik és azután irányítják a célra megfelelő bírókat az ilyen helyzetekben.     

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon pedig aztán végképp nem nehéz megtalálni mindig a megfelelő embert a megfelelő célra, hiszen Dr. Grád András ugye éppen ezen a bíróságon ítélkezett valaha bíróként, így még a mai napig sem igen van ezen a bíróságon senki, aki ne ismerné, akivel ne lenne jóban, bizalmas viszonyban, aki ne igyekezne "kollegiális" lenni vele szemben.

Már évekkel ezelőtt elviccelődött az egyik bírósági titkár szerkesztőnkkel:

"Tudja Kalmár úr, van azért itt egy fontossági sorrend, előre vesszük a kiemelt bűncselekményeket - az életellenes, államellenes, és hasonló - cselekményeket, aztán jönnek a magasabb büntetési tételű bűntettek, majd az átlagos bűntettek, utánuk a vétségek. Ezeket követik a magánvádas perek, majd jönnek a tyúkperek, és a legvégén következnek a Regász-perek."

Szerkesztőnket - mint tudjuk - 4 éve tartó elszakíthatatlan szerelem köti már Máriához, ami egy a családja ellen intézett Regász-támadás kemény és határozott visszaverésével kezdődött, majd folytatódott egy személyiségi jogi perrel, és számos magánvádas - rágalmazás, illetve becsületsértés miatt indult - perrel. Mária pedig hasonlóképp viszonozta ezt a szerelmet: mintegy 40 magánvádas feljelentést tett szerkesztőnkkel szemben, 17-szer követelte szerkesztőnk letartóztatását állítólag létező becsületének vélt megsértése miatt, és ezen követelésének azzal adott különös nyomatékot a bíróság előtt, hogy ő bizony megkérdezett egy ügyvédet - mármint ő, az ügyvéd megkérdezett egy ügyvédet! -, és az is megerősítette, hogy igenis: becsületsértés miatt nagyon is indokolt azonnal letartóztatni a galád elkövetőt! (Mit mondjunk: a bírókat rendre nem sikerült meggyőznie még ezzel a különösen nyomós érvvel sem.) Azután Máriánk többnyire bohócot csinált a bíróságból: 1-2 éves késhegyig menő harc után se szó, se beszéd: visszavonta a feljelentéseit azzal, hogy ő ezeket javító célzattal tette, de rájött, hogy szerkesztőnk sajnos javíthatatlan. (A valóságban attól ijedt meg, hogy az egyik bíró elkezdte ugratni: kilátásba helyezte az elmeszakértői vizsgálat elrendelését, amitől úgy megijedt, hogy azonnal visszavont mindent. Nem vette észre, hogy csak ugratják, azt pedig honnan is tudhatta volna, hogy mint magánvádlót, nem is lehet megvizsgáltatni! Hiszen ő csupán ügyvéd, miért kellene neki ismernie a jogot?!) De ami a legjobb, hogy azután egyszer csak újra kezdte a feljelentgetést.

A szervezett Regász-mosdatás első látványos esete a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az volt, amikor dr. Vadász Viktor bíró úr megelégelte a cirkuszt és a különféle "felsőbb helyekről" jövő "kollegiális kéréseket", és bizony következetesen a vádlottak padján kívánta látni Máriánkat azok után, hogy Mária egy oltári nagy hazugsággal csapta be az Elvált Apák Fórumának hiszékeny olvasóit. Mária rendre nem jelent meg az idézésekre, és mindig valami átlátszó hazugsággal mentette ki magát. dr. Vadász Viktor viszont nem vette félvállról a kérdést: rendre leellenőrizte Mária igazolásait, és rendre kiderült, hogy azok hamisak, nem igazak, illetve nem megfelelőek. Végül megelégelte a játékot a bíró úr, végzésben állapította meg, hogy a rosszhiszemű perelhúzó magatartáshoz a bíróság nem lehet tovább partner, és kilátásba helyezte dr. Regász Mária rendőri elővezetését.

Hogy ez után vajon ki és melyik "sógort" találta meg, azt nem tudjuk, egy biztos: dr. Vadász Viktornak nem volt lehetősége beváltani a "fenyegetését", mert azonnal elvették tőle az ügyet "adminisztratív" jellegű ürüggyel, és átadták a "megfelelő" embernek: dr. Ignácz Györgynek, aki láss csodát: a kollégája által évek óta folytatott, és tisztességgel, tárgyaláson kivizsgálni kívánt ügyet egyszerűen megszüntette tárgyalás nélkül olyan indokkal, amiről ő maga is pontosan tudta, hogy elfogadhatatlan, viszont azt is tudta, hogy a Fővárosi Törvényszéken is "tudnak már a dologról", és ott is megvan már a megfelelő ember, aki ugyancsak tudja persze, hogy a megszüntetés elfogadhatatlan, de ettől függetlenül azért helyben fogja hagyni. (Így is lett. Így golyózták ki az ügyet tisztességgel kivizsgálni próbáló dr. Vadász Viktor bíró urat. Azt is mondhatnánk, hogy antikollegiális módon, ugyanakkor minden valószínűség szerint kollegialitásból. Mármint Dr. Grád András irányában persze.)

Tegyük hozzá: dr. Ignácz György egyáltalán nem szívlelte dr. Regász Máriát. (Igaz, nem ő az egyetlen: olyan bíró nem létezik, aki Máriát szívlelné.) A Mária által szerkesztőnk ellen indított perekben a bíró úr szerkesztőnk iránt lojális és maximálisan emberséges, megértő volt. Ugyanakkor a pálya egyértelműen be volt határolva számára: odáig mehetett el, hogy senkit nem marasztal el Mária eszement feljelentéseire, de odáig már nem, hogy adott esetben Máriát viszont elmarasztalja fordított felállásban. 

Miután dr. Ignácz György felkerült a Fővárosi Törvényszékre, a hálátlan feladatot - a Regász-ügyeket, és a Regász-mosdatást - dr. Sándor Erika bírónőre sózták.

A bírónőről szakmailag csak jót mondhatunk: fiatal, csinos, jó eszű, gyors gondolkodású, jó logikájú, határozott személyiség. Ő is maximális lojalitással állt szerkesztőnkhöz, ugyanakkor bár igyekezett leplezni, azért többször elvált, hogy nagyon elege van dr. Regász Mária agyrémeiből, állandó ész nélküli vádaskodásaiból, sértéseiből, és persze abból is, hogy nulla jogi tudással gyakorta még ő akarta kioktatni a bírónőt, akinek a kisujja körme alatt több tudás rejlik, mint Mária fejében.

Ugyanakkor mély csalódást jelentett számunkra, amikor az egyik jegyzőkönyv tanulmányozása során felmerült a gyanúja annak, hogy a háttérben - nyilván nem passzióból, hanem "inspirációra"! - a bírónő koncepciózus Regász-mentést folytat:

A jegyzőkönyvből ugyanis egyrészt hiányoztak lényeges kijelentések, másrészt egyes kijelentések pedig teljesen megváltoztatva, a lényegüktől megfosztva kerülte bele. Hogy konkretizáljuk: amikor dr. Regász Mária vagy megszegte a hamis vád tilalmát, vagy az emberi méltóságot sértő kijelentéseket tett, ezek vagy egyszerűen kimaradtak a jegyzőkönyvből, vagy helyettük közömbös szavak, kijelentések kerültek bele.

Szerkesztőnk ekkor még adott egy esélyt, hátha csupán fatális véletlenről van szó dr. Sándor Erika jegyzőkönyve esetében annak ellenére, hogy ugyanennek a bírónőnek egy másik jegyzőkönyve - amely nem dr. Regász Mária ügyében született! - kifejezetten hibátlan, halál pontos volt minden szavában!

Innentől a biztonság kedvéért minden esetben hangfelvételt készített szerkesztőnk a Pécsi Ítélőtábla elvi bírósági határozatában foglaltak szerint azzal, hogy azt csak és kizárólag abban az esetben használja fel, ha a jegyzőkönyv kijavításához esetleg kelleni fog, egyébként megsemmisíti.

Láss csodát: a következő Regász-tárgyalás jegyzőkönyve is ugyanilyen lett. Nevezzük nevén: vastagon kozmetikázta valaki. A kínos helyzetben dr. Sándor Erika bírónő azzal védekezett: a probléma nyilván abból adódik, hogy a jegyzőkönyvezés "nem szószerinti". (Viszont például dr. Simits Iván esetében sem volt "szó szerinti", és érdekes módon ott egyetlen hiba sem került a leírtakba!)

De talán nézzünk egy konkrét esetet: dr. Regász Mária azt találta mondani szerkesztőnkre, hogy az "távol áll az embertől." Ez a kijelentés még vádlotti pozícióban sem engedhető meg, senkinek az ember voltát nem lehet megkérdőjelezni. Az ilyesmi az emberi méltóságot sértő, büntetőjogi következményekkel járó magatartás. Ehhez képest a jegyzőkönyvbe a következő került: szerkesztőnkről "nincs mit mondani". (Ez viszont közömbös kijelentés.)

Tisztelt Bírónő! Tetszik-nem tetszik, mi kimondjuk: ez nem "nem szószerinti jegyzőkönyvezés", és nem is "félrehallás" - hiszen nem is hasonlít egymásra a két kijelentés még hangtanilag sem! -, itt arról van szó, hogy bizony meg tetszettek hamisítani a valóságban elhangzottakat! Mégpedig vastagon!

Nem véletlenül: azért, mert pontosan tudni tetszettek, hogy ami ténylegesen elhangzott, annak büntetőjogi következményei lehetnek, és ugye Önökhöz is eljutott az "íratlan szabály": Mária - volt kollégánk szíve csücske - sajnos gyakorta fogalmaz "meggondolatlanul", ilyenkor tessék résen lenni, nehogy az ilyesminek nyoma maradjon!

De akadt ebben a jegyzőkönyvben számos hasonló is, ezekből csupán szemezgetünk a teljesség igénye nélkül:

Évek óta a Kalmár László bírókat rágalmaz, bírósági titkárokat rágalmaz, ügyészeket rágalmaz minden további következmény nélkül interneten nagy nyilvánosság előtt annak ellenére, hogy ez egyébként közvádas bűncselekmény.

A megfélemlítést nem csak C. Melindával szemben alkalmazta, hanem mindenkivel szemben. Ennek egyik eleme volt az, hogy engem és az ügyvédeket, az ügyészeket, a nyomozókat, a bírókat megfélemlítette. Engem konkrétan életveszélyesen fenyegetett több alkalommal. A megfélemlítésnek része volt az is, hogy miután gyakorlatilag már mindenkit feljelentett, az interneten rágalmazó cikkeket jelentetett meg.. C. Melindát azért marasztalták el, mert ezek után nem mertek Kalmár Lászlónak ellentmondani.

Rákényszerítették, hogy ezt követően elmenjen abba a lakásba, ahol Kalmár László birtokon belül van. Hangfelvétel van arról, hogy megpróbálta a Kalmár László ott megerőszakolni. 

Ilyen volt ez az állat történet. Ezt korábban leírtuk egy beadványban. És akkor C. Melinda elmondta, hogy Kalmár László gyakorlatilag egy leguánnak levágta a lábát. És kígyókat addig fojtogatott.

Mindez egyértelműen többrendbeli hamis vád bűntettének megállapítására lehet alkalmas, miután jobbára egy szó nem igaz belőle. (Mindezek dr. Regász Mária szenzitív-paranoid élményfeldolgozáson alapuló fantáziavilágának szüleményei.)

Ennek ellenére mindez - mintha el sem hangzott volna! - hiányzott a jegyzőkönyvből!

Amikor - amint azt előbb hallhattuk - Mária szerkesztőnket állatkínzással vádolta - olyan őrültséggel hozakodott elő, hogy szerkesztőnk levágta egy leguán lábát! -, akkor természetesen ezt is egy az egyben "kilopták" a jegyzőkönyvből, a többihez hasonlóan teljes egészében hiányzik belőle. Arra azonban ennél az esetnél már nem figyeltek, hogy ha az állítást kiveszik a jegyzőkönyvből, akkor talán ki kellene venni az állításra adott adekvát választ is: szerkesztőnk válaszát benne felejtették!

Ugye itt is egyértelmű a helyzet: az állatkínzás bűncselekmény, így Mária ezen kijelentése alkalmas lehet hamis vád bűntettének megállapítására. Az íratlan szabály pedig azt mondja: ha Mária meggondolatlanságokat mond, résen kell lenni, az ilyesmi nem kerülhet jegyzőkönyvbe!   

Szerkesztőnk még ekkor is adott egy lehetőséget dr. Sándor Erika bírónőnek: kérte a jegyzőkönyv kijavítását és kiegészítését.

A bírónő a kérelmet elutasította annak ellenére, hogy a sok közül az utolsó esetben legalábbis mindenképpen látnia kellett: ha egyszer szerkesztőnk tiltakozik az állatkínzásra vonatkozó vádaskodás miatt - mert az ugye benne maradt a jegyzőkönyvben! -, akkor nyilván annak is el kellett hangzania, amire a tiltakozás vonatkozott!

Itt már nincs mese, szó nem lehet tévedésről, itt a bírónő sajnos felvállalta a felvállalhatatlant, és ezen az sem szépít, hogy nem ő az egyetlen ilyen ezen a bíróságon. (Ezért is lett volna talán egészségesebb, ha a bíróság elnöke kapásból kéri másik bíróság kijelölését arra tekintettel, hogy Mária társa egykoron bíró kollégájuk volt. Mert hogy a 17/2001. (V.1.) és a 67/1995.(XII.7.) AB határozatok bizony kimondják: kerülni kell minden olyan helyzetet, ami alkalmas lehet arra, hogy valakiben jogos kétséget ébresszen az igazságszolgáltatás pártatlanságára nézve!)

Szerkesztőnk mindenesetre megfellebbezte a bírónő kijavítást és kiegészítést elutasító végzését, a fellebbezéséhez pedig csatolta a hangfelvételt, amivel ugye nemigen lehet vitatkozni. Hogy ezek után mit tesz dr. Sándor Erika, azt kíváncsian várjuk.

(Jogállamban ugye egy bíró ilyenkor csak egyvalamit tehet. Afelől persze nincsenek kétségeink, hogy hazánkban szó nem lehet sem civilizáltságról, sem jogállamról. Meg aztán valljuk be: dr. Sándor Erika mindezt nem passzióból vállalta fel: elsődlegesen tehát azoknak kellene távozniuk - de nyomban! -, akik ilyesmit "várnak el" egy bírótól, akik ilyen súlyosan kellemetlen helyzetbe hoznak ma bírókat, akik miatt ma egy bírónak netán úgy kell éreznie: ha nem felel meg bizonyos "elvárásoknak", az a karrierjére majd negatív hatással lehet. Ahogy sajnos lett is dr. Takács Péter Attila bíró úr karrierjére, amikor nem volt hajlandó "rugalmasan" ítélkezni Karsai László cionista történész esztelen nácizása kapcsán.)

A történet azonban még folytatódik:

dr. Regász Mária még 2010 szeptemberében az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesülete egykori elnökségi tagjának - egy idős embernek - azt találta mondani, hogy szerkesztőnk elmebeteg, a viselkedését, a személyiségét veszélyesnek ítéli a gyermekére nézve.

A dolog csak később derült ki, és még a kiderüléséhez képest is eltelt másfél év, mire sor került a most már 75 éves férfi meghallgatására.

Az első meghallgatásakor - 2014. január 29-én - az öregember csak arra emlékezett, hogy Mária szerkesztőnk személyiségét veszélyesnek tartotta a gyermekére, ez az egy jobban vésődött az emlékezetébe, mint a beszélgetés további részletei. Mivel a vallomása használhatatlan volt, a bírónő hazaküldte azzal, hogy gondolja át alaposabban, próbálja meg összeszedni az emlékeit, és jöjjön vissza két nap múlva. Második meghallgatásakor - január 31-én - az öreg már összeszedettebben tett vallomást, ekkorra már vissza tudta idézni a sértő kifejezések többségét is, mindenek előtt azt is, hogy Mária elmebetegnek nevezte szerkesztőnket.

dr. Regász Mária a védőbeszédében rendre megsértve a hamis vád tilalmát, gyalázatos, aljas módon egyfolytában előre megfontolt  hamis tanúzással vádolta a 75 éves embert, szerkesztőnket pedig értelemszerűen hamis tanúzásra felhívással vádolta meg hamisan.

dr. Sándor Erika bírónő felmentette Máriát a vád alól kétséget kizáró bizonyítottság hiányára hivatkozva. Utalt arra, hogy az 1 állítás 1 tagadás esetével van dolgunk, a tanú pedig ráadásul igen rosszul emlékezett már a 3,5 évvel ezelőtti történésre. Külön hangsúlyozta az ítélet szóbeli indoklásában: bár a vádlott a védekezését kifejezetten a tanú hamis tanúzással való vádolására, és szerkesztőnk hamis tanúzásra felhívással vádolására alapította, a bíróság egyáltalán nem érzékelte a legcsekélyebb gyanúját sem bármiféle összebeszélésnek a tanú és szerkesztőnk között, a tanút érdektelennek találta. Másrészt kiemelte: bűncselekmény hiányáról nem lehet beszélni - mert a vádlott bűncselekmény hiányában való felmentést szeretett volna! -, mivel az első tárgyaláson (január 29-én) a tanú által elmondottak ugyan még nem minősültek büntetendőnek - hiszen azt, hogy szerkesztőnket Mária a gyerekére veszélyesnek tartotta, azt önmagában még véleményként kell értékelni! -, de a második tárgyaláson (január 31-én) a tanú már arra is emlékezett, hogy szerkesztőnket elmebetegnek nevezte Mária, ami viszont bár büntetendő kijelentésnek minősül!

Hangsúlyozzuk: ez az ítélet - ahogy szóban elhangzott! - kifogástalan. Nem örülünk neki, hiszen biztosan tudjuk - ahogy a bírónő is biztosan tudta persze -, hogy Mária valóban azt mondta az idős embernek, ami a vádban állt, de belátjuk, hogy más valamit érezni, sejteni, "tudni", és más kétséget kizáróan bizonyítani.

Ezt követően történt, hogy Mária népies szólással élve "beleszaladt a pofonba": miközben alig pár perccel korábban még bizonygatta, hogy ő sosem mondott szerkesztőnkről senkinek olyasmit, hogy elmebeteg, a tárgyalóból kifelé menet odafordult az őt felmentő bírónőhöz, és rátámadt: "Miért nem akadályozza meg a bíróság, hogy ennek az elmebeteg embernek a."

A mondatot nem fejezhette be, mert a bírónő - aki ugye ismerte az íratlan szabályt, miszerint Mária "meggondolatlan" kijelentéseit valahogy szőnyeg alá kell seperni! - úgy ordított rá, hogy még a földszinten is hallhatták, majd ott tartotta Máriát a tárgyalóban, hogy szerkesztőnk és a tanú békében eltávozhasson, nehogy még rájuk támadjon a fékét vesztett, éppen felmentett vádlott.

Ki kell emelni: szinte szánalmas volt, ahogy a bírónő és a titkára egyszerre próbálták megmagyarázni, hogy már lezárták a jegyzőkönyvet, ezért ezt már nem lehet jegyzőkönyvbe venni. (Akkor, ott nem is került jegyzőkönyvbe!) Szerkesztőnk azonban keményen kiverte a balhét az elnökségen, így végül toldatként csak odaírták a jegyzőkönyv végére. Ebben a helyzetben már nem vállalhatták fel, hogy nem írják le az elhangzottakat.

Viszont ami ezután történt, az egyszerűen megdöbbentő:

Először is a tárgyalás jegyzőkönyvéből teljesen kikozmetikázták azt, hogy Mária a védőbeszédében megszegve a hamis vád tilalmát, folyamatosan előre kitervel hamis tanúzással vádolta az öregembert, illetve hamis tanúzásra felhívással vádolta szerkesztőnket, majd ez az írásbeli ítéletből is teljes egészében kimaradt annak ellenére, hogy a szóbeli ítélethirdetésen kifejezetten hangsúlyt kapott még!

Amikor szerkesztőnk kérte a jegyzőkönyv kijavítását és kiegészítését, a jelentéktelen kijavítást ugyan megtette a bírónő, viszont a durva, 2 rendbeli hamis vádaskodással való kiegészítést megtagadta azzal a sajátos indoklással, hogy ennek a hiánya a jegyzőkönyvben "nem okoz értelemzavart, illetve más okból sem szükséges." (Hogy megtörtént a hamis vádaskodás, azt egyenesen letagadni már nem merte, hiszen már tisztában volt azzal, hogy valószínűleg újabb hangfelvétellel kellene majd szembe néznie.)

Értsd: ha tehát egy tárgyaláson valaki olyasmit tesz, ami bűncselekmény megállapításra lehet alkalmas - hivatalból üldözendő bűncselekményt: mondjuk hamis vádaskodást követ el -, akkor igazán nem szükséges az, hogy ennek a jegyzőkönyvben nyoma maradjon! (Mondja ezt egy bíró, akinek egyébként úgynevezett szignalizációs kötelezettsége is van: azaz köteles feljelentést tenni, ha hivatalból üldözendő bűncselekmény megvalósulásának lehetőségét észleli!)

Eljutottunk tehát odáig a "kollegialitás" jegyében, hogy egy bíró nem csupán elfelejti jegyzőkönyvbe vetetni, de utóbb határozott kérelemre egyszerűen megtagadja egy az orra előtt megvalósult bűncselekmény jegyzőkönyvezését! (Természetesen az elhangzottakról ebben az esetben is hangfelvétel készült!)

De ami talán ennél is elképesztőbb:

Mint fentebb már utaltunk rá: az idős úrnak az első alkalommal tett vallomása után - ami még csak szerkesztőnk gyermekére való állítólagos veszélyességét tartalmazta - a bírónő szerint még elképzelhető lett volna a bűncselekmény hiányában történő felmentés is, hiszen az első tárgyaláson elhangzottakat még véleményként kellett volna értékelni! De miután a tanú a második alkalommal már határozottan emlékezett az "elmebeteg" kifejezés elhangzására is, így már szó sem lehetett bűncselekmény hiányáról, csakis a bizonyítottság hiánya menthette meg Máriát.

Csakhogy amikor ezt így - maximálisan helyesen! - elmondta a bírónő szóban, még nem tudhatta, hogy 2 perccel később Mária "beleszalad a pofonba"": megint leelmebetegezi szerkesztőnket, most már ugye letagadhatatlanul!

Olvasóink nem fogják elhinni, hogy e körben mi került az írott ítéletbe! Hangfelvétellel bizonyíthatóan egészen pontosan az ellenkezője annak, mint ami a szóbeli kihirdetésen elhangzott: vagyis az, hogy a szerkesztőnk gyermekére való veszélyessége az, ami nem vélemény, hanem tényállítás, és büntetendő lenne - ha az elhangzását bizonyítani lehetett volna -, és az elmebeteg az, ami vélemény, ami tehát akkor sem vezethetett volna elmarasztaláshoz, ha az elhangzása bebizonyosodott volna!

Ez ugye egyrészt szakmai agyrém, dr. Sándor Erika bírónő pedig ezzel pontosan tisztában van, hiszen alapvető jogi axiómáról van szó:

Az egységes, töretlen bírói gyakorlatban a tudatállapotra, illetve elmeállapotra tett mindennemű kijelentés a tényállítás fogalma alá tartozik, azaz még véletlenül sem minősülhet véleménynek!

A véleményt a tényállítástól az úgynevezett "bizonyíthatósági teszt" révén lehet elhatárolni: aminek a valóságtartalma egzaktul tisztázható, az tényállítás, aminek pedig nem tisztázható, az vélemény.

A Kúria (korábban Legfelsőbb Bíróság) e körben kifejtette, hogy miután az elmeállapot orvosdiagnosztikai módszerekkel ugyanúgy tisztázható, mint mondjuk a csonttörés, így például az "elmebeteg" kifejezés valós, vagy valótlan volta egyértelműen megállapítható, bizonyítható, ezért tehát a tényállítás fogalma alá tartozik. (És persze messzemenően, és súlyosan sérti az emberi méltóságot, az ember lényegét kérdőjelezi meg!)

Nem lehet nem észrevenni, hogy miért is írta le a bírónő pontosan az ellenkezőjét annak, mint amit e körben kihirdetett: azért, mert már előre eldöntötték valahol a bíróság magasabb vezetői köreiben - miután az ítélethirdetést követő elmebetegezés után vélhetően azonnal összeült a "válságstáb": nyilván egyeztették a történteket Dr. Grád Andrással, és tisztázták az elképzeléseket -, hogy ha törik, ha szakad, meg kell menteni dr. Regász Máriát most már az ámokfutó nyílt elmebetegezés következményei alól is! Ezt a gyalázatot készíti elő dr. Sándor Erika bírónő nyilvánvalóan valakinek a kívánságára azzal, hogy az ellenkezőjére változtatja az írott ítéletben azt, amit szóban mondott az ítélethirdetésen!

Végezetül csak még egy eset ugyancsak a jegyzőkönyv torzítások eltussolása körében: ugyanúgy kijavításra és kiegészítésre szorult egy másik jegyzőkönyv is, amelyben lényeges körülmény tekintetében szerepel az elhangzottakhoz képest torzított szöveg.

Ezúttal dr. Sándor Erika bírónő új trükkhöz folyamodott: abban bízva, hogy szerkesztőnk nem ismeri az elemi matematikát - vagy a jogszabályt -, azzal utasította el a jegyzőkönyv kijavítása és kiegészítése iránt benyújtott kérelmét szerkesztőnknek, hogy a jegyzőkönyv február 8-án lett leírva, szerkesztőnk pedig csupán február 20-án érkeztette a kérelmét, így azt elkésettnek kell tekinteni, és ezért érdemi vizsgálat nélkül kellett utasítani.

A dr. Sándor Erika bírónő által hivatkozott Be. 254. § (1) bekezdése szerint a kijavítást a jegyzőkönyv elkészítésétől számított 15 napon belül lehet kérni.

A matematika jelenlegi állása szerint 8-a és 20-a között 12 nap telt el, ez pedig szerény számításaink szerint nem több, hanem kevesebb, mint 15 nap.

(A bírónő nyilván ismeri a jogszabályt, hiszen máskor, más végzésekben pontosan alkalmazta. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a jogi karon nem tantárgy a matematika, viszont az érettségin az, érettségi nélkül pedig nemigen lehet bekerülni a jogi karra. Annak ellenére sem, hogy ismerünk egy olyan ügyvédet, akiről meglehetősen nehezen tudjuk elképzelni, hogy le tudott érettségizni.)

 

Tekintsük át a történéseket, és vegyük észre: miből is lett az a bizonyos cserebogár?

Az egész azzal kezdődött, hogy ügyvédi diplomát adtak valaki kezébe ügyvédi gyakorlat nélkül és teljes értékű, 5 éves jogi egyetem helyett egyfajta felemás végzettség - részben államigazgatási, részben pedig jogi gyorstalpaló - alapján.

Aztán folytatódott azzal, hogy egy volt bíró valamiért úgy gondolta, hogy ezzel a gyámügyi előadóból ügyvéddé avanzsált valakivel összeáll.

Ma pedig ott tartunk, hogy évek óta folyik akadálytalanul apukák, anyukák kifosztása, családok szétverése, miközben részben az internet segítségével, részben a Hit Gyülekezetének televíziója segítségével folyik a parasztvakítás: a legalapvetőbb, ma már az általános műveltség körébe sorolható jogi ismeretekkel sem rendelkező, laikus szerkesztőnkkel szemben családjogi vonalon majdnem 70 csatából kivétel nélkül mindegyikben alulmaradt, megbukott, padlóba döngölt dr. Regász Máriát sztárügyvédnek, "szakértő családjogásznak" állítják be azzal a céllal, hogy a Grád és Regász Ügyvédi Iroda, és rajta keresztül elsősorban Dr. Grád András pénztárcája az eddiginél is vastagabbra dagadhasson.

Az pedig, hogy miközben ez az amúgy is már igencsak vastag pénztárca tovább vastagodik, apukák, anyukák az évek alatt nehezen összespórolt utolsó fillérjeiket is elveszítik, és közben a családjaik tönkremennek, a gyermekeik pedig csonka családokban nőnek fel, csak annyira érdekli a Hit Gyülekezetének televízióját, amennyire Dr. Grád Andrást, vagy dr. Regász Máriát: mindez egyikük álmát sem zavarja meg. (Ahogy persze azokét a rendőrökét, ügyészekét és bírókét sem, akik ehhez évek óta asszisztálnak.)

Végezetül ma már ugyanakkor odáig is eljutottunk, hogy az előbb részletezett produkció zavartalansága érdekében bíróságokon "íratlan szabályok" fogalmazódnak meg, hajthatatlan bíróktól vesznek el és kevésbé hajthatatlanoknak adnak át ügyeket, majd ha már máshogy nem megy, az igazságszolgáltatás fellegvárában - a bíróságon - jegyzőkönyveket manipulálnak, a szóban elhangzottak ellenkezőjét írják le, megtörtént bűncselekmények dokumentálását egyszerűen megtagadják.

És bármennyire is "következmények nélküli országban" élünk, bizony mindenképpen ígéretes bírói karriereket tesznek kockára mindezzel.

És mindezt miért is?! Miért is kockáztatják a pályafutásukat, a jövőjüket ma tehetséges, egyébként jó, sőt kiváló bírók?!

Egy Regász "Simanek" Máriáért...

No comment.